Út Pondicherrybe, majd tovább Maduraiba - 2008-07-15

Reggel 7-kor keltem, és előtte való este még megbeszéltem a Francia lánnyal, hogy menjünk el egy reggeli fürdőre mielőtt elmegyek. A hullámok óriásiak voltak, és a sodrás is nagyon erős volt, ezért igazából nem is úszni mentünk, csak ugrálni a hullámok tetején, és harcolni az áramlásokkal. A fürdés után elmentünk együtt a halpiacra, ahol garnélarákot akartam venni, mivel megbeszéltem a hotellal, hogy had készítsem el a konyhán, amibe szerencsére bele is mentek. Viszont sajnos ma nem volt ott az a nő, aki tegnap a garnélákat árulta, és senki másnál sem volt. Úgyhogy megint csak végigmentünk a halpiacon, megnéztük a kínálatot, ami a pirostól elkezdve a zöld-kék-sárga és persze a normál szürke halon keresztül a normál rákig tartott.
Még megreggeliztünk egy utcai büfésnél, és vettünk 3 mangót is, amit a háznál fogyasztottunk el amíg én összepakoltam, és megfürödtem.

Egy kis vásárlás után buszra szálltam, és meg sem álltam Pondicherry-ig, a francia telepesek városáig. Ez a város arról híres, hogy itt voltak a legtovább a francia telepesek, és persze ez építési stílusilag és a környezeten is meglátszik. Az egész város nagyon szép házakkal van tele, és nagyon sok ház bejárata előtt a földön egy nonfiguratív festmény, néhol krétával rajzolt alakzat található. Nagyon jó hangulata van a városnak, élvezet volt végigsétálni a kis utcákon, ahol a kék utcatáblákon francia utcanevek találhatóak, a rendőrökön pedig piros sapka van, csakúgy mint Franciaországban. Ez is a tengerparton van, viszont itt a sziklás part miatt nem lehet úszni csak pár kilométerre a várostól. De erre nem került sor, hanem inkább elüldögéltem a parkban és olvasgattam, majd meglátogattam két templomot, az egyik a Mother (az Anya) Sri Aurobindo Ashram. Ezután ahogy sétáltam, összefutottam megint a belgiumi AIESECes sráccal, és barátaival, egy kis beszélgetés után pedig továbbmentem utamon.

A másik pedig egy Genesha templom (elefántisten) volt. Csak ennyit tudtam róla, de gondoltam elmegyek megnézni. A templom bejáratánál egy gyönyörű, fején kifestett elefánt álldogált, aki pénz vagy valami kaja ellenében áldást ad. Én a pénzt választottam, amit az ormányába kell rakni – ezt beszippantja – és utána egy kicsit előre kell hajolni, és az ormányával megérinti a fejed tetejét! Hihetetlen, és nagyon nagy élmény, szerintem mondanom se kell! Persze nem elégedtem meg egyel, rögtön kettőt kértem, de a másodiknál megkértem valakit, hogy vegye fel kamerával! Szerintem nem sok európai ment keresztül ezen az élményen! Még simogattam egy ideig, barátkoztam vele, majd elmentem vacsorázni, és végül egy bollywoodi filmmel zártam a napot.

A film viccesebb volt mint egy átlagos bollywoodi film, egy dagadt rendőrfelügyelő volt a főhős és egyben a hős szerelmes. Persze a lány nála vagy 20 évvel fiatalabb volt, karcsú, és nem illett hozzá. Persze itt is voltak a különböző táncos jelenetek, ahol a főhős és a szerelme különböző figurákat táncolnak, sokszor egymás nyakába borulnak, viszont egyetlen csók vagy puszi se cuppan el. Az itt már nem a képernyőre való, azt meghagyják a saját gondolatunknak :). Még nem volt vége a közel 3 és fél órás filmnek, amikor el kellett mennem, mivel a vonatom indult tovább Maduraiba, a templomok városába!

Mamallapuram, Indiai-óceán tengerpart - 2008-07-14

A város, mint ahogy már mondtam, az óceán parton van, gyönyörű szép homokos, pálmafás tengerparttal. De nem az egyetlen dolog amit itt lehet látni. A város világhírű a kőszobrok készítésében. Szinte egész nap akármerre jársz, hallhatod a kalapácsolást, és benézhetsz a kisebb-nagyobb üzletekben, ahol nagy eséllyel láthatod az embereket dolgozni a 4-5cm-es kis elefántszobron, vagy a 3-4méteres óriási Buddha, vagy Genesha szobron. Nagyon jó érzés volt boltról boltra sétálni, és nézni, ahogy dolgoznak. Itt szinte az egész város a művészetből él, aki nem kővel foglalkozik, az szabó, aki nagyon sokfajta ruhát elkészít rendelésre is, vagy pedig cipész, és láthatod ahogy a különböző szandálokat vagy papucsokat elkészíti a szemed előtt.

De ez a művészet nem újkori dolog, egy kicsit sétálva a centrumtól, lehet látni gyönyörű kőbe vagy kőből kivésett templomokat a közeli domb tetején, ahol a világítótorony is van. Több templom is van egymás mellett, amiből már csak néhányat használnak, a régebbiek inkább csak látványosságként, és egy hűvös visszavonulásra szolgálnak. Egy biciklivel jártam végig a város nevezetességeit, és persze mivel meleg volt, sokszor megálltam egy-egy kókusz ivásra és evésre. Azt szinte mindenhol lehet kapni, ahogy sétálsz az utcán, találsz embereket, akik előtt több száz frissen szedett kókusz hever, és ott előtted felvágják, és szívószállal kiihatod a hűs nedűt. Ezután felbontják, és a puha kókuszt, ami majdnem hogy szétfolyik megeszed! Hmmmm...nagyon finom! Én nem tudtam betelni vele! Itt található egy nagyon híres tengerparti templom is, ami nagyon régi, viszont szerintem nem néz ki nagyon jól, és nem éri meg a belépő árát se, ami viszont elég magas a külföldieknek. 20szor annyi mint az indiaiaknak, akik 10 rúpiát fizetnek. Végigjártam még a tengerparti boltokat is, ahol mindenki kis kőszobrokat akar eladni neked, általában elefántokat, amik nagyon jól néznek ki, a hasukban egy másik, kiselefánttal, egy kőből kidolgozva az egész.

Persze én se hagyhattam ott ezt a várost anélkül, hogy vettem volna egyet is, úgyhogy egy erősebb alkudozás után elhoztam a polcról. Remélem egyben eljut Magyarországra, és nem fog a következő két hetes utamon összetörni.

Amikor egy másik templomromot látogattam meg, az egyik leghihetetlenebb dolog történt. Itt nem voltak velem a franciák, úgyhogy elkezdtünk beszélgetni egy másik turistával. Ő Belgiumból volt, és nem sokkal utána majd másfél órával később összefutottunk megint, de akkor már hárman voltak. Kiderült az egyik srácról, hogy AIESECel van itt, és Chennaiban dolgozott már majdnem egy éve. Hihetetlen volt megosztani egymással élményeinket, és hallani, hogy ő is hasonló jó helyen dolgozott, és hasonlóan sok országbeli emberrel élt együtt, majd’ egy éves party!

Este persze megint együtt mentünk a Franciákkal, de most egy másik étterembe, ahol garnélarákot ettünk, de mivel nem volt elég, ezért egy kis helyi kajáldában ettünk még egy keveset, és sok beszélgetés, séta, vásárlás után tértünk vissza a hotelhez.

Chennai (Madras) és Mamallapuram, Tamil Nadu - 2008-07-13

Chennaiba, ami India déli részén a keleti parton található kora reggel érkeztem. Chennai, aminek Madras a régi neve, Tamil Nadu állam fővárosa. Itt persze már nem beszélnek Hindi nyelvet, egész Tamil Naduban a tamil és az angol nyelv a hivatalos. Az irás is teljesen más, és nem sajna emiatt nem értették meg az a kevés hindit se amit északon tanultam :). Itt délen teljesen mások az emberek, a kultúra, az épületek, és persze az étel is.

Néhány finom péksütemény és szendvics után, amit csak nagyvárosokban lehet kapni, nekiindultam a városnak. De hamar meguntam, mert nem egy szép város, nincsenek benne nagyon látnivalók. Úgyhogy majd három óra sétálás után elhagytam a várost, és Mamallapuramnak vettem az irányt. Két óra buszút után megérkeztem végre az Indiai-óceán partjához. Egy kicsi város, gyönyörű tengerparttal, és sok halásszal. Találtam egy nagyon szép hotelt magamnak, ahol találkoztam is két franciával. Az elejétől fogva szinte egész végig együtt voltunk, együtt mentünk a strandra, a piacra, és persze mivel már este volt, végre beültünk egy étterembe, ahol várva várt tengeri herkentyűket ettünk. Én tintahalat ettem fokhagymaszósszal, ami nagyon finom volt. Már régóta vártam, hogy valami finom tengeri kaját egyek a sok indiai egyhangú étel után. Mit ne mondjak, nagyon nagy változás volt utána.

Vacsora után még lementünk a tengerpartra, lefeküdtünk a homokba és a halászhajókra, és az óceán hullámait figyelve, néha becsuktuk a szemünket, hogy egyek lehessünk a természettel.