Tuesday, July 15, 2008

Utazás Kathmanduba, első életjelek Mayáról - 2008-07-03

Miután reggel nem tudtam túlságosan korán felkelni, vagyis nem amikor én akartam volna, 6órakor ezért sajna később indultam Kathmanduba, ami végülis jól jött ki a végén. Fél 8kor keltem, mivel előtte való nap éjjel fél3ig olvastam a könyvet, amit a lengyel Tamástól kaptam kölcsön. Sajna nem tudtam befejezni, úgyhogy félbehagyottan kellett neki otthagynom. De nem baj, ezt sok helyen meg lehet venni. Reggel 8körül indultam, majd a reggelim közben már dudált a sofőr hogy indulás van, és fejezzem be gyorsan, de szerencsére nem ment el, megvárt!

Ezután egy hosszú buszút következett, vagyis az átszállással együtt. Kathmanduba 8óra után érkeztem, majd Taxival kellett mennem a főtérre ahol a szállásomat is kinéztem. Ez az út majdnem 12órát vett el az életemből, de megérte. Amikor megérkeztem a főtérre, elkezdtem a szállásom fele sétálni, ahol útközben találkoztam egy japán sráccal, aki ugyan nagyon indiainak nézett ki. Őt kérdeztem, hogy tudja-e pontosan, hogy hol van a hotel amit keresek, majd mondta hogy nem, de ahol ő szállt meg, az egy nagyon jó, olcsó hely, és ajánlja. Megnéztem, tényleg jó helyen volt, tiszta, és nagyon olcsó egy fővárosi, központi helyhez képest. Volt vagy 600forint egy éjszakára :). Ezután szétnéztem egy kicsit a főtéren, amit mivel sötét volt, nem nagyon láttam, meg elmentünk pénzt váltani és kajálni. Végül még írtam néhány sms-t Mayának, és megbeszéltük, hogy másnap reggel találkozunk. Nagy öröm volt ágyba mászni, mert már eléggé elfáradtam a nap végére, elköszöntem az új japán barátomtól is, aki sajna másnap indult indiába…

No comments: