Tegnap estére még kaptunk egy nagyon finom vacsorát, majd kipróbáltam az újonnan vásárolt függőágyamat két kókuszdiófa között. Nagyon kényelmes volt, innen néztem végig a naplementét, ami csodálatos volt, és mégszebb lehetett volna, ha nincsen annyi felhő. A vacsora is Keralai szokások szerint készült, mindent egy kevés kókusztejjel, és friss reszelt kókusszal ízesítették! Este, mivel csak egy-két gyenge fényű lámpa volt, ezért olvasni nem lehetett, viszont beszélgetéshez nem kell villany. Úgyhogy beszélgettünk, és utána meditációval zártuk a napot. Mindeközben, és egészen lefekvésig a természet zenéje muzsikált mellettünk megannyi különböző állattal, és persze a szellő csendes hangjával.
Reggel korán elindultunk falunézőbe, hogy hogy élnek a csatornákban az emberek egy nagyon keskeny kenuval. Mivel reggel volt, szinte mindenki fürdött a csatornákban, mivel szerintem más víz nincs is itt a környéken, vagyis csapvíz. Beszappanozták magukat tetőtől talpig, majd belemerültek a vízbe. Itt a lépcsőkön mosták a ruhákat is, sőt, ezt a vizet használták még fogmosáshoz is. Viszont a házak nagyon szépek, és olyan nyugalom vett körül minket, amilyet még nem éreztem sehol. Csak a kakasok kukorékoltak majdnem minden háznál, az volt az egyetlen „zaj”. Itt az összes hajó kézi hajtású, tehát még a környezetet se szennyezi. Itt szívesen eléldegélnék egy ideig, nagyon jó kikapcsolódásnak is ha valaki csak rövidebb időre tud jönni.
Miután visszaértünk a hajóhoz, a reggelink még nem készült el, úgyhogy elsétáltunk a legközelebbi faluig, hogy lábon is átéljük milyen lehet itt az élet. 5-6 perc gyaloglás után találtunk is két házat, az egyikben állatok voltak, főleg kecskék, a másikban pedig lakott valaki. Itt nincsenek kerítések, úgyhogy csak besétáltunk, köszöntünk, és körülnézés után továbbmentünk. Megtaláltuk a centrumot, ahova a csatornán keresztül egy hídon át vezetett az út. Itt már nagy volt a forgalom, sok ember sétált az utakon, gyerekek játszottak. Megtaláltuk a helyi szupermarketet is, ami egy 2 négyzetméteres kisbolt volt, de valószínűleg van másik is, mivel még a hajóról láttunk nagyobbakat is. Felfedezőutunk után visszamentünk, és megettük az immár újból keralai módon elkészített reggelit. Ezúttal a hajó fenti teraszán fogyasztottuk el útközben, a gyönyörű rizsföldek és kis faluk látványa közben.
Kochiba visszatérve megnéztük a keresztény templomot és a bazilikát, amiben éppen misét tartottak. Benéztünk, minden csini-vili, Mária festménye körül karácsonyfaégők villogtak, és a zene se orgonán szólt, hanem CD-ről, kicsit indiai stílusra véve a figurát :).
Ezután a halpiacon eltöltöttünk egy időt, mire bevásároltunk, de mondhatom, nem keveset. Vettünk egy kiló garnélarákot, de most vagy kétszer akkorát, mint amekkorát én ettem két napja, két kiscápát, és egy nagy, majdnem egy kilós halat. Ezt leírni se volt könnyű, nemhogy megenni. De nagyon ízletesen készítették el az összeset, úgyhogy egy taps a szakácsnak! Majdnem éjfélkor fejeztük be a vacsoránkat, majd irány az ágy, kipihenten kell ébrednünk a holnapi napra.
Showing posts with label indiai-óceán. Show all posts
Showing posts with label indiai-óceán. Show all posts
Monday, July 28, 2008
Backwaters – Houseboat Appelleyben - 2008-07-18
Reggel korán érkezett Thivina, úgy 6óra körül, majd egy gyors fürdés, és elkészülés-pihenés után elindultunk Appelleybe, ami másfél óra buszútra volt Kochitól. Ez még mindig Kerala tartomány, mindenhol rizsföldek, pálmafák tele kókuszdiókkal, és persze banánfák mindenhol különböző nagyságban a mini 5-6 centiméterestől elkezdve a 30 centiméteresig, a keskenytől a vaskosig minden féle. Itt Keralában se beszélnek Hindit, itt a Malayalam a helyi nyelv, amit szerencsére Thivina beszél, mivel szülei innen származnak, és csak születése előtt költöztek Malajziába. Ez sokban megkönnyíti a dolgunkat, a riksások rögtön a helyi díjat kérik tőlünk, nem a turista-díjat, és persze sokat tud az itteni kultúráról is.
Miután megérkeztünk Appelleybe, nem telt el fél óra mire szereztünk egy alvóhajót, amivel a backwaters-eken megyünk keresztül. A Backwaters a tengertől elcsatolt terület persze nem ember által, hanem a természet által, és így sok száz sziget jött létre néhol egy-két méter széles csatornákkal. Olyasmi mint Velence, csak nagyobb, és persze csak falvakban laknak az emberek.
A hajó full-extrás, gyönyörű, van egy felső teraszunk, az alsó részen pedig egy „nappali”, és a szobánk. Az ellátás is fenomenális, ma ebédre például helyi Kerala stílusú ételt kaptunk, ami azt jelenti, hogy egy banánfalevélen tálalnak 3 féle szószt, persze mindegyik kókuszos ízesítéssel, keralai rizzsel, ami kétszer akkora mint egy normál rizs, és nagyon dagi és puha, ezek mellé még banán, ananász, és Pappadam ami egy kistányér nagyságú ropogós kenyér. Ja, és persze tengeri hal. Úgyhogy nagyon jó életünk van, csendes környezet, szép házak, rizsföldek mindenhol. Itt amúgy kb. egy millióan laknak szerteszét, és van saját kompjárat körbe a csatornán, olyan mint nálunk a buszjárat, van mindenhol kompmegálló, ahol megáll egy percre, és megy tovább. Sőt iskolabusz helyett itt iskolahajó jár körbe, amire a suli neve van ráírva!
Ez a Backwaters túra amúgy India egyik legdrágább látnivalója-elfoglaltsága, viszont még így se éri el egy otthoni 4fős vacsora árát egy kisebb étteremben :). De megéri mindenképpen, ha már erre jár az ember, szerintem kihagyhatatlan élmény. Holnap még elmegyünk falunézőbe kora reggel, majd 11körül érünk vissza a kiindulási ponthoz.
Miután megérkeztünk Appelleybe, nem telt el fél óra mire szereztünk egy alvóhajót, amivel a backwaters-eken megyünk keresztül. A Backwaters a tengertől elcsatolt terület persze nem ember által, hanem a természet által, és így sok száz sziget jött létre néhol egy-két méter széles csatornákkal. Olyasmi mint Velence, csak nagyobb, és persze csak falvakban laknak az emberek.
A hajó full-extrás, gyönyörű, van egy felső teraszunk, az alsó részen pedig egy „nappali”, és a szobánk. Az ellátás is fenomenális, ma ebédre például helyi Kerala stílusú ételt kaptunk, ami azt jelenti, hogy egy banánfalevélen tálalnak 3 féle szószt, persze mindegyik kókuszos ízesítéssel, keralai rizzsel, ami kétszer akkora mint egy normál rizs, és nagyon dagi és puha, ezek mellé még banán, ananász, és Pappadam ami egy kistányér nagyságú ropogós kenyér. Ja, és persze tengeri hal. Úgyhogy nagyon jó életünk van, csendes környezet, szép házak, rizsföldek mindenhol. Itt amúgy kb. egy millióan laknak szerteszét, és van saját kompjárat körbe a csatornán, olyan mint nálunk a buszjárat, van mindenhol kompmegálló, ahol megáll egy percre, és megy tovább. Sőt iskolabusz helyett itt iskolahajó jár körbe, amire a suli neve van ráírva!
Ez a Backwaters túra amúgy India egyik legdrágább látnivalója-elfoglaltsága, viszont még így se éri el egy otthoni 4fős vacsora árát egy kisebb étteremben :). De megéri mindenképpen, ha már erre jár az ember, szerintem kihagyhatatlan élmény. Holnap még elmegyünk falunézőbe kora reggel, majd 11körül érünk vissza a kiindulási ponthoz.
Kerala – Kochi, India nyugati part - 2008-07-17
Ma reggel már Kerala tartományban ébredtem a vonatút után, ami India dél-nyugati részén található a tengerparton. Kollamba érkeztem, ahol mivel nincsen semmi látnivaló, hamar el is mentem, és egy másik 3órás vonatút után megérkeztem Kochiba. Itt az egyik szigeten (ami eléggé nagy) kerestem szállást egy fél órás kompút után. Itt már érezni lehet a monszun kellemes részét, sokat esett az eső, de nem erősen, csak szitált. Miután találtam egy szép helyet, szinte rögtön ágynak dőltem, mert eléggé fáradt voltam. Lepihentem egy órára, majd elmentem megnézni a halászhálókat, és persze a fogásokat. Mivel már vacsora fele volt, úgy döntöttem én is bevásárolok a friss fogásból, és vettem egy nagy 30cm-es halat ami kb. egy kiló és fél kiló garnélarákot! Ezután kerestem egy vendéglőt ahol mindezt elkészítették nekem, de furcsa módon az elkészítés majdnem annyiba került mint az alapanyag! Ettől függetlenül nagyon finom volt, régen ettem már ilyen jót!
Keraláról, és úgy egyébként Dél-Indiáról nagyon jó kép alakult ki bennem, jobban tetszik, mint Észak-India, ahol időm nagy részét töltöttem ittlétem alatt. Itt minden sokkal nyugodtabb, az emberek is, az eladók is, és szerencsére nem akarnak átvágni mindenhol. Azt mondták nekem, hogy itt az emberek nagyobb részben tanultabbak, és civilizáltabbak, ha lehet ilyet mondani. Az utakon is meglátszik mindez, mivel nem nyomják állandóan a dudát, és itt ami a riksákra van szerelve az nem a normális elektronikus duda, hanem olyan tülök féle, amit régebben a biciklikre lehetett kapni otthon. Úgyhogy az is nagyon vicces, amikor a legnagyobb forgalomban odanyúl a jobb-felső sarokba, és összenyomja kétszer a kis gumilabdát, ami a tölcsér végén van :). Az öltözék is más, itt a férfiak nem használnak nadrágot, hanem magukra kötnek egy nagy lepedőt, és ha melegük van, vagyis a nap túlnyomó részében, akkor a földig érő lepel alját felemelik, és betűrik derék magasságban. Azért gondolom alsónadrágot hordanak alatta, mivel anélkül elég extrém lenne.
Tehát, visszatérve a napomhoz a kis kulturális oktatás után, hazafele jövet vettem még egy csokigolyót, és itt találkoztam egy Új-Zélandi sráccal, akivel az este hátralevő részét eltöltöttem. Nagyon jókat beszélgettünk Afrikáról, Ázsiáról meg minden egyéb másról. Ő már két éve Skóciában dolgozik, és most egy hónapra jött ide nyaralni egy barátjával, de mondta, hogy ez mennyire kevés idő. És ez valóban így van, mivel azt a helyet ahol több száz vallás, több mint 300000 isten, 30-nál több nyelv és megannyi kultúra van egybe tömörítve, ezt nehéz ennyi idő alatt megismerni!
Holnap reggel az egyik AIESEC-es lány fog csatlakozni hozzám egy pár napra, aki nemsokára megy haza Malájziába, és az utolsó napjait itt délen tölti, úgyhogy úgy néz ki együtt megyünk majd megnézni a backwaters-t egy ottalvós hajón.
Keraláról, és úgy egyébként Dél-Indiáról nagyon jó kép alakult ki bennem, jobban tetszik, mint Észak-India, ahol időm nagy részét töltöttem ittlétem alatt. Itt minden sokkal nyugodtabb, az emberek is, az eladók is, és szerencsére nem akarnak átvágni mindenhol. Azt mondták nekem, hogy itt az emberek nagyobb részben tanultabbak, és civilizáltabbak, ha lehet ilyet mondani. Az utakon is meglátszik mindez, mivel nem nyomják állandóan a dudát, és itt ami a riksákra van szerelve az nem a normális elektronikus duda, hanem olyan tülök féle, amit régebben a biciklikre lehetett kapni otthon. Úgyhogy az is nagyon vicces, amikor a legnagyobb forgalomban odanyúl a jobb-felső sarokba, és összenyomja kétszer a kis gumilabdát, ami a tölcsér végén van :). Az öltözék is más, itt a férfiak nem használnak nadrágot, hanem magukra kötnek egy nagy lepedőt, és ha melegük van, vagyis a nap túlnyomó részében, akkor a földig érő lepel alját felemelik, és betűrik derék magasságban. Azért gondolom alsónadrágot hordanak alatta, mivel anélkül elég extrém lenne.
Tehát, visszatérve a napomhoz a kis kulturális oktatás után, hazafele jövet vettem még egy csokigolyót, és itt találkoztam egy Új-Zélandi sráccal, akivel az este hátralevő részét eltöltöttem. Nagyon jókat beszélgettünk Afrikáról, Ázsiáról meg minden egyéb másról. Ő már két éve Skóciában dolgozik, és most egy hónapra jött ide nyaralni egy barátjával, de mondta, hogy ez mennyire kevés idő. És ez valóban így van, mivel azt a helyet ahol több száz vallás, több mint 300000 isten, 30-nál több nyelv és megannyi kultúra van egybe tömörítve, ezt nehéz ennyi idő alatt megismerni!
Holnap reggel az egyik AIESEC-es lány fog csatlakozni hozzám egy pár napra, aki nemsokára megy haza Malájziába, és az utolsó napjait itt délen tölti, úgyhogy úgy néz ki együtt megyünk majd megnézni a backwaters-t egy ottalvós hajón.
Mamallapuram, Indiai-óceán tengerpart - 2008-07-14
A város, mint ahogy már mondtam, az óceán parton van, gyönyörű szép homokos, pálmafás tengerparttal. De nem az egyetlen dolog amit itt lehet látni. A város világhírű a kőszobrok készítésében. Szinte egész nap akármerre jársz, hallhatod a kalapácsolást, és benézhetsz a kisebb-nagyobb üzletekben, ahol nagy eséllyel láthatod az embereket dolgozni a 4-5cm-es kis elefántszobron, vagy a 3-4méteres óriási Buddha, vagy Genesha szobron. Nagyon jó érzés volt boltról boltra sétálni, és nézni, ahogy dolgoznak. Itt szinte az egész város a művészetből él, aki nem kővel foglalkozik, az szabó, aki nagyon sokfajta ruhát elkészít rendelésre is, vagy pedig cipész, és láthatod ahogy a különböző szandálokat vagy papucsokat elkészíti a szemed előtt.
De ez a művészet nem újkori dolog, egy kicsit sétálva a centrumtól, lehet látni gyönyörű kőbe vagy kőből kivésett templomokat a közeli domb tetején, ahol a világítótorony is van. Több templom is van egymás mellett, amiből már csak néhányat használnak, a régebbiek inkább csak látványosságként, és egy hűvös visszavonulásra szolgálnak. Egy biciklivel jártam végig a város nevezetességeit, és persze mivel meleg volt, sokszor megálltam egy-egy kókusz ivásra és evésre. Azt szinte mindenhol lehet kapni, ahogy sétálsz az utcán, találsz embereket, akik előtt több száz frissen szedett kókusz hever, és ott előtted felvágják, és szívószállal kiihatod a hűs nedűt. Ezután felbontják, és a puha kókuszt, ami majdnem hogy szétfolyik megeszed! Hmmmm...nagyon finom! Én nem tudtam betelni vele! Itt található egy nagyon híres tengerparti templom is, ami nagyon régi, viszont szerintem nem néz ki nagyon jól, és nem éri meg a belépő árát se, ami viszont elég magas a külföldieknek. 20szor annyi mint az indiaiaknak, akik 10 rúpiát fizetnek. Végigjártam még a tengerparti boltokat is, ahol mindenki kis kőszobrokat akar eladni neked, általában elefántokat, amik nagyon jól néznek ki, a hasukban egy másik, kiselefánttal, egy kőből kidolgozva az egész.
Persze én se hagyhattam ott ezt a várost anélkül, hogy vettem volna egyet is, úgyhogy egy erősebb alkudozás után elhoztam a polcról. Remélem egyben eljut Magyarországra, és nem fog a következő két hetes utamon összetörni.
Amikor egy másik templomromot látogattam meg, az egyik leghihetetlenebb dolog történt. Itt nem voltak velem a franciák, úgyhogy elkezdtünk beszélgetni egy másik turistával. Ő Belgiumból volt, és nem sokkal utána majd másfél órával később összefutottunk megint, de akkor már hárman voltak. Kiderült az egyik srácról, hogy AIESECel van itt, és Chennaiban dolgozott már majdnem egy éve. Hihetetlen volt megosztani egymással élményeinket, és hallani, hogy ő is hasonló jó helyen dolgozott, és hasonlóan sok országbeli emberrel élt együtt, majd’ egy éves party!
Este persze megint együtt mentünk a Franciákkal, de most egy másik étterembe, ahol garnélarákot ettünk, de mivel nem volt elég, ezért egy kis helyi kajáldában ettünk még egy keveset, és sok beszélgetés, séta, vásárlás után tértünk vissza a hotelhez.
De ez a művészet nem újkori dolog, egy kicsit sétálva a centrumtól, lehet látni gyönyörű kőbe vagy kőből kivésett templomokat a közeli domb tetején, ahol a világítótorony is van. Több templom is van egymás mellett, amiből már csak néhányat használnak, a régebbiek inkább csak látványosságként, és egy hűvös visszavonulásra szolgálnak. Egy biciklivel jártam végig a város nevezetességeit, és persze mivel meleg volt, sokszor megálltam egy-egy kókusz ivásra és evésre. Azt szinte mindenhol lehet kapni, ahogy sétálsz az utcán, találsz embereket, akik előtt több száz frissen szedett kókusz hever, és ott előtted felvágják, és szívószállal kiihatod a hűs nedűt. Ezután felbontják, és a puha kókuszt, ami majdnem hogy szétfolyik megeszed! Hmmmm...nagyon finom! Én nem tudtam betelni vele! Itt található egy nagyon híres tengerparti templom is, ami nagyon régi, viszont szerintem nem néz ki nagyon jól, és nem éri meg a belépő árát se, ami viszont elég magas a külföldieknek. 20szor annyi mint az indiaiaknak, akik 10 rúpiát fizetnek. Végigjártam még a tengerparti boltokat is, ahol mindenki kis kőszobrokat akar eladni neked, általában elefántokat, amik nagyon jól néznek ki, a hasukban egy másik, kiselefánttal, egy kőből kidolgozva az egész.
Persze én se hagyhattam ott ezt a várost anélkül, hogy vettem volna egyet is, úgyhogy egy erősebb alkudozás után elhoztam a polcról. Remélem egyben eljut Magyarországra, és nem fog a következő két hetes utamon összetörni.
Amikor egy másik templomromot látogattam meg, az egyik leghihetetlenebb dolog történt. Itt nem voltak velem a franciák, úgyhogy elkezdtünk beszélgetni egy másik turistával. Ő Belgiumból volt, és nem sokkal utána majd másfél órával később összefutottunk megint, de akkor már hárman voltak. Kiderült az egyik srácról, hogy AIESECel van itt, és Chennaiban dolgozott már majdnem egy éve. Hihetetlen volt megosztani egymással élményeinket, és hallani, hogy ő is hasonló jó helyen dolgozott, és hasonlóan sok országbeli emberrel élt együtt, majd’ egy éves party!
Este persze megint együtt mentünk a Franciákkal, de most egy másik étterembe, ahol garnélarákot ettünk, de mivel nem volt elég, ezért egy kis helyi kajáldában ettünk még egy keveset, és sok beszélgetés, séta, vásárlás után tértünk vissza a hotelhez.
Subscribe to:
Posts (Atom)