Első nap a városban

Ma reggel nem túl korán kellett ugyan kelni, viszont még így is úgy éreztem, mintha nem aludtam volna semmit se. 4 és fél órával vagyok odébb az otthoni időhöz képest, egy kicsit fárasztó, de remélem hamar kipihenem majd magam. Reggel anyukája vitt be a városba, mivel a 17-es szektor egy nagy bevásárló piac, ahol sok ruhabolt, és egyéb bolt is van. Itt órákat el lehet tölteni vásárlással, és ezért is vittek oda, mivel így el tudom foglalni magam. Ez volt az első olyan igazán indiai út számomra, mivel az út tele volt autókkal, motorokkal és biciklikkel, és nagyon vicces volt látni, ahogy éppen elmennek egymás mellett, között ezek a járművek. A motorokon meg általában legalább egy két ember ül, nagyon sokszor egy férfi meg egy nő. A nők szép ruhában, és úgy mint a lovagkorban, az motor bal oldalán van mindkét lábuk. Nagyon viccesen néznek ki, főleg hogy táska a hátukon, meg a pasinak is az ölében. Nem mennek gyorsan, viszont mindenki minden fele, senki nem néz hátra. A körforgalom szabályai is másképp vannak mint otthon, itt aki erősebb, az megy be. Nagyon sokszor volt olyan érzésem, hogy összeütközünk valakivel, de ez soha nem történt meg. Ők már megszokták ezt, hogy úgy vezetnek, hogy csak egy fél méter van köztük. Nagyon vicces. Aztán itt nincsen olyan, hogy főút! Vagyis nem tartják be a szabályt, ha például valaki felkanyarodik a főútra, meg se nézi, hogy jön-e esetleg valaki, és el fogja ütni. Nem, az annak a feladata, aki hátulról jön. Tele van riksákkal is az út, de nem olyan, amiben motor működik, hanem amit egy emberke teker. Nem lehet könnyű, mivel még váltó sincsen a biciklin, és emlékszem amikor lovas kocsival mentünk Etiópiában, a 2. kilométer után a ló már majdnem otthagyta a fogát. Nem tudom, hogy itt az emberek jobban bírják-e, de nem valószínűsítem! Ja, amúgy a közlekedés fordítva megy, mint nálunk, nem hiába, angol gyarmat volt. Most olvastam azt is, hogy mikor még angol gyarmat volt, akkor hozták létre az UN-t, aminek ezáltal alapító tagja India és Pakisztán is!!! Útközben megálltunk, és adtunk valamennyi kaját az úton sétáló teheneknek, ami megmaradt tegnapról. Ezek az állatok olyan szentek, hogy még kaját se adnak nekik. Éheznek az úton, mert nincsen ki etesse őket.

Megérkeztünk a városba, ahol az anyukája dolgozott. Ez is a 17-es szektorban volt, de a banki oldalon. Itt az összes bank ami van, megtalálható. Persze csak az indiaiak. Innen megmutatta, hogy merre kell mennem, és gyalogoltam egy kicsit a bevásárlóközponthoz. Egy nagy téren mentem át, ahol még söprögették a szemetet, és volt egy hely, ahol égették is rögtön. Nem túl környezetbarát, de legalább nincsen annyi szemét az úton. Ahogy átsétáltam a téren egy nagy épület lábánál sorakoztak az asztalok, az asztalokon pedig régi írógépek. Volt vagy 40 asztal, minden asztalnál ült valaki, az asztalok elejére pedig fel volt írva, hogy melyik ügyvédséghez tartozik. Egy óra múlva ezek az asztalok már meg voltak telve emberekkel, akik különböző ügyvédi bajaikat jöttek ide orvosolni. Aztán átmentem egy belső udvaron, ahol a motorok és biciklik úgy álltak egymás mellett, mint nálunk a parkolóházakban az autók. Ezrényivel voltak. Nem csoda, hisz mindenki ezzel jár! Megérkeztem a főtérre, ahol a boltok nagy része, sőt még kis része se volt kinyitva. Úgyhogy leültem egy padra, ahol is vártam a nyitásig. Az előttem lévő fákon mókusok ugráltak, és mászkáltak fel-le a fáról élelem után keresve. Amikor megnyitottak a boltok, elmentem néhányba, de eddigre már olyan fáradt voltam, azt se tudtam, hogy hova üljek le egy kicsit pihenni. A park közepén volt néhány nagyobb kör alakú zöld terület, ahol többen is üldögéltek, feküdtek, és hát nem kellett kétszer gondolkoznom rajta, hamar ott találtam magam. Táskát a fejem alá, kendőt a szememre, és már aludtam is. Kb. 3 óra múlva ébredtem fel, amikor is mindenki ebédelt körülöttem, mert akkor volt ebédidő. Én is ettem egy kicsit, meg ittam egy mandarinlevet. Ezt ott előttem facsarták, nagyon finom volt igy frissen. Ezután megint tettem egy kört a boltoknál, és próbáltam magamnak SIM kártyát venni a telefonomhoz. De sajnos nem sikerült, mivel nem volt nálam néhány aprócska papír, ami igazolja, hogy helyi vagyok :). Nem baj, majd holnap a sráccal közösen veszünk az ő nevére! Aztán elmentem még pénzt váltani, ez is megér egy misét. Azt gondoltam, nem lehet nehezebb külföldi valutát váltani, mint Etiópiában. Nagyjából tévedtem. Itt ugyanúgy elkérik az útleveledet, lefénymásolják, és kitöltenek egy csomó papírt. Mivel nem vittem magammal útlevelet, ezért nagy szerencsémre elfogadták a magyar jogsimat is, de nagyon nézegették, hogy mi lehet ez. Amúgy csak azért engedték, hogy jogsival váltsak, mivel csak 30 euróról volt szó. Belekerült vagy 15 percbe, meg 10 A4-es lapot töltöttek ki, mire átváltották. Nem baj, lényeg hogy sikerült. Ezután internet kávézó után jártam, ami meg kell mondjam, nem volt annyira könnyű. Nem találtam minden sarkon ilyet, de végül sikerült találni egyet. Azt már ma megtanultam, hogy itt külföldiként ha akarsz valamit is csinálni, soha ne menj útlevél nélkül, mert még az internet kávézóban is elkérték. Sőt, még címet meg telefonszámot is felirt volna a srác, de mivel én mondtam neki, hogy címem nem tudom, telefonom meg nincsen, csak kihúztam a rublikákat. Nagyot nézett, kérte az útlevelet, megkapta a jogsit. Ezt még több ideig nézte, biztosan végigbetűzte ami rajta volt, majd visszaadta, hogy OK. Köszöntem szépen. Ezután még elmentem inni egy juicet, de most répalevet ittam. És ami hihetetlen volt számomra az egészben, hogy a répa hogy lehet rózsaszínű! Nem viccelek, tényleg rózsaszínű a répa, majd belenyomkodják egy gyümölcscentrifugába, és így kapjuk meg a finom levet. Az íze viszont ugyanaz volt, de a színe alapján inkább céklának mondtam volna a léről.

Ezután elindultam hazafelé, megmondták, hogy 60 rúpiánál ne fizessek többet az útért. Hát az első riksák 120-150 rúpiát kértek, amit levittek a végére 100-ra. Vagy 20 riksással beszéltem, senki nem akart 80 alatt elvinni, majd a buszmegállónál találtam meg az emberem, aki végülis 70ért hozott haza. Ugyan néhányszor eltévedt, meg megkérdezte merre kell menni, de a végeredményen, hogy itthon vagyok, nem változtat :).

Este vacsora előtt még beszélgettem a szülőkkel az öltözési szokásokról, mivel itt minden nő nagyon szép és színes ruhában járkál az utakon. Ez a viselet a téli viselet úgy néz ki, hogy egy nadrág, és egy térdig érő ing, ami általában egyszínű, és hozzá pedig egy hosszú sál. A nyári viselet pedig a Szári, ami egy kb. 5 méteres anyagdarab, amit maguk köré tekernek egy bizonyos módon. A férfiak persze nem viselnek ilyen szép tradicionális ruhákat, mindenki farmer, meg póló-pulóver. Semmi extra, olyan mint otthon. Vacsora után az itteni istenekről beszéltünk. Indiában összesen 300millió isten van, de ebből kb. 20-30 ami nagy, és mindenki által ismert. Amit tegnap írtam, az elefántos kinézetű isten, ami mindenhol jelen van, ő Geneshia. Brahma, Vishnu és Shiva a teremtés, az élet, és a halál istenei. Ebből a 3ból még csak Shivát láttam, ő Geneshia apja. Amúgy egy nőnek kinéző isten, nyaka körül kígyóval, és kék bőre van. Persze mindennek megvan a saját mondája, hogy miért kék, és hogy miért van rajta kígyó. Nagyon aranyos történetek. Vishnut és Brahmát még nem láttam, de ami késik, nem múlik. Ezen kívül még megmutatták nekem Hanumán istent is, aki félig majom, félig pedig ember.