Találkozás az AIESECesekkel

Ma is sokáig aludtam, pedig aránylag korán lefeküdtem – 12 körül – és már fáradt is voltam ekkorra. De nem sikerült 12előtt kikelni az ágyból. Vagyis felkeltem 10órakor, de olyan fáradt voltam, hogy 11kor lefeküdtem még egy órára. Azt mondták, hogy ahány órával van odébb az ember, annyi nap kell az átálláshoz is. Na, ez esetemben 4 és fél óra, tehát remélem hogy néhány napon belül jobban leszek már. Miután sikerült felkelnem másodszor is, végre meglátogattuk az AIESEC irodát, ahol egész sokan összegyűltek, de sajna nem az én fogadtatásomra :(. Az iroda házában van az egyik gyakszi szállás is, ahol most csak 3-an vannak, de ebből is csak egy Holland lány volt itthon. Vele beszélgettem pár órán keresztül, majd együtt bementünk a városba, ahol virágkiállítás és fotókiállítás volt az egyik óriási parkban. A ház amúgy semmi extra, egy kissé lelakott két szintes lakás, de van mindenkinek saját szobája, közös konyhával, fürdővel, WC-vel, és társalgóval. Tehát teljesen fel van szerelve, viszont meleg víz az nincsen, azt vödörben óriási merülő forralóval melegítik fel. De hát ennyi baj legyen. Én nem itt fogok lakni, hanem egy másik házban, ami sokkal közelebb van a munkahelyemhez, és oda akár gyalog, vagy biciklivel is hamar el lehet érni. Azért nem oda vittek rögtön, mivel most hétvégén a többi gyakszi elment kirándulni több napra, és egyedül lettem volna a házban. Ezért döntöttek úgy, hogy most befektetnek egy lány mellé, akinél úgyis két ágy van. Ja, amúgy ennyi volt a beilleszkedési program, megvolt a két éjszaka a családnál :), ami egy igazán jó tapasztalat volt, és nagyon kedvesen bántak velem.

A városba amikor elindultunk, megbeszéltük, hogy olyan riksával megyünk, ami biciklis, és nem motoros, mert így többet lehet látni a városból, és esetleg jobban segít a tájékozódásban is. Itt ugyanis elég nehéz, mivel minden utca ugyanúgy néz ki, van egy hosszú főút, végén egy nagy körforgalom, a szektorok sarkai, a főutak pedig a szektorok szélei. Mindegyik szektor nagyjából ugyanakkora, és emiatt nagyon nehéz a tájékozódás. Ja, és van vagy 40szektor! Négyzet alakú a város nagyjából. Sikerült megbeszélni egy jó árat a riksással, ami még úgy se ment elsőre, hogy a lány már beszéli a Hindit. Elindultunk, nem mentünk sokkal gyorsabban, mintha gyalog mentünk volna, na jó ez egy kicsit túlzás, de azért látszott, hogy megerőltető lehet. Amikor beértünk a fesztivál helyére, egy olyat képzeljetek el, mint amikor búcsú van Magyarországon, és sok árus, meg kajás áll mindenhol. Persze a bejárati kapunál volt egy őr, meg egy mágneskapu, ami egész végig sípolt, de senkit nem állított le, csak minket, és átnézte a táskáinkat. Ezt amúgy vártuk. Bent a park teljesen tele volt emberekkel, minden nő színes Punjabi Suit-ban, amit írtam korábban, csak nem tudtam a nevét. Volt minden, zene, tánc, tevegelés, különböző játékok, virágcsokorverseny, virágkiállítás, fényképkiállítás, ahol nagyon szép vágott és nem vágott virágok, illetve helyzetfotók voltak kirakva Indiáról. Volt kisebb csoportosulás, ahol különböző mutatványosok, köztük egy kb. 6 éves gyerek kötélen sétált, meg volt olyan is, ahol úgy 20 férfi táncolt, és közben különböző artista „tornyokat” csináltak, úgy hogy egymás nyakába illetve vállára-hátára álltak több emelet magasságban.

A legviccesebb az volt, hogy közben csomóan odajöttek hozzánk, hogy szeretnének csinálni velünk fotót, de a lány nem engedte, mert mondta, hogy az első egy hónapban még okés volt, de mostmár nagyon unja, hogy akárhova megy, mindenki fotózkodni akar vele a telefonjukkal, sőt, csomószor csinálnak róla képet titokban, pedig nem egy szépnek mondható lányról van szó. Aztán odajött hozzánk egy anyuka is, aki azzal kezdte, hogy honnan jöttünk, meg mondta, hogy a lány tetszik a fiának, és nézze már meg, hogy neki is tetszik-e! Ez volt a csúcs! Ez még őt is meglepte, mert nem szokott ilyen sokszor előfordulni. Sétáltunk még egy ideig, és úgy döntöttünk, elmegyünk vacsorázni. Gyalogoltunk egy ideig, és oda jutottunk ki, ahol én tegnap aludtam a főtéren. Bementünk egy kajáldába, ahol mindenféle kaját felszolgáltak az indiaitól a kontinentálisig, meg sütemények, és egyebek. Én indiait ettem, a többiek inkább pizzát és tiramisut meg burgert. Kaja után még elmentünk, és ittunk egy gyümölcslevet, és mivel nem tudtam betelni a rózsaszín répával, én ma is azt ittam!

Ekkor már a főtér tele volt, és koncertezők is voltak, akik helyi Punjabi zenével kényeztették a nézőket, akik szinte végigtáncolták az összes éneket. Van helyi Punjabi tánc is, amikor a férfiak felteszik mindkét kezüket, és egyik lábról a másikra ugrálnak persze ütemre. Mi is bementünk közéjük, viszont mi nem táncoltunk, csak élveztük a zenét. Itt is ugyanaz volt, mint Etiópiában, csak férfiak voltak a bulin. Egy nőt se láttunk. Vagyis én láttam 3-at, akikkel együtt voltam. Kettőjük holland, egy lány pedig Kínából van Beijingből. A színpadon, ahol énekeltek, volt még néhány női táncos is, akik szép, indiai ruhában Punjabi táncot táncoltak, mi mást :). Miután már „kitáncoltuk” magunkat, elindultunk hazafelé, és kerestünk egy riksát. Most normál motorosat, mert nem akartunk fél órán keresztül zötykölődni a biciklis riksa két üléses hátsó részén. A riksát amit találtunk úgy indult be, hogy az emberke rákötött egy zsinórt, és mint a fűnyírót, meghúzta jó erősen a zsinórt, és berántotta a motort. Ennél már csak az volt viccesebb, amikor Etiópiában a LandCruisert, ami egy nagy terepjáró jeep bekurblizta a vezető, és mivel nem sikerült elég hamar beugrani a kocsiba ahhoz, hogy rányomjon a gázra, ezért újra meg kellett csinálnia!
Talán ennyit mára, majd többet holnap!