2008-07-31D
Reggel fél 8-kor keltünk, Stan kínai reggelit készített. Ezt még tegnap vacsorára szerette volna megcsinálni, de mivel nem volt rá időnk, ezért reggelire is jó volt. Két fogás volt, az egyik csigatésztával spagetti szószos zöldségszósz, a másik pedig nem vegetáriánus, üvegtésztás zöldséges, rákos étel. Mindkettő nagyon finom volt, és végülis hárman ettünk belőle, de a végén még így is nehezen fogyott el. Ezt külön nekem csinálta utolsó vacsora gyanánt :). Nemsokkal ezután elköszöntem mindenkitől, mivel mentek dolgozni, én pedig találkoztam még az egyik indiai AIESECES sráccal, aki adott nekem egy AIESECes táskát, cseréltünk pólót, én pedig odaadtam neki a SIM kártyát. Mostmár minden össze volt csomagolva, indulásra készen, úgyhogy még elköszöntem a háztól is, és visszanézés nélkül elmentem. Nagyon nehéz volt, egész úton a buszmegállóhoz az itteni emberek, bulik, beszélgetések jutottak eszembe, és hogy milyen jól éreztem magam, és milyen hamar eltelt ez a majdnem fél év. És a legrosszabb, hogy mennyi mindent hátrahagytam, de hát ahogy mondani szokás, nem a tegnapnak, hanem a mának kell élni. Úgyhogy utoljára még mindent ki kell próbálni, az ízesített tejet a tejárusnál, a Thalit az egyik állomáson, ahol a busz megállt, és persze néhány helyi finomságot.
A busz Delhibe érkezett, ahol még maradt vagy 6 órám, úgyhogy végigjártam a bazárt, elköltöttem utolsó filléreimet, és még szerencse, hogy hagytam magamnál 60 rúpiát, mivel 50 rúpia volt a buszjegy, amit eredetileg 10 rúpiásnak mondtak az információnál. Most a reptéren várakozok, mivel a repülő reggel 4:45-kor indul, úgyhogy van még közel két órám, hogy körbejárjam a TaxFree shopokat, ahol rupia hiányában csak nézelődni tudok…szerencsére. A csomagom simán átment a vizsgálaton, nem érte el a súlyhatárt, vagyis az igazat megvallva, nem is mérték le senkinek se a csomagját. Ki volt kapcsolva a mérleg, úgyhogy hozhattam volna még vagy 10kilót magammal. De azt majd következőre!
Most pedig szétfagyok a váróterembe, a gépre várva…
Saturday, November 28, 2009
Utolsó pakolás-postázás, céglátogatás és party!
2008-07-30
Reggel egy kis pakolással kezdtem, de nem vittem túlzásba, csak a nagy részét bepakoltam, de tudtam, hogy még egy csomó ruhára, kicsi mütyüre szükségem lehet, úgyhogy nem fejeztem be. Viszont elmentem megint postára, hogy a maradék 5 kiló könyvet elpostázzam. Most nem ment olyan flottul, mint ahogy a múltkori alkalommal, majd másfél órát kellett várnom.
Ebédelni az egyik kedvenc helyemre mentünk Stannel, a cég mögötti kis utcai kajáldához. Itt a földön kell ülni, egy kis szőnyegen, ami körbe le van terítve, középen pedig egy emberke folyamatosan készíti a chapatit a tandori sütőben. A tandori sütő annyit jelent, hogy a földbe van fúrva egy jó nagy lyuk, aminek az aljába tesznek szenet, és az oldalához tapasztva a chapatit sütik. Itt a legfinomabb a chapati, és a szószok se elhanyagolhatók. Sajna csak az utolsó héten fedeztem fel, amikor még dolgoztam, úgyhogy most nosztalgiázni jöttünk vissza.
Délután elmentem megvenni a Squash ütőt, ami nagyon ütős :). Kék színű HEAD márkájú profi ütő. Itt kevesebb mint féláron van, ezért döntöttem úgy hogy megveszem. Ezért az árért nagyjából egy kezdő-középhaladó ütőt kaptam volna otthon, mármint ahogy körülnéztem az interneten.
Még visszamentem pakolni, mivel nem akartam az utolsó napra hagyni mindent. Szerencsére, és nagy megdöbbenésemre minden belefért a nagytáskába, és az otthoni mérleggel mérve még a súlyhatárt se értem el, de ezt majd a reptéren meglátjuk. Azért hozzá kell tenni, hogy nagyon passzosra sikerült, mostmár egy gyufaszálat se lehetne beletuszkolni.
Végül még visszamentem a céghez, hogy mindenkitől elköszönjek, és beszéljek még egy utolsót Jagdeeppel, aki amikor meglátott, már csukta is le a számítógépét, és mentünk le egy utolsó indiai tea melletti beszélgetésre. Amikor befejeztük, még elköszöntem mindenkitől, és elindultunk haza.
Stannel elmentünk még egy utolsót Sqasholni, mivel az ütőt fel kellett avatni, és ki kellett próbálni. Teljesen más mint a régi, nagyon szupi, és nagyon örülök neki, hogy emellett döntöttem. Volt még néhány másik ütő is amin gondolkodtam, de örülök, hogy ezt választottam, drágább volt mint a többi, de az egyik legkönnyebb ütő a piacon. A sqash végén még megittunk egy mangóshaket fagyival a kedvenc helyünkön, majd irány haza, ahol nem sok időt töltöttünk el.
Fél óra után már a riksában ültünk hatan, és mentünk Panchkula fele, egy utolsó buliba. Mármint nekem utolsó. Egy bárba mentünk, ahol Shisháztunk. Itt is körbe párnákon kellett ülni, olyan arabos stílusban, majd 3 óra után átmentünk egy másik helyre meginni egy sört. Nagyon jókat beszélgettem mindenkivel, de főleg az egyiptomi Markkal. Egy nagyon nagy darab srác, és nagyon kedves. Jól éreztük magunkat, de már későre járt az idő, éjjel 3kor visszaértünk a házhoz, és aludtam még egy utolsót. Holnap indulás haza, búcsú Indiától.
Reggel egy kis pakolással kezdtem, de nem vittem túlzásba, csak a nagy részét bepakoltam, de tudtam, hogy még egy csomó ruhára, kicsi mütyüre szükségem lehet, úgyhogy nem fejeztem be. Viszont elmentem megint postára, hogy a maradék 5 kiló könyvet elpostázzam. Most nem ment olyan flottul, mint ahogy a múltkori alkalommal, majd másfél órát kellett várnom.
Ebédelni az egyik kedvenc helyemre mentünk Stannel, a cég mögötti kis utcai kajáldához. Itt a földön kell ülni, egy kis szőnyegen, ami körbe le van terítve, középen pedig egy emberke folyamatosan készíti a chapatit a tandori sütőben. A tandori sütő annyit jelent, hogy a földbe van fúrva egy jó nagy lyuk, aminek az aljába tesznek szenet, és az oldalához tapasztva a chapatit sütik. Itt a legfinomabb a chapati, és a szószok se elhanyagolhatók. Sajna csak az utolsó héten fedeztem fel, amikor még dolgoztam, úgyhogy most nosztalgiázni jöttünk vissza.
Délután elmentem megvenni a Squash ütőt, ami nagyon ütős :). Kék színű HEAD márkájú profi ütő. Itt kevesebb mint féláron van, ezért döntöttem úgy hogy megveszem. Ezért az árért nagyjából egy kezdő-középhaladó ütőt kaptam volna otthon, mármint ahogy körülnéztem az interneten.
Még visszamentem pakolni, mivel nem akartam az utolsó napra hagyni mindent. Szerencsére, és nagy megdöbbenésemre minden belefért a nagytáskába, és az otthoni mérleggel mérve még a súlyhatárt se értem el, de ezt majd a reptéren meglátjuk. Azért hozzá kell tenni, hogy nagyon passzosra sikerült, mostmár egy gyufaszálat se lehetne beletuszkolni.
Végül még visszamentem a céghez, hogy mindenkitől elköszönjek, és beszéljek még egy utolsót Jagdeeppel, aki amikor meglátott, már csukta is le a számítógépét, és mentünk le egy utolsó indiai tea melletti beszélgetésre. Amikor befejeztük, még elköszöntem mindenkitől, és elindultunk haza.
Stannel elmentünk még egy utolsót Sqasholni, mivel az ütőt fel kellett avatni, és ki kellett próbálni. Teljesen más mint a régi, nagyon szupi, és nagyon örülök neki, hogy emellett döntöttem. Volt még néhány másik ütő is amin gondolkodtam, de örülök, hogy ezt választottam, drágább volt mint a többi, de az egyik legkönnyebb ütő a piacon. A sqash végén még megittunk egy mangóshaket fagyival a kedvenc helyünkön, majd irány haza, ahol nem sok időt töltöttünk el.
Fél óra után már a riksában ültünk hatan, és mentünk Panchkula fele, egy utolsó buliba. Mármint nekem utolsó. Egy bárba mentünk, ahol Shisháztunk. Itt is körbe párnákon kellett ülni, olyan arabos stílusban, majd 3 óra után átmentünk egy másik helyre meginni egy sört. Nagyon jókat beszélgettem mindenkivel, de főleg az egyiptomi Markkal. Egy nagyon nagy darab srác, és nagyon kedves. Jól éreztük magunkat, de már későre járt az idő, éjjel 3kor visszaértünk a házhoz, és aludtam még egy utolsót. Holnap indulás haza, búcsú Indiától.
Wednesday, July 30, 2008
Squash ütő keresés, pakolás II., vacsora Keigoval, party - 2008-07-29
Reggel 8-kor keltünk, mivel Stannek kellett mennie munkába, és megbeszéltük, hogy előtte együtt eszünk. Reggelire megettem még a tegnapi babot és zöldségeket, a rizs már elfogyott, majd elindultunk vissza Chandigarba. Egy busszal 45percet kell menni, majd a cég előtt ugrottunk ki a még mozgó buszból. Itt ha nő nem száll le vagy fel a buszra, akkor a busz nem áll meg, csak lelassít, eléggé vicces, ja és a busz ajtaja állandóan nyitva van, valamikor csüngnek ki belőle az emberek, ha nagyon nagy a forgalom.
Reggelizni a Sindy Sweetbe mentünk, ami egy percre van a cégtől, és nagyon finom süteményeket, és rágcsálnivalót lehet kapni. Ettünk, és közben elbeszélgettük az időt, úgyhogy a 10órás kezdés helyett 11-re ment be a céghez.
Én elmentem több sportboltba is ezután, hogy körülnézzek Squash ütő terén, amit szeretnék venni. Még régebben amikor csekkoltam, akkor majdnem féláron voltak a drága félprofi-profi ütők mint otthon. Sikerült is kinéznem egyet, valószínű holnap meg is veszem. Még mielőtt hazamentem volna megittam néhány gyümölcs shaket, meg fagyiztam a kedvenc helyeimen.
Délután persze megint pakolás, már majdnem befejeztem, és lemértem, még csak 18 kiló. De sajna még egy kis része nincsen benne. Remélem azért nem lesz több mint 20, és nem kell postáznom semmit se.
Stan előbb eljött a munkából, 5-kor fél 7 helyett, és elmentünk egyet sqashozni, majd egy órán keresztül játszottunk, mindenhol folyt rólunk a víz. Utána frissítőnek gyümölcslevet ittunk az úton visszafele, majd egy jó hideg zuhannyal hűsítettük magunkat.
Este Keigoval, a Japán sráccal ketten elmentünk vacsorázni egy nagyon jó étterembe, ahol megettem szerintem utolsó Indiai Sizzlerem. A Sizzler egy tálalási módja az ételnek, amikor egy forró fém tálban(fa talppal) hozzák ki az ételt, és amikor ráöntik a szószt, akkor úgy gőzölög, hogy nem is lehet átlátni rajta. A sizzle azt jelenti, hogy sistereg, magyarán a hangról nevezték el. Közben nagyon jót beszélgettünk a terveinkről, Japánról és Magyarországról. Ő 10 nap múlva indul útjára, és 5 hónapon keresztül fog utazni, és október-november körül Magyarországra jönne, úgyhogy remélem újra látjuk majd egymást. Ő egy nagyon rendes srác, tiszta japán. Egy kicsit hogy is mondjam, visszahúzódó, viszont ha nevet, akkor azt teljes bedobással teszi. Csak olyan mint a Japán tanárom volt, hihetetlen! Japán még mindig benne van a terveim között, legalább 3-4 hónapra, de majd eldől.
A házban már elindult a party mikorra hazaértünk. A többi házból is átjöttek az emberek, úgyhogy megint telt ház van. Viszont ma már nem fogunk sokáig fent lenni szerintem, 1-2 körül lefekszünk aludni :).
Reggelizni a Sindy Sweetbe mentünk, ami egy percre van a cégtől, és nagyon finom süteményeket, és rágcsálnivalót lehet kapni. Ettünk, és közben elbeszélgettük az időt, úgyhogy a 10órás kezdés helyett 11-re ment be a céghez.
Én elmentem több sportboltba is ezután, hogy körülnézzek Squash ütő terén, amit szeretnék venni. Még régebben amikor csekkoltam, akkor majdnem féláron voltak a drága félprofi-profi ütők mint otthon. Sikerült is kinéznem egyet, valószínű holnap meg is veszem. Még mielőtt hazamentem volna megittam néhány gyümölcs shaket, meg fagyiztam a kedvenc helyeimen.
Délután persze megint pakolás, már majdnem befejeztem, és lemértem, még csak 18 kiló. De sajna még egy kis része nincsen benne. Remélem azért nem lesz több mint 20, és nem kell postáznom semmit se.
Stan előbb eljött a munkából, 5-kor fél 7 helyett, és elmentünk egyet sqashozni, majd egy órán keresztül játszottunk, mindenhol folyt rólunk a víz. Utána frissítőnek gyümölcslevet ittunk az úton visszafele, majd egy jó hideg zuhannyal hűsítettük magunkat.
Este Keigoval, a Japán sráccal ketten elmentünk vacsorázni egy nagyon jó étterembe, ahol megettem szerintem utolsó Indiai Sizzlerem. A Sizzler egy tálalási módja az ételnek, amikor egy forró fém tálban(fa talppal) hozzák ki az ételt, és amikor ráöntik a szószt, akkor úgy gőzölög, hogy nem is lehet átlátni rajta. A sizzle azt jelenti, hogy sistereg, magyarán a hangról nevezték el. Közben nagyon jót beszélgettünk a terveinkről, Japánról és Magyarországról. Ő 10 nap múlva indul útjára, és 5 hónapon keresztül fog utazni, és október-november körül Magyarországra jönne, úgyhogy remélem újra látjuk majd egymást. Ő egy nagyon rendes srác, tiszta japán. Egy kicsit hogy is mondjam, visszahúzódó, viszont ha nevet, akkor azt teljes bedobással teszi. Csak olyan mint a Japán tanárom volt, hihetetlen! Japán még mindig benne van a terveim között, legalább 3-4 hónapra, de majd eldől.
A házban már elindult a party mikorra hazaértünk. A többi házból is átjöttek az emberek, úgyhogy megint telt ház van. Viszont ma már nem fogunk sokáig fent lenni szerintem, 1-2 körül lefekszünk aludni :).
Postázás, látogatás a munkahelyre, buli a Panchkula házban - 2008-07-28
Reggel buli után elkezdtem összepakolni, vagyis csak szétpakolni a szobámban, az ágyamat még megközelíteni is nehezen lehet. Benne aludni meg egyszerűen lehetetlen! Csoportokba raktam a cuccokat, mit akarok magammal vinni, mi az amit lehet, és mi az amit biztosan itt hagyok. De ezek még csak a ruhák, emellett vannak még a kisebb-nagyobb apróságok, amiket mindenképpen hazaviszek, és persze a könyvek, amiket itt vettem.
A könyveket később elvittem a főpostára, hogy inkább postai úton érkezzenek haza, minthogy nekem kelljen túlsúlyért 10-20 eurót fizetni kilónként! Indiából van egy speciális könyvküldési csomag, ami nagyon olcsó. Ha egy kilót küldesz, akkor az 60 rúpia, kevesebb mint 250 forint, ha viszont egy csomagban 5kiló van, az csak 172 rúpia, tehát kevesebb mint 750 forint!!!! Hihetetlen, és még emlékszem, hogy anyukám egy könyvet 4000forintért küldött utánam Etiópiába. Szerintem ez a 750forintos ár nem is fedezi a hajóutat, de szinte biztos vagyok benne, hogy a benzint se amivel otthon kiszállítják házhoz :). Ja, eddig 4kilót küldtem el, és még van legalább ugyanennyi otthon. Itt a könyvek iszonyatosan olcsók, és nagyon jók, azért is vettem ennyit!
Ezután bementem a munkahelyemre, ahol sokan nagy csodálkozással fogadtak, néhányan már azt hitték, hogy elmentem, persze akiket jobban ismerek, ők rögtön az utamról kérdeztek. Furcsa, de mindenki csodálattal hallgatta, hogy mennyi helyen voltam, és hogy majdnem egész Indiát láttam. A főnököm azt mondta, hogy szerinte senki nincsen a cégnél olyan, aki többet látott volna Indiából mint én! :) Jagdeeppel, a főnökömmel és Stannel megettünk egy samosat, és egy tea mellett megbeszéltük, hogy mik is történtek az elmúlt hónapban, újdonságok, fejlődés, stb.
Az estét a Panchkulai AIESEC házban töltöttük, ahol főztünk. Én csináltam egy zöldséges szószt, Stan rizst, Alejandro pedig mexikói babot. Minden nagyon finomra sikerült, mindenki mind a 10 ujját megnyalta utána! Persze elfogyott néhány sör is, és egészen reggel 3-ig tartott a beszélgetés, amikor is Cynthia elköszönt tőlünk, és hazament, mivel reggel 7-kor indult a vonata Delhibe, ahonnan éjjel után 10 perccel indul a gépe vissza Amerikába.
A könyveket később elvittem a főpostára, hogy inkább postai úton érkezzenek haza, minthogy nekem kelljen túlsúlyért 10-20 eurót fizetni kilónként! Indiából van egy speciális könyvküldési csomag, ami nagyon olcsó. Ha egy kilót küldesz, akkor az 60 rúpia, kevesebb mint 250 forint, ha viszont egy csomagban 5kiló van, az csak 172 rúpia, tehát kevesebb mint 750 forint!!!! Hihetetlen, és még emlékszem, hogy anyukám egy könyvet 4000forintért küldött utánam Etiópiába. Szerintem ez a 750forintos ár nem is fedezi a hajóutat, de szinte biztos vagyok benne, hogy a benzint se amivel otthon kiszállítják házhoz :). Ja, eddig 4kilót küldtem el, és még van legalább ugyanennyi otthon. Itt a könyvek iszonyatosan olcsók, és nagyon jók, azért is vettem ennyit!
Ezután bementem a munkahelyemre, ahol sokan nagy csodálkozással fogadtak, néhányan már azt hitték, hogy elmentem, persze akiket jobban ismerek, ők rögtön az utamról kérdeztek. Furcsa, de mindenki csodálattal hallgatta, hogy mennyi helyen voltam, és hogy majdnem egész Indiát láttam. A főnököm azt mondta, hogy szerinte senki nincsen a cégnél olyan, aki többet látott volna Indiából mint én! :) Jagdeeppel, a főnökömmel és Stannel megettünk egy samosat, és egy tea mellett megbeszéltük, hogy mik is történtek az elmúlt hónapban, újdonságok, fejlődés, stb.
Az estét a Panchkulai AIESEC házban töltöttük, ahol főztünk. Én csináltam egy zöldséges szószt, Stan rizst, Alejandro pedig mexikói babot. Minden nagyon finomra sikerült, mindenki mind a 10 ujját megnyalta utána! Persze elfogyott néhány sör is, és egészen reggel 3-ig tartott a beszélgetés, amikor is Cynthia elköszönt tőlünk, és hazament, mivel reggel 7-kor indult a vonata Delhibe, ahonnan éjjel után 10 perccel indul a gépe vissza Amerikába.
Delhi, találkozás a többi AIESECessel, és együtt irány Chandigarh - 2008-07-27
A vonatút Delhibe nagyon érdekes volt, egy Skót sráccal együtt utaztunk, és még egy család volt velünk. Volt két kisgyerek, egy fiú és egy lány. A kislány még csak 4 éves volt, viszont akármit mondtunk neki angolul, megértette. Kiderült, hogy egy angol óvodába jár, ahol angolul tanulnak énekeket, és persze angolul beszélgetnek. Nagyon értelmes gyerek volt, régen találkoztam ilyen értelmes kisgyerekkel. Majdnem egész úton keresztül beszélgettünk vele, játszottunk vele, ő pedig mint egy előadóművész, elénekelt nekünk néhány verset, és imádságot. Ő biztosan sok szint visz szülei életébe, nagyon kis élő!!!
Pontosan 30 nappal később értem vissza kiindulási pontomhoz, Delhibe. És már alig vártam, hogy találkozzak újra az AIESECes barátaimmal, akikkel együtt dolgoztunk Chandigarhban. Szerencsére nem kellett rá sokat várnom, mivel Delhiben töltötték a hétvégét, és a vonat érkezése után 2 órával sikerült találkoznom Stannel, a kínai sráccal, akivel együtt dolgoztam, és nagyon közeli barátságba kerültünk egymással. Jó volt végre egy ismerős arccal járni Delhi utcáit, és együtt vásárolni. Beültünk egy kávézóba is, és végre ettem egy nagyon finom csokis croassiant, és egy fahéjas csigát. Az íze pont olyan volt, mint otthon amilyet Nagymama és Nagypapa szokott csinálni. Persze ezzel rögtön visszahozta a szívembe az emlékeket otthonról, és persze a gondolatot, hogy nemsokára otthon leszek, és végre megint megölelhetem őket, időt tölthetek el velük, a családdal és barátaimmal. De nem szabad a holnapnak élni, a mai napot kell élvezni, és teljes beleadással élni. Pár óra múlva már a vonaton voltunk Chandigarh fele, de sajnos külön kocsiban, úgyhogy egész út alatt nem találkoztam a többiekkel, akik a végén elárulták, hogy majdnem lekésték a vonatot, már ment ki az állomásról amikor felugrottak rá! Chandigarhban a vonatállomáson végre találkoztam Cynthiával is, akinek nagyon örültem! Három számomra ismeretlen AIESECes is volt velük, az egyik srác Kolumbiából, aki ugyanahhoz a céghez jött dolgozni, ahol én dolgoztam, egy japán-angol srác, aki Jackie Chan-nek hívnak, és egy amerikai lány, Megan.
Itt szerencsére régi szobámat kaptam vissza, viszont egy másik ágyat, mivel Cynthia miután elmentem, elfoglalta a ház legjobb helyét, a helyemet :). Végre sikerült kipakolnom egy kicsit, és nem telt el sok idő, mire megérkezett a kaja amit rendeltünk. Evés közben már érkezett a tömeg, akik jöttek a partyra, a farewell partynkra. Az elkövetkező napokban 3-an hagyjuk itt Indiát, és egy negyedik srác, Alejandro Mexikóból is két héten belül fog elmenni, úgyhogy együtt ünnepeltünk! Nagyon jól éreztük magunkat, a végén nem is táncoltunk egyáltalán, mivel elbeszéltük az időt. Reggel 3 volt amikor megcéloztuk az ágyat, ekkor volt ugyanis amikor a Finn lány, Kirsi ment a vonatállomásra, és végső búcsút intettünk neki a ház kapujából. Cynthia a következő, kedden reggel hagyja itt Chandigarht, és utána következek én. Már csak néhány napom maradt, hogy teljesen összecsomagoljam itteni életemet, mindenkitől elköszönjek, bemenjek újra a munkahelyemre elköszönni a főnökömtől, és a többiektől. Ez egy nagyon furcsa, és nagyon rossz érzés, amikor el kell hagynod a saját magad által kialakított életet, és persze a fiatal, örök-party társaságot, akikkel együtt laktunk. És az már nem is számit, hogy milyen körülmények között élünk, de a körülöttünk lévő emberek határozzák meg az érzéseinket, ők tehetik teljessé, széppé az életet. Szerencsére nekem az elsőből jutott nagyon sok, és egy újabb felejthetetlen élményben részesítettek.
De szerencsére ennek még nincsen vége, maradt hátra még néhány napom, hogy teljességgel kiélvezzem az AIESEC experience-t!
Pontosan 30 nappal később értem vissza kiindulási pontomhoz, Delhibe. És már alig vártam, hogy találkozzak újra az AIESECes barátaimmal, akikkel együtt dolgoztunk Chandigarhban. Szerencsére nem kellett rá sokat várnom, mivel Delhiben töltötték a hétvégét, és a vonat érkezése után 2 órával sikerült találkoznom Stannel, a kínai sráccal, akivel együtt dolgoztam, és nagyon közeli barátságba kerültünk egymással. Jó volt végre egy ismerős arccal járni Delhi utcáit, és együtt vásárolni. Beültünk egy kávézóba is, és végre ettem egy nagyon finom csokis croassiant, és egy fahéjas csigát. Az íze pont olyan volt, mint otthon amilyet Nagymama és Nagypapa szokott csinálni. Persze ezzel rögtön visszahozta a szívembe az emlékeket otthonról, és persze a gondolatot, hogy nemsokára otthon leszek, és végre megint megölelhetem őket, időt tölthetek el velük, a családdal és barátaimmal. De nem szabad a holnapnak élni, a mai napot kell élvezni, és teljes beleadással élni. Pár óra múlva már a vonaton voltunk Chandigarh fele, de sajnos külön kocsiban, úgyhogy egész út alatt nem találkoztam a többiekkel, akik a végén elárulták, hogy majdnem lekésték a vonatot, már ment ki az állomásról amikor felugrottak rá! Chandigarhban a vonatállomáson végre találkoztam Cynthiával is, akinek nagyon örültem! Három számomra ismeretlen AIESECes is volt velük, az egyik srác Kolumbiából, aki ugyanahhoz a céghez jött dolgozni, ahol én dolgoztam, egy japán-angol srác, aki Jackie Chan-nek hívnak, és egy amerikai lány, Megan.
Itt szerencsére régi szobámat kaptam vissza, viszont egy másik ágyat, mivel Cynthia miután elmentem, elfoglalta a ház legjobb helyét, a helyemet :). Végre sikerült kipakolnom egy kicsit, és nem telt el sok idő, mire megérkezett a kaja amit rendeltünk. Evés közben már érkezett a tömeg, akik jöttek a partyra, a farewell partynkra. Az elkövetkező napokban 3-an hagyjuk itt Indiát, és egy negyedik srác, Alejandro Mexikóból is két héten belül fog elmenni, úgyhogy együtt ünnepeltünk! Nagyon jól éreztük magunkat, a végén nem is táncoltunk egyáltalán, mivel elbeszéltük az időt. Reggel 3 volt amikor megcéloztuk az ágyat, ekkor volt ugyanis amikor a Finn lány, Kirsi ment a vonatállomásra, és végső búcsút intettünk neki a ház kapujából. Cynthia a következő, kedden reggel hagyja itt Chandigarht, és utána következek én. Már csak néhány napom maradt, hogy teljesen összecsomagoljam itteni életemet, mindenkitől elköszönjek, bemenjek újra a munkahelyemre elköszönni a főnökömtől, és a többiektől. Ez egy nagyon furcsa, és nagyon rossz érzés, amikor el kell hagynod a saját magad által kialakított életet, és persze a fiatal, örök-party társaságot, akikkel együtt laktunk. És az már nem is számit, hogy milyen körülmények között élünk, de a körülöttünk lévő emberek határozzák meg az érzéseinket, ők tehetik teljessé, széppé az életet. Szerencsére nekem az elsőből jutott nagyon sok, és egy újabb felejthetetlen élményben részesítettek.
De szerencsére ennek még nincsen vége, maradt hátra még néhány napom, hogy teljességgel kiélvezzem az AIESEC experience-t!
Ajanta, a kőbe vésett Buddhizmus - 2008-07-26
Direkt kora reggelre állítottam már az órámat, hogy ne szakítsam meg a jó szokásom, és megint megérezzem a hosszú nap nyújtotta örömöket. Fél 7-kor keltem, és az Art of Livingen tanult gyakorlatok után fizikai erőnlétemet is javítottam, majd reggeli fürdés és csomagolás után nekiindultam az utolsó turistahely felkutatásának, amivel bezárul Indiai utazásom.
Ajanta, ugyanúgy mint Ellora, a Világörökség része, amit nem csodálok, mert tényleg gyönyörű látvány, amint elém tárult az U alakban a sziklába vésett templomok. Ezek sokkal idősebbek az ellorai testvéreiknél, i.e. 200-tól i.u. 650-ig becsülik a korukat. Mivel nem szeretnék, hogy a légszennyezés tönkre tegye a több ezer éves freskókat, ezért a 4 kilométerrel arrébb lévő parkoló az utolsó hely, ameddig halandó elmehet az autójával vagy motorjával. Innen egy EURO-3-as motorral felszerelt zöld busz szállítja az utasokat a templomok bejáratáig.
A látvány ami első látásra elém tárult, valami fantasztikus, a 27 templom bejárata díszítette a hegyoldalt. Ezek a Buddhista templomok sokkal impozánsabbak, mint az ellorai testvéreik, és némelyikben a 2000 évet is túlélt, persze jócskán megrongálódott freskók díszítik a falakat. Általában mindegyik templomnak volt egy középső nagyobb tere, ahonnan szembe a bejárattal középen volt egy kisebb helyiség, amiben általában egy óriási, 3-4 méteres Buddha szobor ült a lótuszlevélen, vagy oroszlánon. A templomok falai, és pillérei is sokkal díszesebbek voltak itt, és nagyon sok helyen nőket is ábrázoltak együtt Buddhával. Itt volt olyan templom ahol 6-8 másodperces visszhang is volt, amiben valószínű a kántálásoknak is nagyon szép hangja volt. Volt olyan templom is, amelyiken belül egy Stupa volt (lásd Nepáli utazásom). Buddha szinte minden formában, és méretben megjelent a templomokban, és persze pozícióban. A legnagyobb Buddha egy 5 méter hosszú halála előtt fekvő Buddha volt, és ebben a templomban több helyen is egy nő, Mara csábította Buddhát. Nagyon érdekes volt látni a férfi-nő kapcsolatokat a templomokon, néha nekem úgy tűnt az ábrázolások alapján, hogy Buddha valami nagy nőfaló lehetett. Miután végigjártam a templomokat, az U alak közepén egy másik hegy volt, amire felmászva gyönyörű kilátás volt az összes templomra, mint egy panoráma. A két hegy között egy kis patak folyt, amit követve egy gyönyörű vízesést láttam meg felülről, ami több emeleten keresztül, majdnem 200 métert zuhant. Az 5-6 emelet mindegyikén pedig kisebb medencéket alakított ki magának a víz.
Sajnos kora délután el kellett hagynom ezt a mesés, csendes, és elvarázsolt helyet, hogy elérjem utazásom utolsó vonatját, amivel visszaérkezek Delhibe, és bezárul a bűvös 30 napos utazásom India szerte.
Ajanta, ugyanúgy mint Ellora, a Világörökség része, amit nem csodálok, mert tényleg gyönyörű látvány, amint elém tárult az U alakban a sziklába vésett templomok. Ezek sokkal idősebbek az ellorai testvéreiknél, i.e. 200-tól i.u. 650-ig becsülik a korukat. Mivel nem szeretnék, hogy a légszennyezés tönkre tegye a több ezer éves freskókat, ezért a 4 kilométerrel arrébb lévő parkoló az utolsó hely, ameddig halandó elmehet az autójával vagy motorjával. Innen egy EURO-3-as motorral felszerelt zöld busz szállítja az utasokat a templomok bejáratáig.
A látvány ami első látásra elém tárult, valami fantasztikus, a 27 templom bejárata díszítette a hegyoldalt. Ezek a Buddhista templomok sokkal impozánsabbak, mint az ellorai testvéreik, és némelyikben a 2000 évet is túlélt, persze jócskán megrongálódott freskók díszítik a falakat. Általában mindegyik templomnak volt egy középső nagyobb tere, ahonnan szembe a bejárattal középen volt egy kisebb helyiség, amiben általában egy óriási, 3-4 méteres Buddha szobor ült a lótuszlevélen, vagy oroszlánon. A templomok falai, és pillérei is sokkal díszesebbek voltak itt, és nagyon sok helyen nőket is ábrázoltak együtt Buddhával. Itt volt olyan templom ahol 6-8 másodperces visszhang is volt, amiben valószínű a kántálásoknak is nagyon szép hangja volt. Volt olyan templom is, amelyiken belül egy Stupa volt (lásd Nepáli utazásom). Buddha szinte minden formában, és méretben megjelent a templomokban, és persze pozícióban. A legnagyobb Buddha egy 5 méter hosszú halála előtt fekvő Buddha volt, és ebben a templomban több helyen is egy nő, Mara csábította Buddhát. Nagyon érdekes volt látni a férfi-nő kapcsolatokat a templomokon, néha nekem úgy tűnt az ábrázolások alapján, hogy Buddha valami nagy nőfaló lehetett. Miután végigjártam a templomokat, az U alak közepén egy másik hegy volt, amire felmászva gyönyörű kilátás volt az összes templomra, mint egy panoráma. A két hegy között egy kis patak folyt, amit követve egy gyönyörű vízesést láttam meg felülről, ami több emeleten keresztül, majdnem 200 métert zuhant. Az 5-6 emelet mindegyikén pedig kisebb medencéket alakított ki magának a víz.
Sajnos kora délután el kellett hagynom ezt a mesés, csendes, és elvarázsolt helyet, hogy elérjem utazásom utolsó vonatját, amivel visszaérkezek Delhibe, és bezárul a bűvös 30 napos utazásom India szerte.
Ellora kőbe vésett templomai - 2008-07-25
Reggel 4-kor érkezett a vonat Aurangabadba, India középső részébe, ahol két óra Hoteljárás után – mindenhol azt mondták, hogy tele van – feladtam az alvást, és egy busszal elmentem Ellorába. Mint később megtudtam, és ahogy én is gondoltam, ezek a Hotelek nem voltak tele, viszont nem akarták azt a fáradtságos procedúrát végigcsinálni, ami egy külföldi elszállásával jár, rendőrségre bejelentés, különböző papírok, stb.
Szinte már nyitásra ott voltam a barlangok bejáratánál, amik igazából hegyoldalba vésett templomok. Itt 3 féle templom található, összesen 34, a legősibb Buddhista (12), majd Hindu (17), és végül a „legfiatalabb” Jain (5). A templomok a 600-800-as években készültek el, különböző, a vallásoknak megfelelő stílusokban.
Én a Jain templomokkal kezdtem, ami a legtávolabbi ponton van, majd két kilométer gyaloglás után. Ezek kisebb templomok, viszont annál diszesebbek, és tele voltak Buddha kinézetű meditációs szoborral, ami igazából Mahavira, az utolsó nagy tanítójuk. Ezután a Hindu templomokat jártam végig, amik nagyon nagyok voltak általában, és a szobrok is a legkisebb részletekig kidolgozva. A legszebb, és legnagyobb templom mind közül egy Hindu templom volt, Kalaisa a neve. A templom maga egy sziklából lett kivésve, több mint 200ezer tonna kő elhordásával. Maga a templom kétszer nagyobb helyet foglal el, és másfélszer magasabb az athéni Parthenonnál. A templom kívül-belül nagyon díszesre lett elkészítve. Egyszerűen gyönyörű, impozáns, minden képzeletet felülmúló csoda.
Végül a Buddhista templomokat jártam végig, amik a Hindu és Jain templomok után egy kissé aluldíszítettek voltak, és persze kisebbek is, viszont a koruk úgy 100-200 évvel több volt. Mindegyik nagyon szépen, több másodpercen keresztül visszhangzott, és persze azért egyikből se hagyták ki a meditáló Buddha szobrát.
Délután kettőkor már úgy éreztem, hogy sötétedni fog hamarosan, és nagyon furcsa érzéssel töltött el, hogy egy nap lehet sokkal hosszabb is, mint a számomra régebben megszokott. Egy, a templomokra néző kilátással díszített ebéd után visszamentem Aurangabádba, ahonnan tovább indultam Ajantába, a holnapi állomásra. Ide estére érkeztem már meg, és a hotel keresés előtt egy kis út széli háznál ettem. Az egész család otthon volt, és szívesen osztották meg velem az ételüket. Akkor hívtak be, amikor éppen a hotel felé sétáltam, és persze nem utasítanék vissza egy finom helyi vacsorát. Az apukáról kiderült, hogy az Ajanta templomoknál dolgozik restaurátorként, és mindhárom gyereke iskolába jár – ezt azért mondom, mert ez sajnos nem minden gyerekre vonatkozik, mivel a szülők dolgoztatják őket, annak ellenére, hogy az iskolalátogatás kötelező, és ingyenes. Ezt onnan tudtam meg, hogy az egyik gyerek pont akkor írta a házi feladatát, ami nagyon meglepett. A vacsora finom volt, és már későre járt, úgyhogy este 10 után végre becsekkoltam a hotelben.
Szinte már nyitásra ott voltam a barlangok bejáratánál, amik igazából hegyoldalba vésett templomok. Itt 3 féle templom található, összesen 34, a legősibb Buddhista (12), majd Hindu (17), és végül a „legfiatalabb” Jain (5). A templomok a 600-800-as években készültek el, különböző, a vallásoknak megfelelő stílusokban.
Én a Jain templomokkal kezdtem, ami a legtávolabbi ponton van, majd két kilométer gyaloglás után. Ezek kisebb templomok, viszont annál diszesebbek, és tele voltak Buddha kinézetű meditációs szoborral, ami igazából Mahavira, az utolsó nagy tanítójuk. Ezután a Hindu templomokat jártam végig, amik nagyon nagyok voltak általában, és a szobrok is a legkisebb részletekig kidolgozva. A legszebb, és legnagyobb templom mind közül egy Hindu templom volt, Kalaisa a neve. A templom maga egy sziklából lett kivésve, több mint 200ezer tonna kő elhordásával. Maga a templom kétszer nagyobb helyet foglal el, és másfélszer magasabb az athéni Parthenonnál. A templom kívül-belül nagyon díszesre lett elkészítve. Egyszerűen gyönyörű, impozáns, minden képzeletet felülmúló csoda.
Végül a Buddhista templomokat jártam végig, amik a Hindu és Jain templomok után egy kissé aluldíszítettek voltak, és persze kisebbek is, viszont a koruk úgy 100-200 évvel több volt. Mindegyik nagyon szépen, több másodpercen keresztül visszhangzott, és persze azért egyikből se hagyták ki a meditáló Buddha szobrát.
Délután kettőkor már úgy éreztem, hogy sötétedni fog hamarosan, és nagyon furcsa érzéssel töltött el, hogy egy nap lehet sokkal hosszabb is, mint a számomra régebben megszokott. Egy, a templomokra néző kilátással díszített ebéd után visszamentem Aurangabádba, ahonnan tovább indultam Ajantába, a holnapi állomásra. Ide estére érkeztem már meg, és a hotel keresés előtt egy kis út széli háznál ettem. Az egész család otthon volt, és szívesen osztották meg velem az ételüket. Akkor hívtak be, amikor éppen a hotel felé sétáltam, és persze nem utasítanék vissza egy finom helyi vacsorát. Az apukáról kiderült, hogy az Ajanta templomoknál dolgozik restaurátorként, és mindhárom gyereke iskolába jár – ezt azért mondom, mert ez sajnos nem minden gyerekre vonatkozik, mivel a szülők dolgoztatják őket, annak ellenére, hogy az iskolalátogatás kötelező, és ingyenes. Ezt onnan tudtam meg, hogy az egyik gyerek pont akkor írta a házi feladatát, ami nagyon meglepett. A vacsora finom volt, és már későre járt, úgyhogy este 10 után végre becsekkoltam a hotelben.
Subscribe to:
Posts (Atom)