2008-07-31D
Reggel fél 8-kor keltünk, Stan kínai reggelit készített. Ezt még tegnap vacsorára szerette volna megcsinálni, de mivel nem volt rá időnk, ezért reggelire is jó volt. Két fogás volt, az egyik csigatésztával spagetti szószos zöldségszósz, a másik pedig nem vegetáriánus, üvegtésztás zöldséges, rákos étel. Mindkettő nagyon finom volt, és végülis hárman ettünk belőle, de a végén még így is nehezen fogyott el. Ezt külön nekem csinálta utolsó vacsora gyanánt :). Nemsokkal ezután elköszöntem mindenkitől, mivel mentek dolgozni, én pedig találkoztam még az egyik indiai AIESECES sráccal, aki adott nekem egy AIESECes táskát, cseréltünk pólót, én pedig odaadtam neki a SIM kártyát. Mostmár minden össze volt csomagolva, indulásra készen, úgyhogy még elköszöntem a háztól is, és visszanézés nélkül elmentem. Nagyon nehéz volt, egész úton a buszmegállóhoz az itteni emberek, bulik, beszélgetések jutottak eszembe, és hogy milyen jól éreztem magam, és milyen hamar eltelt ez a majdnem fél év. És a legrosszabb, hogy mennyi mindent hátrahagytam, de hát ahogy mondani szokás, nem a tegnapnak, hanem a mának kell élni. Úgyhogy utoljára még mindent ki kell próbálni, az ízesített tejet a tejárusnál, a Thalit az egyik állomáson, ahol a busz megállt, és persze néhány helyi finomságot.
A busz Delhibe érkezett, ahol még maradt vagy 6 órám, úgyhogy végigjártam a bazárt, elköltöttem utolsó filléreimet, és még szerencse, hogy hagytam magamnál 60 rúpiát, mivel 50 rúpia volt a buszjegy, amit eredetileg 10 rúpiásnak mondtak az információnál. Most a reptéren várakozok, mivel a repülő reggel 4:45-kor indul, úgyhogy van még közel két órám, hogy körbejárjam a TaxFree shopokat, ahol rupia hiányában csak nézelődni tudok…szerencsére. A csomagom simán átment a vizsgálaton, nem érte el a súlyhatárt, vagyis az igazat megvallva, nem is mérték le senkinek se a csomagját. Ki volt kapcsolva a mérleg, úgyhogy hozhattam volna még vagy 10kilót magammal. De azt majd következőre!
Most pedig szétfagyok a váróterembe, a gépre várva…
Showing posts with label delhi. Show all posts
Showing posts with label delhi. Show all posts
Saturday, November 28, 2009
Wednesday, July 30, 2008
Delhi, találkozás a többi AIESECessel, és együtt irány Chandigarh - 2008-07-27
A vonatút Delhibe nagyon érdekes volt, egy Skót sráccal együtt utaztunk, és még egy család volt velünk. Volt két kisgyerek, egy fiú és egy lány. A kislány még csak 4 éves volt, viszont akármit mondtunk neki angolul, megértette. Kiderült, hogy egy angol óvodába jár, ahol angolul tanulnak énekeket, és persze angolul beszélgetnek. Nagyon értelmes gyerek volt, régen találkoztam ilyen értelmes kisgyerekkel. Majdnem egész úton keresztül beszélgettünk vele, játszottunk vele, ő pedig mint egy előadóművész, elénekelt nekünk néhány verset, és imádságot. Ő biztosan sok szint visz szülei életébe, nagyon kis élő!!!
Pontosan 30 nappal később értem vissza kiindulási pontomhoz, Delhibe. És már alig vártam, hogy találkozzak újra az AIESECes barátaimmal, akikkel együtt dolgoztunk Chandigarhban. Szerencsére nem kellett rá sokat várnom, mivel Delhiben töltötték a hétvégét, és a vonat érkezése után 2 órával sikerült találkoznom Stannel, a kínai sráccal, akivel együtt dolgoztam, és nagyon közeli barátságba kerültünk egymással. Jó volt végre egy ismerős arccal járni Delhi utcáit, és együtt vásárolni. Beültünk egy kávézóba is, és végre ettem egy nagyon finom csokis croassiant, és egy fahéjas csigát. Az íze pont olyan volt, mint otthon amilyet Nagymama és Nagypapa szokott csinálni. Persze ezzel rögtön visszahozta a szívembe az emlékeket otthonról, és persze a gondolatot, hogy nemsokára otthon leszek, és végre megint megölelhetem őket, időt tölthetek el velük, a családdal és barátaimmal. De nem szabad a holnapnak élni, a mai napot kell élvezni, és teljes beleadással élni. Pár óra múlva már a vonaton voltunk Chandigarh fele, de sajnos külön kocsiban, úgyhogy egész út alatt nem találkoztam a többiekkel, akik a végén elárulták, hogy majdnem lekésték a vonatot, már ment ki az állomásról amikor felugrottak rá! Chandigarhban a vonatállomáson végre találkoztam Cynthiával is, akinek nagyon örültem! Három számomra ismeretlen AIESECes is volt velük, az egyik srác Kolumbiából, aki ugyanahhoz a céghez jött dolgozni, ahol én dolgoztam, egy japán-angol srác, aki Jackie Chan-nek hívnak, és egy amerikai lány, Megan.
Itt szerencsére régi szobámat kaptam vissza, viszont egy másik ágyat, mivel Cynthia miután elmentem, elfoglalta a ház legjobb helyét, a helyemet :). Végre sikerült kipakolnom egy kicsit, és nem telt el sok idő, mire megérkezett a kaja amit rendeltünk. Evés közben már érkezett a tömeg, akik jöttek a partyra, a farewell partynkra. Az elkövetkező napokban 3-an hagyjuk itt Indiát, és egy negyedik srác, Alejandro Mexikóból is két héten belül fog elmenni, úgyhogy együtt ünnepeltünk! Nagyon jól éreztük magunkat, a végén nem is táncoltunk egyáltalán, mivel elbeszéltük az időt. Reggel 3 volt amikor megcéloztuk az ágyat, ekkor volt ugyanis amikor a Finn lány, Kirsi ment a vonatállomásra, és végső búcsút intettünk neki a ház kapujából. Cynthia a következő, kedden reggel hagyja itt Chandigarht, és utána következek én. Már csak néhány napom maradt, hogy teljesen összecsomagoljam itteni életemet, mindenkitől elköszönjek, bemenjek újra a munkahelyemre elköszönni a főnökömtől, és a többiektől. Ez egy nagyon furcsa, és nagyon rossz érzés, amikor el kell hagynod a saját magad által kialakított életet, és persze a fiatal, örök-party társaságot, akikkel együtt laktunk. És az már nem is számit, hogy milyen körülmények között élünk, de a körülöttünk lévő emberek határozzák meg az érzéseinket, ők tehetik teljessé, széppé az életet. Szerencsére nekem az elsőből jutott nagyon sok, és egy újabb felejthetetlen élményben részesítettek.
De szerencsére ennek még nincsen vége, maradt hátra még néhány napom, hogy teljességgel kiélvezzem az AIESEC experience-t!
Pontosan 30 nappal később értem vissza kiindulási pontomhoz, Delhibe. És már alig vártam, hogy találkozzak újra az AIESECes barátaimmal, akikkel együtt dolgoztunk Chandigarhban. Szerencsére nem kellett rá sokat várnom, mivel Delhiben töltötték a hétvégét, és a vonat érkezése után 2 órával sikerült találkoznom Stannel, a kínai sráccal, akivel együtt dolgoztam, és nagyon közeli barátságba kerültünk egymással. Jó volt végre egy ismerős arccal járni Delhi utcáit, és együtt vásárolni. Beültünk egy kávézóba is, és végre ettem egy nagyon finom csokis croassiant, és egy fahéjas csigát. Az íze pont olyan volt, mint otthon amilyet Nagymama és Nagypapa szokott csinálni. Persze ezzel rögtön visszahozta a szívembe az emlékeket otthonról, és persze a gondolatot, hogy nemsokára otthon leszek, és végre megint megölelhetem őket, időt tölthetek el velük, a családdal és barátaimmal. De nem szabad a holnapnak élni, a mai napot kell élvezni, és teljes beleadással élni. Pár óra múlva már a vonaton voltunk Chandigarh fele, de sajnos külön kocsiban, úgyhogy egész út alatt nem találkoztam a többiekkel, akik a végén elárulták, hogy majdnem lekésték a vonatot, már ment ki az állomásról amikor felugrottak rá! Chandigarhban a vonatállomáson végre találkoztam Cynthiával is, akinek nagyon örültem! Három számomra ismeretlen AIESECes is volt velük, az egyik srác Kolumbiából, aki ugyanahhoz a céghez jött dolgozni, ahol én dolgoztam, egy japán-angol srác, aki Jackie Chan-nek hívnak, és egy amerikai lány, Megan.
Itt szerencsére régi szobámat kaptam vissza, viszont egy másik ágyat, mivel Cynthia miután elmentem, elfoglalta a ház legjobb helyét, a helyemet :). Végre sikerült kipakolnom egy kicsit, és nem telt el sok idő, mire megérkezett a kaja amit rendeltünk. Evés közben már érkezett a tömeg, akik jöttek a partyra, a farewell partynkra. Az elkövetkező napokban 3-an hagyjuk itt Indiát, és egy negyedik srác, Alejandro Mexikóból is két héten belül fog elmenni, úgyhogy együtt ünnepeltünk! Nagyon jól éreztük magunkat, a végén nem is táncoltunk egyáltalán, mivel elbeszéltük az időt. Reggel 3 volt amikor megcéloztuk az ágyat, ekkor volt ugyanis amikor a Finn lány, Kirsi ment a vonatállomásra, és végső búcsút intettünk neki a ház kapujából. Cynthia a következő, kedden reggel hagyja itt Chandigarht, és utána következek én. Már csak néhány napom maradt, hogy teljesen összecsomagoljam itteni életemet, mindenkitől elköszönjek, bemenjek újra a munkahelyemre elköszönni a főnökömtől, és a többiektől. Ez egy nagyon furcsa, és nagyon rossz érzés, amikor el kell hagynod a saját magad által kialakított életet, és persze a fiatal, örök-party társaságot, akikkel együtt laktunk. És az már nem is számit, hogy milyen körülmények között élünk, de a körülöttünk lévő emberek határozzák meg az érzéseinket, ők tehetik teljessé, széppé az életet. Szerencsére nekem az elsőből jutott nagyon sok, és egy újabb felejthetetlen élményben részesítettek.
De szerencsére ennek még nincsen vége, maradt hátra még néhány napom, hogy teljességgel kiélvezzem az AIESEC experience-t!
Wednesday, July 2, 2008
Delhi bazár, Jama Masjid, és a Bahai’ Lótusz Templom - 2008-06-29
Reggel miután felkeltem, és megcsináltam a napi légzésgyakorlatokat, amit az Art of Living classon tanultam (Az Élet Művészete), elmentem megreggelizni az egyik étteremben a fő bazárnál. Tehát nem kellett messzire mennem otthonról, néhány házzal odébb mentem, és felmentem a negyedik emeletre, ahonnan az egész bazárra nagyon jó kilátás volt. Alattam az utca színes az emberektől és a zöld-sárga CNG(compressed natural gas – sűrített természetes gáz) Riksától. Jó volt nézni a forgalmat, de mégjobb volt elfogyasztani a majdnem két személyre való reggelit. Nem siettem el a napot, mivel tudtam, hogy így is nagyon sok időm van, mivel nem sokat akartam Delhiben tölteni/költeni :).
Ezért elindultam a metrómegállóhoz, ami kb. 5perc gyalog volt , majd mentem vele egy megállót! Csak a hecc kedvéért, meg hogy megnézzem milyen az új, 2005-ben átadott metró. Hát, nem volt valami nagy szám, ülőhely nincsen, vagyis csak nagyon mérsékelt számban! Viszont a beléptető rendszer olyan mint Angliában, tehát modern. Mielőtt belépnél, lecsekkolnak fémdetektorral, nincs-e nálad robbanóanyag vagy fegyver, vagy akármi. Szerencsére engem, mint fehéret nem csekkoltak, csak a többieket. Őket végigmotozták, és átkutatták a női kézitáskánál nagyobb csomagokat. A megállók és a táblák is pont olyanok mint Londonban, ugyanaz a jel, csak nem az van ráírva, hogy Redmond, hanem az hogy Chandni Chowk. És a gépi hang is ugyanazt mondja, mint Angliában, „mind the gap” – viszont itt nem lehet azokat a vicces pólókat vagy bugyikat kapni :).
Ezután elgyalogoltam Jama Masjid-ig, egy óriási mecsethez, ami kívülről ugyan nagyon szép volt, de belülről nem tudtam megnézni. Pont rossz időben jöttem, mert az imádkozás idején tilos a bemenetel turistáknak. Viszont még volt időm néhány fényképet készíteni. A mecseten kívül boltok tömkelege, vagy 10 autó- és motorjavító műhely mellett mentem el, majd a húsboltok, és a halas kisbódék. A csirkék a húsbolt előtt várakoztak a vevőre, még az utolsó köröket futkosva a kis ketrecükbe. Ha itt vásárolsz, biztos lehetsz benne, hogy friss a hús, nem romlott :)
Innen egy bicikli riksával elmentem egy másik metró megállóhoz, ami bevitt a központba, majd egy normál riksával majdnem fél órás út alatt odaértem a Bahai Templomhoz. Lótusz templom. Nem hiába lótusz, mivel a formája egy lótuszvirághoz hasonlít. Nem is mondaná rá az ember, hogy templom, mivel semmi erre utaló jel nincsen rajta. Viszont építészetileg valami csodás! Óriási tömeg, fotót alig lehet úgy készíteni, hogy ne álljon a képbe valaki! Cipő levesz, mobil kikapcs, no kamera és csönd. Ez a szabály, persze sokan vannak akik nem tartják be. Itt vagy két-három órát töltöttem el, nézve a tömeget, és olvasva. Ez egyszerűen hihetetlen számomra, mármint az hogy mennyi gyerek van Indiában! Itt döbbentem rá, mivel láttam szerintem vagy 5000embert átsétálni a templomon, ezeknek fele nő volt, és majdnem mindegyikkel volt egy gyerek…ha nem kettő! Szerintem ugyanekkora tömegben Európában negyed ennyi gyerek jutna. Csak a gyereknapon lehet otthon ennyi gyereket látni :).
Este a vacsora után gondoltam, hogy elmegyek egy bollywoody filmet megnézni, mivel pont azokról olvastam, és csak kedvet kaptam hozzá, de sajna elaludtam még előtte, úgyhogy kihagytam.
Ezért elindultam a metrómegállóhoz, ami kb. 5perc gyalog volt , majd mentem vele egy megállót! Csak a hecc kedvéért, meg hogy megnézzem milyen az új, 2005-ben átadott metró. Hát, nem volt valami nagy szám, ülőhely nincsen, vagyis csak nagyon mérsékelt számban! Viszont a beléptető rendszer olyan mint Angliában, tehát modern. Mielőtt belépnél, lecsekkolnak fémdetektorral, nincs-e nálad robbanóanyag vagy fegyver, vagy akármi. Szerencsére engem, mint fehéret nem csekkoltak, csak a többieket. Őket végigmotozták, és átkutatták a női kézitáskánál nagyobb csomagokat. A megállók és a táblák is pont olyanok mint Londonban, ugyanaz a jel, csak nem az van ráírva, hogy Redmond, hanem az hogy Chandni Chowk. És a gépi hang is ugyanazt mondja, mint Angliában, „mind the gap” – viszont itt nem lehet azokat a vicces pólókat vagy bugyikat kapni :).
Ezután elgyalogoltam Jama Masjid-ig, egy óriási mecsethez, ami kívülről ugyan nagyon szép volt, de belülről nem tudtam megnézni. Pont rossz időben jöttem, mert az imádkozás idején tilos a bemenetel turistáknak. Viszont még volt időm néhány fényképet készíteni. A mecseten kívül boltok tömkelege, vagy 10 autó- és motorjavító műhely mellett mentem el, majd a húsboltok, és a halas kisbódék. A csirkék a húsbolt előtt várakoztak a vevőre, még az utolsó köröket futkosva a kis ketrecükbe. Ha itt vásárolsz, biztos lehetsz benne, hogy friss a hús, nem romlott :)
Innen egy bicikli riksával elmentem egy másik metró megállóhoz, ami bevitt a központba, majd egy normál riksával majdnem fél órás út alatt odaértem a Bahai Templomhoz. Lótusz templom. Nem hiába lótusz, mivel a formája egy lótuszvirághoz hasonlít. Nem is mondaná rá az ember, hogy templom, mivel semmi erre utaló jel nincsen rajta. Viszont építészetileg valami csodás! Óriási tömeg, fotót alig lehet úgy készíteni, hogy ne álljon a képbe valaki! Cipő levesz, mobil kikapcs, no kamera és csönd. Ez a szabály, persze sokan vannak akik nem tartják be. Itt vagy két-három órát töltöttem el, nézve a tömeget, és olvasva. Ez egyszerűen hihetetlen számomra, mármint az hogy mennyi gyerek van Indiában! Itt döbbentem rá, mivel láttam szerintem vagy 5000embert átsétálni a templomon, ezeknek fele nő volt, és majdnem mindegyikkel volt egy gyerek…ha nem kettő! Szerintem ugyanekkora tömegben Európában negyed ennyi gyerek jutna. Csak a gyereknapon lehet otthon ennyi gyereket látni :).
Este a vacsora után gondoltam, hogy elmegyek egy bollywoody filmet megnézni, mivel pont azokról olvastam, és csak kedvet kaptam hozzá, de sajna elaludtam még előtte, úgyhogy kihagytam.
Monday, June 30, 2008
Megérkezés Delhibe, pihenés, és gyaloglás
Első nap
2008-06-28
28-án kora reggel, vagyis éjfél után indultunk el Delhibe, miután Param az egyik kollégám is mondta, hogy velem jön. Este nagy készülődések, mivel eddig még semmit nem pakoltam össze, csak a fejemben szedtem össze a dolgokat, hogy mit ne felejtsek otthon semmiképpen se, és hogy mennyi cuccot vigyek magammal.
Amikor megérkeztünk a buszállomás bejáratához, pont volt egy Delux busz ami Delhibe ment, viszont a normál árat kellett fizetni érte, nem a Deluxot, úgyhogy rögtön fel is ugrottunk rá! Valamennyi beszélgetés után megpróbáltunk aludni, de nem volt túl fényes, mert a busz dudája olyan hangos volt, hogy minden egyes alkalommal felébredtünk. Reggel 6 előtt érkeztünk meg fáradtan Delhibe, ahol egy kávéval és egy paranthával kezdtük a napot. El is ment a fáradság a szememből, mivel már több mint két hónapja ittam utoljára kávét :) Egy kisebb helyreigazítás után kettéváltunk, ő ment találkozni a barátjaival, én pedig megvenni a vonatjegyemet hétfőre. Na, azt hittem, hogy ez könnyebb lesz, mivel egyik vonatállomásról a másikra küldtek, majd különböző helyekre, de végül sikerült megtalálnom a külföldiek részére fentartott jegyigénylő helyet. Mivel itt ha turista vagy, minden vonaton van extra hely, amit csak a turisták vehetnek meg, tehát ha a normál jegypénztárnál azt is mondják, hogy tele van a vonat, a külföldi jegypénztárnál mindig akad. Ez persze nagyon sokban segiti a turistákat, mivel különben legalább egy hónappal előre kellene megvenni a jegyeket, annyira tele vannak a vonatok!
A jegyvétel után kerestem magamnak egy szobát, ami a fő bazár közepén található! Nagyon jó kis hely, kilépsz, és már vásárolhatsz is :). Amikor megérkeztem aludtam egy kicsit, mert nagyon fáradt voltam, majd elindultam megnézni az India-kaput. Ez kb. olyan mint Athénban a győzedelmi kapu, viszont ezt annak a 90000 indiainak állitották fel, akik az első világháborúban vesztették életüket! Ez számomra nagyon furcsa, mert ugyan nem voltam jó soha töriből, de nem tudtam, hogy India harcolt a WW1-ben! Ez egy jó órás sétára volt vagy még többre a hoteltől, és útközben több parkon is keresztül mentem. Az egyik központi füvesitett, zöld park alatt egy óriási bazár található, ami nagyon jól van kialakitva! A felszin is gyönyörű, az föld alatt meg tele van kis boltokkal, alacsony árakkal. De persze most semmit nem akarok venni, mert akkor egy hónapig cipelhetem magammal. Jövök még ide vissza, de csak vásárolni mivel amúgy nem annyira szép.
2008-06-28
28-án kora reggel, vagyis éjfél után indultunk el Delhibe, miután Param az egyik kollégám is mondta, hogy velem jön. Este nagy készülődések, mivel eddig még semmit nem pakoltam össze, csak a fejemben szedtem össze a dolgokat, hogy mit ne felejtsek otthon semmiképpen se, és hogy mennyi cuccot vigyek magammal.
Amikor megérkeztünk a buszállomás bejáratához, pont volt egy Delux busz ami Delhibe ment, viszont a normál árat kellett fizetni érte, nem a Deluxot, úgyhogy rögtön fel is ugrottunk rá! Valamennyi beszélgetés után megpróbáltunk aludni, de nem volt túl fényes, mert a busz dudája olyan hangos volt, hogy minden egyes alkalommal felébredtünk. Reggel 6 előtt érkeztünk meg fáradtan Delhibe, ahol egy kávéval és egy paranthával kezdtük a napot. El is ment a fáradság a szememből, mivel már több mint két hónapja ittam utoljára kávét :) Egy kisebb helyreigazítás után kettéváltunk, ő ment találkozni a barátjaival, én pedig megvenni a vonatjegyemet hétfőre. Na, azt hittem, hogy ez könnyebb lesz, mivel egyik vonatállomásról a másikra küldtek, majd különböző helyekre, de végül sikerült megtalálnom a külföldiek részére fentartott jegyigénylő helyet. Mivel itt ha turista vagy, minden vonaton van extra hely, amit csak a turisták vehetnek meg, tehát ha a normál jegypénztárnál azt is mondják, hogy tele van a vonat, a külföldi jegypénztárnál mindig akad. Ez persze nagyon sokban segiti a turistákat, mivel különben legalább egy hónappal előre kellene megvenni a jegyeket, annyira tele vannak a vonatok!
A jegyvétel után kerestem magamnak egy szobát, ami a fő bazár közepén található! Nagyon jó kis hely, kilépsz, és már vásárolhatsz is :). Amikor megérkeztem aludtam egy kicsit, mert nagyon fáradt voltam, majd elindultam megnézni az India-kaput. Ez kb. olyan mint Athénban a győzedelmi kapu, viszont ezt annak a 90000 indiainak állitották fel, akik az első világháborúban vesztették életüket! Ez számomra nagyon furcsa, mert ugyan nem voltam jó soha töriből, de nem tudtam, hogy India harcolt a WW1-ben! Ez egy jó órás sétára volt vagy még többre a hoteltől, és útközben több parkon is keresztül mentem. Az egyik központi füvesitett, zöld park alatt egy óriási bazár található, ami nagyon jól van kialakitva! A felszin is gyönyörű, az föld alatt meg tele van kis boltokkal, alacsony árakkal. De persze most semmit nem akarok venni, mert akkor egy hónapig cipelhetem magammal. Jövök még ide vissza, de csak vásárolni mivel amúgy nem annyira szép.
Subscribe to:
Posts (Atom)