Monday, June 30, 2008

Megérkezés Delhibe, pihenés, és gyaloglás

Első nap
2008-06-28

28-án kora reggel, vagyis éjfél után indultunk el Delhibe, miután Param az egyik kollégám is mondta, hogy velem jön. Este nagy készülődések, mivel eddig még semmit nem pakoltam össze, csak a fejemben szedtem össze a dolgokat, hogy mit ne felejtsek otthon semmiképpen se, és hogy mennyi cuccot vigyek magammal.

Amikor megérkeztünk a buszállomás bejáratához, pont volt egy Delux busz ami Delhibe ment, viszont a normál árat kellett fizetni érte, nem a Deluxot, úgyhogy rögtön fel is ugrottunk rá! Valamennyi beszélgetés után megpróbáltunk aludni, de nem volt túl fényes, mert a busz dudája olyan hangos volt, hogy minden egyes alkalommal felébredtünk. Reggel 6 előtt érkeztünk meg fáradtan Delhibe, ahol egy kávéval és egy paranthával kezdtük a napot. El is ment a fáradság a szememből, mivel már több mint két hónapja ittam utoljára kávét :) Egy kisebb helyreigazítás után kettéváltunk, ő ment találkozni a barátjaival, én pedig megvenni a vonatjegyemet hétfőre. Na, azt hittem, hogy ez könnyebb lesz, mivel egyik vonatállomásról a másikra küldtek, majd különböző helyekre, de végül sikerült megtalálnom a külföldiek részére fentartott jegyigénylő helyet. Mivel itt ha turista vagy, minden vonaton van extra hely, amit csak a turisták vehetnek meg, tehát ha a normál jegypénztárnál azt is mondják, hogy tele van a vonat, a külföldi jegypénztárnál mindig akad. Ez persze nagyon sokban segiti a turistákat, mivel különben legalább egy hónappal előre kellene megvenni a jegyeket, annyira tele vannak a vonatok!

A jegyvétel után kerestem magamnak egy szobát, ami a fő bazár közepén található! Nagyon jó kis hely, kilépsz, és már vásárolhatsz is :). Amikor megérkeztem aludtam egy kicsit, mert nagyon fáradt voltam, majd elindultam megnézni az India-kaput. Ez kb. olyan mint Athénban a győzedelmi kapu, viszont ezt annak a 90000 indiainak állitották fel, akik az első világháborúban vesztették életüket! Ez számomra nagyon furcsa, mert ugyan nem voltam jó soha töriből, de nem tudtam, hogy India harcolt a WW1-ben! Ez egy jó órás sétára volt vagy még többre a hoteltől, és útközben több parkon is keresztül mentem. Az egyik központi füvesitett, zöld park alatt egy óriási bazár található, ami nagyon jól van kialakitva! A felszin is gyönyörű, az föld alatt meg tele van kis boltokkal, alacsony árakkal. De persze most semmit nem akarok venni, mert akkor egy hónapig cipelhetem magammal. Jövök még ide vissza, de csak vásárolni mivel amúgy nem annyira szép.

No comments: