Reggel 8-kor keltünk, mivel Stannek kellett mennie munkába, és megbeszéltük, hogy előtte együtt eszünk. Reggelire megettem még a tegnapi babot és zöldségeket, a rizs már elfogyott, majd elindultunk vissza Chandigarba. Egy busszal 45percet kell menni, majd a cég előtt ugrottunk ki a még mozgó buszból. Itt ha nő nem száll le vagy fel a buszra, akkor a busz nem áll meg, csak lelassít, eléggé vicces, ja és a busz ajtaja állandóan nyitva van, valamikor csüngnek ki belőle az emberek, ha nagyon nagy a forgalom.
Reggelizni a Sindy Sweetbe mentünk, ami egy percre van a cégtől, és nagyon finom süteményeket, és rágcsálnivalót lehet kapni. Ettünk, és közben elbeszélgettük az időt, úgyhogy a 10órás kezdés helyett 11-re ment be a céghez.
Én elmentem több sportboltba is ezután, hogy körülnézzek Squash ütő terén, amit szeretnék venni. Még régebben amikor csekkoltam, akkor majdnem féláron voltak a drága félprofi-profi ütők mint otthon. Sikerült is kinéznem egyet, valószínű holnap meg is veszem. Még mielőtt hazamentem volna megittam néhány gyümölcs shaket, meg fagyiztam a kedvenc helyeimen.
Délután persze megint pakolás, már majdnem befejeztem, és lemértem, még csak 18 kiló. De sajna még egy kis része nincsen benne. Remélem azért nem lesz több mint 20, és nem kell postáznom semmit se.
Stan előbb eljött a munkából, 5-kor fél 7 helyett, és elmentünk egyet sqashozni, majd egy órán keresztül játszottunk, mindenhol folyt rólunk a víz. Utána frissítőnek gyümölcslevet ittunk az úton visszafele, majd egy jó hideg zuhannyal hűsítettük magunkat.
Este Keigoval, a Japán sráccal ketten elmentünk vacsorázni egy nagyon jó étterembe, ahol megettem szerintem utolsó Indiai Sizzlerem. A Sizzler egy tálalási módja az ételnek, amikor egy forró fém tálban(fa talppal) hozzák ki az ételt, és amikor ráöntik a szószt, akkor úgy gőzölög, hogy nem is lehet átlátni rajta. A sizzle azt jelenti, hogy sistereg, magyarán a hangról nevezték el. Közben nagyon jót beszélgettünk a terveinkről, Japánról és Magyarországról. Ő 10 nap múlva indul útjára, és 5 hónapon keresztül fog utazni, és október-november körül Magyarországra jönne, úgyhogy remélem újra látjuk majd egymást. Ő egy nagyon rendes srác, tiszta japán. Egy kicsit hogy is mondjam, visszahúzódó, viszont ha nevet, akkor azt teljes bedobással teszi. Csak olyan mint a Japán tanárom volt, hihetetlen! Japán még mindig benne van a terveim között, legalább 3-4 hónapra, de majd eldől.
A házban már elindult a party mikorra hazaértünk. A többi házból is átjöttek az emberek, úgyhogy megint telt ház van. Viszont ma már nem fogunk sokáig fent lenni szerintem, 1-2 körül lefekszünk aludni :).
Wednesday, July 30, 2008
Postázás, látogatás a munkahelyre, buli a Panchkula házban - 2008-07-28
Reggel buli után elkezdtem összepakolni, vagyis csak szétpakolni a szobámban, az ágyamat még megközelíteni is nehezen lehet. Benne aludni meg egyszerűen lehetetlen! Csoportokba raktam a cuccokat, mit akarok magammal vinni, mi az amit lehet, és mi az amit biztosan itt hagyok. De ezek még csak a ruhák, emellett vannak még a kisebb-nagyobb apróságok, amiket mindenképpen hazaviszek, és persze a könyvek, amiket itt vettem.
A könyveket később elvittem a főpostára, hogy inkább postai úton érkezzenek haza, minthogy nekem kelljen túlsúlyért 10-20 eurót fizetni kilónként! Indiából van egy speciális könyvküldési csomag, ami nagyon olcsó. Ha egy kilót küldesz, akkor az 60 rúpia, kevesebb mint 250 forint, ha viszont egy csomagban 5kiló van, az csak 172 rúpia, tehát kevesebb mint 750 forint!!!! Hihetetlen, és még emlékszem, hogy anyukám egy könyvet 4000forintért küldött utánam Etiópiába. Szerintem ez a 750forintos ár nem is fedezi a hajóutat, de szinte biztos vagyok benne, hogy a benzint se amivel otthon kiszállítják házhoz :). Ja, eddig 4kilót küldtem el, és még van legalább ugyanennyi otthon. Itt a könyvek iszonyatosan olcsók, és nagyon jók, azért is vettem ennyit!
Ezután bementem a munkahelyemre, ahol sokan nagy csodálkozással fogadtak, néhányan már azt hitték, hogy elmentem, persze akiket jobban ismerek, ők rögtön az utamról kérdeztek. Furcsa, de mindenki csodálattal hallgatta, hogy mennyi helyen voltam, és hogy majdnem egész Indiát láttam. A főnököm azt mondta, hogy szerinte senki nincsen a cégnél olyan, aki többet látott volna Indiából mint én! :) Jagdeeppel, a főnökömmel és Stannel megettünk egy samosat, és egy tea mellett megbeszéltük, hogy mik is történtek az elmúlt hónapban, újdonságok, fejlődés, stb.
Az estét a Panchkulai AIESEC házban töltöttük, ahol főztünk. Én csináltam egy zöldséges szószt, Stan rizst, Alejandro pedig mexikói babot. Minden nagyon finomra sikerült, mindenki mind a 10 ujját megnyalta utána! Persze elfogyott néhány sör is, és egészen reggel 3-ig tartott a beszélgetés, amikor is Cynthia elköszönt tőlünk, és hazament, mivel reggel 7-kor indult a vonata Delhibe, ahonnan éjjel után 10 perccel indul a gépe vissza Amerikába.
A könyveket később elvittem a főpostára, hogy inkább postai úton érkezzenek haza, minthogy nekem kelljen túlsúlyért 10-20 eurót fizetni kilónként! Indiából van egy speciális könyvküldési csomag, ami nagyon olcsó. Ha egy kilót küldesz, akkor az 60 rúpia, kevesebb mint 250 forint, ha viszont egy csomagban 5kiló van, az csak 172 rúpia, tehát kevesebb mint 750 forint!!!! Hihetetlen, és még emlékszem, hogy anyukám egy könyvet 4000forintért küldött utánam Etiópiába. Szerintem ez a 750forintos ár nem is fedezi a hajóutat, de szinte biztos vagyok benne, hogy a benzint se amivel otthon kiszállítják házhoz :). Ja, eddig 4kilót küldtem el, és még van legalább ugyanennyi otthon. Itt a könyvek iszonyatosan olcsók, és nagyon jók, azért is vettem ennyit!
Ezután bementem a munkahelyemre, ahol sokan nagy csodálkozással fogadtak, néhányan már azt hitték, hogy elmentem, persze akiket jobban ismerek, ők rögtön az utamról kérdeztek. Furcsa, de mindenki csodálattal hallgatta, hogy mennyi helyen voltam, és hogy majdnem egész Indiát láttam. A főnököm azt mondta, hogy szerinte senki nincsen a cégnél olyan, aki többet látott volna Indiából mint én! :) Jagdeeppel, a főnökömmel és Stannel megettünk egy samosat, és egy tea mellett megbeszéltük, hogy mik is történtek az elmúlt hónapban, újdonságok, fejlődés, stb.
Az estét a Panchkulai AIESEC házban töltöttük, ahol főztünk. Én csináltam egy zöldséges szószt, Stan rizst, Alejandro pedig mexikói babot. Minden nagyon finomra sikerült, mindenki mind a 10 ujját megnyalta utána! Persze elfogyott néhány sör is, és egészen reggel 3-ig tartott a beszélgetés, amikor is Cynthia elköszönt tőlünk, és hazament, mivel reggel 7-kor indult a vonata Delhibe, ahonnan éjjel után 10 perccel indul a gépe vissza Amerikába.
Delhi, találkozás a többi AIESECessel, és együtt irány Chandigarh - 2008-07-27
A vonatút Delhibe nagyon érdekes volt, egy Skót sráccal együtt utaztunk, és még egy család volt velünk. Volt két kisgyerek, egy fiú és egy lány. A kislány még csak 4 éves volt, viszont akármit mondtunk neki angolul, megértette. Kiderült, hogy egy angol óvodába jár, ahol angolul tanulnak énekeket, és persze angolul beszélgetnek. Nagyon értelmes gyerek volt, régen találkoztam ilyen értelmes kisgyerekkel. Majdnem egész úton keresztül beszélgettünk vele, játszottunk vele, ő pedig mint egy előadóművész, elénekelt nekünk néhány verset, és imádságot. Ő biztosan sok szint visz szülei életébe, nagyon kis élő!!!
Pontosan 30 nappal később értem vissza kiindulási pontomhoz, Delhibe. És már alig vártam, hogy találkozzak újra az AIESECes barátaimmal, akikkel együtt dolgoztunk Chandigarhban. Szerencsére nem kellett rá sokat várnom, mivel Delhiben töltötték a hétvégét, és a vonat érkezése után 2 órával sikerült találkoznom Stannel, a kínai sráccal, akivel együtt dolgoztam, és nagyon közeli barátságba kerültünk egymással. Jó volt végre egy ismerős arccal járni Delhi utcáit, és együtt vásárolni. Beültünk egy kávézóba is, és végre ettem egy nagyon finom csokis croassiant, és egy fahéjas csigát. Az íze pont olyan volt, mint otthon amilyet Nagymama és Nagypapa szokott csinálni. Persze ezzel rögtön visszahozta a szívembe az emlékeket otthonról, és persze a gondolatot, hogy nemsokára otthon leszek, és végre megint megölelhetem őket, időt tölthetek el velük, a családdal és barátaimmal. De nem szabad a holnapnak élni, a mai napot kell élvezni, és teljes beleadással élni. Pár óra múlva már a vonaton voltunk Chandigarh fele, de sajnos külön kocsiban, úgyhogy egész út alatt nem találkoztam a többiekkel, akik a végén elárulták, hogy majdnem lekésték a vonatot, már ment ki az állomásról amikor felugrottak rá! Chandigarhban a vonatállomáson végre találkoztam Cynthiával is, akinek nagyon örültem! Három számomra ismeretlen AIESECes is volt velük, az egyik srác Kolumbiából, aki ugyanahhoz a céghez jött dolgozni, ahol én dolgoztam, egy japán-angol srác, aki Jackie Chan-nek hívnak, és egy amerikai lány, Megan.
Itt szerencsére régi szobámat kaptam vissza, viszont egy másik ágyat, mivel Cynthia miután elmentem, elfoglalta a ház legjobb helyét, a helyemet :). Végre sikerült kipakolnom egy kicsit, és nem telt el sok idő, mire megérkezett a kaja amit rendeltünk. Evés közben már érkezett a tömeg, akik jöttek a partyra, a farewell partynkra. Az elkövetkező napokban 3-an hagyjuk itt Indiát, és egy negyedik srác, Alejandro Mexikóból is két héten belül fog elmenni, úgyhogy együtt ünnepeltünk! Nagyon jól éreztük magunkat, a végén nem is táncoltunk egyáltalán, mivel elbeszéltük az időt. Reggel 3 volt amikor megcéloztuk az ágyat, ekkor volt ugyanis amikor a Finn lány, Kirsi ment a vonatállomásra, és végső búcsút intettünk neki a ház kapujából. Cynthia a következő, kedden reggel hagyja itt Chandigarht, és utána következek én. Már csak néhány napom maradt, hogy teljesen összecsomagoljam itteni életemet, mindenkitől elköszönjek, bemenjek újra a munkahelyemre elköszönni a főnökömtől, és a többiektől. Ez egy nagyon furcsa, és nagyon rossz érzés, amikor el kell hagynod a saját magad által kialakított életet, és persze a fiatal, örök-party társaságot, akikkel együtt laktunk. És az már nem is számit, hogy milyen körülmények között élünk, de a körülöttünk lévő emberek határozzák meg az érzéseinket, ők tehetik teljessé, széppé az életet. Szerencsére nekem az elsőből jutott nagyon sok, és egy újabb felejthetetlen élményben részesítettek.
De szerencsére ennek még nincsen vége, maradt hátra még néhány napom, hogy teljességgel kiélvezzem az AIESEC experience-t!
Pontosan 30 nappal később értem vissza kiindulási pontomhoz, Delhibe. És már alig vártam, hogy találkozzak újra az AIESECes barátaimmal, akikkel együtt dolgoztunk Chandigarhban. Szerencsére nem kellett rá sokat várnom, mivel Delhiben töltötték a hétvégét, és a vonat érkezése után 2 órával sikerült találkoznom Stannel, a kínai sráccal, akivel együtt dolgoztam, és nagyon közeli barátságba kerültünk egymással. Jó volt végre egy ismerős arccal járni Delhi utcáit, és együtt vásárolni. Beültünk egy kávézóba is, és végre ettem egy nagyon finom csokis croassiant, és egy fahéjas csigát. Az íze pont olyan volt, mint otthon amilyet Nagymama és Nagypapa szokott csinálni. Persze ezzel rögtön visszahozta a szívembe az emlékeket otthonról, és persze a gondolatot, hogy nemsokára otthon leszek, és végre megint megölelhetem őket, időt tölthetek el velük, a családdal és barátaimmal. De nem szabad a holnapnak élni, a mai napot kell élvezni, és teljes beleadással élni. Pár óra múlva már a vonaton voltunk Chandigarh fele, de sajnos külön kocsiban, úgyhogy egész út alatt nem találkoztam a többiekkel, akik a végén elárulták, hogy majdnem lekésték a vonatot, már ment ki az állomásról amikor felugrottak rá! Chandigarhban a vonatállomáson végre találkoztam Cynthiával is, akinek nagyon örültem! Három számomra ismeretlen AIESECes is volt velük, az egyik srác Kolumbiából, aki ugyanahhoz a céghez jött dolgozni, ahol én dolgoztam, egy japán-angol srác, aki Jackie Chan-nek hívnak, és egy amerikai lány, Megan.
Itt szerencsére régi szobámat kaptam vissza, viszont egy másik ágyat, mivel Cynthia miután elmentem, elfoglalta a ház legjobb helyét, a helyemet :). Végre sikerült kipakolnom egy kicsit, és nem telt el sok idő, mire megérkezett a kaja amit rendeltünk. Evés közben már érkezett a tömeg, akik jöttek a partyra, a farewell partynkra. Az elkövetkező napokban 3-an hagyjuk itt Indiát, és egy negyedik srác, Alejandro Mexikóból is két héten belül fog elmenni, úgyhogy együtt ünnepeltünk! Nagyon jól éreztük magunkat, a végén nem is táncoltunk egyáltalán, mivel elbeszéltük az időt. Reggel 3 volt amikor megcéloztuk az ágyat, ekkor volt ugyanis amikor a Finn lány, Kirsi ment a vonatállomásra, és végső búcsút intettünk neki a ház kapujából. Cynthia a következő, kedden reggel hagyja itt Chandigarht, és utána következek én. Már csak néhány napom maradt, hogy teljesen összecsomagoljam itteni életemet, mindenkitől elköszönjek, bemenjek újra a munkahelyemre elköszönni a főnökömtől, és a többiektől. Ez egy nagyon furcsa, és nagyon rossz érzés, amikor el kell hagynod a saját magad által kialakított életet, és persze a fiatal, örök-party társaságot, akikkel együtt laktunk. És az már nem is számit, hogy milyen körülmények között élünk, de a körülöttünk lévő emberek határozzák meg az érzéseinket, ők tehetik teljessé, széppé az életet. Szerencsére nekem az elsőből jutott nagyon sok, és egy újabb felejthetetlen élményben részesítettek.
De szerencsére ennek még nincsen vége, maradt hátra még néhány napom, hogy teljességgel kiélvezzem az AIESEC experience-t!
Ajanta, a kőbe vésett Buddhizmus - 2008-07-26
Direkt kora reggelre állítottam már az órámat, hogy ne szakítsam meg a jó szokásom, és megint megérezzem a hosszú nap nyújtotta örömöket. Fél 7-kor keltem, és az Art of Livingen tanult gyakorlatok után fizikai erőnlétemet is javítottam, majd reggeli fürdés és csomagolás után nekiindultam az utolsó turistahely felkutatásának, amivel bezárul Indiai utazásom.
Ajanta, ugyanúgy mint Ellora, a Világörökség része, amit nem csodálok, mert tényleg gyönyörű látvány, amint elém tárult az U alakban a sziklába vésett templomok. Ezek sokkal idősebbek az ellorai testvéreiknél, i.e. 200-tól i.u. 650-ig becsülik a korukat. Mivel nem szeretnék, hogy a légszennyezés tönkre tegye a több ezer éves freskókat, ezért a 4 kilométerrel arrébb lévő parkoló az utolsó hely, ameddig halandó elmehet az autójával vagy motorjával. Innen egy EURO-3-as motorral felszerelt zöld busz szállítja az utasokat a templomok bejáratáig.
A látvány ami első látásra elém tárult, valami fantasztikus, a 27 templom bejárata díszítette a hegyoldalt. Ezek a Buddhista templomok sokkal impozánsabbak, mint az ellorai testvéreik, és némelyikben a 2000 évet is túlélt, persze jócskán megrongálódott freskók díszítik a falakat. Általában mindegyik templomnak volt egy középső nagyobb tere, ahonnan szembe a bejárattal középen volt egy kisebb helyiség, amiben általában egy óriási, 3-4 méteres Buddha szobor ült a lótuszlevélen, vagy oroszlánon. A templomok falai, és pillérei is sokkal díszesebbek voltak itt, és nagyon sok helyen nőket is ábrázoltak együtt Buddhával. Itt volt olyan templom ahol 6-8 másodperces visszhang is volt, amiben valószínű a kántálásoknak is nagyon szép hangja volt. Volt olyan templom is, amelyiken belül egy Stupa volt (lásd Nepáli utazásom). Buddha szinte minden formában, és méretben megjelent a templomokban, és persze pozícióban. A legnagyobb Buddha egy 5 méter hosszú halála előtt fekvő Buddha volt, és ebben a templomban több helyen is egy nő, Mara csábította Buddhát. Nagyon érdekes volt látni a férfi-nő kapcsolatokat a templomokon, néha nekem úgy tűnt az ábrázolások alapján, hogy Buddha valami nagy nőfaló lehetett. Miután végigjártam a templomokat, az U alak közepén egy másik hegy volt, amire felmászva gyönyörű kilátás volt az összes templomra, mint egy panoráma. A két hegy között egy kis patak folyt, amit követve egy gyönyörű vízesést láttam meg felülről, ami több emeleten keresztül, majdnem 200 métert zuhant. Az 5-6 emelet mindegyikén pedig kisebb medencéket alakított ki magának a víz.
Sajnos kora délután el kellett hagynom ezt a mesés, csendes, és elvarázsolt helyet, hogy elérjem utazásom utolsó vonatját, amivel visszaérkezek Delhibe, és bezárul a bűvös 30 napos utazásom India szerte.
Ajanta, ugyanúgy mint Ellora, a Világörökség része, amit nem csodálok, mert tényleg gyönyörű látvány, amint elém tárult az U alakban a sziklába vésett templomok. Ezek sokkal idősebbek az ellorai testvéreiknél, i.e. 200-tól i.u. 650-ig becsülik a korukat. Mivel nem szeretnék, hogy a légszennyezés tönkre tegye a több ezer éves freskókat, ezért a 4 kilométerrel arrébb lévő parkoló az utolsó hely, ameddig halandó elmehet az autójával vagy motorjával. Innen egy EURO-3-as motorral felszerelt zöld busz szállítja az utasokat a templomok bejáratáig.
A látvány ami első látásra elém tárult, valami fantasztikus, a 27 templom bejárata díszítette a hegyoldalt. Ezek a Buddhista templomok sokkal impozánsabbak, mint az ellorai testvéreik, és némelyikben a 2000 évet is túlélt, persze jócskán megrongálódott freskók díszítik a falakat. Általában mindegyik templomnak volt egy középső nagyobb tere, ahonnan szembe a bejárattal középen volt egy kisebb helyiség, amiben általában egy óriási, 3-4 méteres Buddha szobor ült a lótuszlevélen, vagy oroszlánon. A templomok falai, és pillérei is sokkal díszesebbek voltak itt, és nagyon sok helyen nőket is ábrázoltak együtt Buddhával. Itt volt olyan templom ahol 6-8 másodperces visszhang is volt, amiben valószínű a kántálásoknak is nagyon szép hangja volt. Volt olyan templom is, amelyiken belül egy Stupa volt (lásd Nepáli utazásom). Buddha szinte minden formában, és méretben megjelent a templomokban, és persze pozícióban. A legnagyobb Buddha egy 5 méter hosszú halála előtt fekvő Buddha volt, és ebben a templomban több helyen is egy nő, Mara csábította Buddhát. Nagyon érdekes volt látni a férfi-nő kapcsolatokat a templomokon, néha nekem úgy tűnt az ábrázolások alapján, hogy Buddha valami nagy nőfaló lehetett. Miután végigjártam a templomokat, az U alak közepén egy másik hegy volt, amire felmászva gyönyörű kilátás volt az összes templomra, mint egy panoráma. A két hegy között egy kis patak folyt, amit követve egy gyönyörű vízesést láttam meg felülről, ami több emeleten keresztül, majdnem 200 métert zuhant. Az 5-6 emelet mindegyikén pedig kisebb medencéket alakított ki magának a víz.
Sajnos kora délután el kellett hagynom ezt a mesés, csendes, és elvarázsolt helyet, hogy elérjem utazásom utolsó vonatját, amivel visszaérkezek Delhibe, és bezárul a bűvös 30 napos utazásom India szerte.
Ellora kőbe vésett templomai - 2008-07-25
Reggel 4-kor érkezett a vonat Aurangabadba, India középső részébe, ahol két óra Hoteljárás után – mindenhol azt mondták, hogy tele van – feladtam az alvást, és egy busszal elmentem Ellorába. Mint később megtudtam, és ahogy én is gondoltam, ezek a Hotelek nem voltak tele, viszont nem akarták azt a fáradtságos procedúrát végigcsinálni, ami egy külföldi elszállásával jár, rendőrségre bejelentés, különböző papírok, stb.
Szinte már nyitásra ott voltam a barlangok bejáratánál, amik igazából hegyoldalba vésett templomok. Itt 3 féle templom található, összesen 34, a legősibb Buddhista (12), majd Hindu (17), és végül a „legfiatalabb” Jain (5). A templomok a 600-800-as években készültek el, különböző, a vallásoknak megfelelő stílusokban.
Én a Jain templomokkal kezdtem, ami a legtávolabbi ponton van, majd két kilométer gyaloglás után. Ezek kisebb templomok, viszont annál diszesebbek, és tele voltak Buddha kinézetű meditációs szoborral, ami igazából Mahavira, az utolsó nagy tanítójuk. Ezután a Hindu templomokat jártam végig, amik nagyon nagyok voltak általában, és a szobrok is a legkisebb részletekig kidolgozva. A legszebb, és legnagyobb templom mind közül egy Hindu templom volt, Kalaisa a neve. A templom maga egy sziklából lett kivésve, több mint 200ezer tonna kő elhordásával. Maga a templom kétszer nagyobb helyet foglal el, és másfélszer magasabb az athéni Parthenonnál. A templom kívül-belül nagyon díszesre lett elkészítve. Egyszerűen gyönyörű, impozáns, minden képzeletet felülmúló csoda.
Végül a Buddhista templomokat jártam végig, amik a Hindu és Jain templomok után egy kissé aluldíszítettek voltak, és persze kisebbek is, viszont a koruk úgy 100-200 évvel több volt. Mindegyik nagyon szépen, több másodpercen keresztül visszhangzott, és persze azért egyikből se hagyták ki a meditáló Buddha szobrát.
Délután kettőkor már úgy éreztem, hogy sötétedni fog hamarosan, és nagyon furcsa érzéssel töltött el, hogy egy nap lehet sokkal hosszabb is, mint a számomra régebben megszokott. Egy, a templomokra néző kilátással díszített ebéd után visszamentem Aurangabádba, ahonnan tovább indultam Ajantába, a holnapi állomásra. Ide estére érkeztem már meg, és a hotel keresés előtt egy kis út széli háznál ettem. Az egész család otthon volt, és szívesen osztották meg velem az ételüket. Akkor hívtak be, amikor éppen a hotel felé sétáltam, és persze nem utasítanék vissza egy finom helyi vacsorát. Az apukáról kiderült, hogy az Ajanta templomoknál dolgozik restaurátorként, és mindhárom gyereke iskolába jár – ezt azért mondom, mert ez sajnos nem minden gyerekre vonatkozik, mivel a szülők dolgoztatják őket, annak ellenére, hogy az iskolalátogatás kötelező, és ingyenes. Ezt onnan tudtam meg, hogy az egyik gyerek pont akkor írta a házi feladatát, ami nagyon meglepett. A vacsora finom volt, és már későre járt, úgyhogy este 10 után végre becsekkoltam a hotelben.
Szinte már nyitásra ott voltam a barlangok bejáratánál, amik igazából hegyoldalba vésett templomok. Itt 3 féle templom található, összesen 34, a legősibb Buddhista (12), majd Hindu (17), és végül a „legfiatalabb” Jain (5). A templomok a 600-800-as években készültek el, különböző, a vallásoknak megfelelő stílusokban.
Én a Jain templomokkal kezdtem, ami a legtávolabbi ponton van, majd két kilométer gyaloglás után. Ezek kisebb templomok, viszont annál diszesebbek, és tele voltak Buddha kinézetű meditációs szoborral, ami igazából Mahavira, az utolsó nagy tanítójuk. Ezután a Hindu templomokat jártam végig, amik nagyon nagyok voltak általában, és a szobrok is a legkisebb részletekig kidolgozva. A legszebb, és legnagyobb templom mind közül egy Hindu templom volt, Kalaisa a neve. A templom maga egy sziklából lett kivésve, több mint 200ezer tonna kő elhordásával. Maga a templom kétszer nagyobb helyet foglal el, és másfélszer magasabb az athéni Parthenonnál. A templom kívül-belül nagyon díszesre lett elkészítve. Egyszerűen gyönyörű, impozáns, minden képzeletet felülmúló csoda.
Végül a Buddhista templomokat jártam végig, amik a Hindu és Jain templomok után egy kissé aluldíszítettek voltak, és persze kisebbek is, viszont a koruk úgy 100-200 évvel több volt. Mindegyik nagyon szépen, több másodpercen keresztül visszhangzott, és persze azért egyikből se hagyták ki a meditáló Buddha szobrát.
Délután kettőkor már úgy éreztem, hogy sötétedni fog hamarosan, és nagyon furcsa érzéssel töltött el, hogy egy nap lehet sokkal hosszabb is, mint a számomra régebben megszokott. Egy, a templomokra néző kilátással díszített ebéd után visszamentem Aurangabádba, ahonnan tovább indultam Ajantába, a holnapi állomásra. Ide estére érkeztem már meg, és a hotel keresés előtt egy kis út széli háznál ettem. Az egész család otthon volt, és szívesen osztották meg velem az ételüket. Akkor hívtak be, amikor éppen a hotel felé sétáltam, és persze nem utasítanék vissza egy finom helyi vacsorát. Az apukáról kiderült, hogy az Ajanta templomoknál dolgozik restaurátorként, és mindhárom gyereke iskolába jár – ezt azért mondom, mert ez sajnos nem minden gyerekre vonatkozik, mivel a szülők dolgoztatják őket, annak ellenére, hogy az iskolalátogatás kötelező, és ingyenes. Ezt onnan tudtam meg, hogy az egyik gyerek pont akkor írta a házi feladatát, ami nagyon meglepett. A vacsora finom volt, és már későre járt, úgyhogy este 10 után végre becsekkoltam a hotelben.
Tuesday, July 29, 2008
Mumbai (Bombay – Bom Bahai) – India Londonja, a világváros - 2008-07-24
Már lassan hozzászokok, hogy minden reggel 5-6 körül ébredek, ma se tettem ezt máshogy. De nagy szerencsém volt, mert így láttam a város még mielőtt a forgalom megindult volna az utakon. A pályaudvar, hasonló a Keleti-pályaudvarhoz, annyiban, hogy inkább egy művészeti alkotás, mint egy tömegközlekedési csomópont. Amint kiléptem a vonatállomásról, egy kétemeletes piros busz, úgynevezett Double Decker fordult be elém az állomásra. Mondanom se kell, hogy rögtön London jutott eszembe róla. És nem sokat tévedtem, mert ezután amikor sétáltam a városban, a gyönyörű régi épületek között, egyre inkább megerősödött bennem ez a gondolat. Mumbai (Bombay) és London között egyenlőjelet lehet húzni. De ez persze nem is csoda, mivel az Angolok irányítása alá kerültek a szigetek, és a híres angliai Kelet-indiai társaságnak is ez volt a fő központja, a kikötőváros. Ezt 3 évvel az Angol megszállás után egy elég nevetséges, 10 fontos ÉVES bérleti díjért kapta meg a Kelet-indiai társaság!
Huhh, hát itt is lesétáltam a lábamat, majdnem a térdemig kopott már délutánra. Megnéztem a Mumbai egyetemet, ami egy régi kastélyban foglal helyet, amúgy eléggé kicsi, viszont van egy 80 méter magas toronyóra, ami kísértetiesen hasonlít a londoni Tower-re. Ezután a legfelsőbb bíróságot vettem célkeresztbe, és végigjártam a termeket, de sajnos éppen ottlétem alatt egyikben se folytak tárgyalások. Viszont a termek úgy néztek ki, mint az amerikai filmekben, szépen megmunkált székekkel és berendezéssel.
Ekkor már a legtöbb bolt, és utcai árus kirakodott, ettem is végre finom melegszendvicset kókuszlével :). Ezután az India-átjárót(India-gateway) néztem meg, amit nem igazán lehet jól lefordítani magyarra szerintem. Mivel nem igazán átjáró, hanem bejáratnak lehetne mondani. De India-kapunak meg nem nevezhetem, mert az Delhiben található. Ez már az óceánparton van, innen lehetett látni a hajókat amiket éppen rakodtak, és a másik irányba pedig hosszan elnyúló köves tengerpartot. Innen pár méterre van a Taj Mahal palota, ami egy hotelként működik, hasonlóan a Gressen-palotához.
Visszafordultam az állomás felé, mert tudtam hogy az úton volt nagyon sok könyvárus, és szét akartam nézni egy kicsit, hogy miket árulnak. Lehet nem kellett volna, mert azóta újabb két kilóval súlyosabb a táskám, és néha már nehezemre esik megemelni. Viszont megérte, mert itt minden könyvet(új), 150 forintos áron adnak, ami szinte ingyen van, ahhoz képest, hogy a legújabb könyveket is megkapod. Mumbai amúgy másban is nagyon nyugati, például nincsenek riksák – viszont a taxik nem a kétfelé nyíló angol autók –, nincsenek tehenek, és az emberek megtanultak duda nélkül autót vezetni. Vagyis azért még használják, de egyáltalán nem annyit mint más helyeken. Itt ahogy sétáltam csodálva néztem, hogy vannak fiatal párok, akik egymást átölelve, vagy kézen fogva sétálnak, nem törődve a hagyományokkal. Sőt, első csókolózó indiai páromat láttam. Hát igen, ez a rész nem csak az óvárosról, meg az 50 emeletes felhőkarcolóiról ismert, hanem a nyugatias gondolkodásról, és életről. Itt a centrumban még a lakásárak is majdnem elérik a londoni lakások értékét, nagyon drága.
Éppen sétáltam volna a partra, amikor a sokak által emlegetett, de szerencsére eddigi utam alatt meg nem tapasztalt monszun megérkezett. Esett, és esett, nem akarta abbahagyni. Én egy kávézóba ültem be, végigolvastam az egyik könyvemet. De ez az eső olyan, hogy amikor alatta vagy, akkor egy fél perc alatt bőrig ázol, tehát nagyon durva. Amikor végre elállt 3 óra után, gondoltam elmegyek megnézni a híres Királynő-nyakláncot, ahogyan az U alakú öböl partját nevezik sötétedés után a kivilágított út és épületek miatt. Majd 20 perces gyaloglás után megint rákezdett, és egy újabb másfél óra telt el, mire végre alábbhagyott. Mindez idő alatt az esernyőm persze a pályaudvari csomagmegőrzőben, a nagytáskám oldalát nyomta, mivel amikor reggel elindultam, nem gondoltam a lehetséges esőre. Végül egy kicsivel több mint egy órával a vonatindulásom előtt alábbhagyott az eső, és eldöntöttem, hogy mindenképpen megnézem ezt a nyakláncot. És tényleg nagyon szépen nézett ki, megérte azt a pár órás esőben várakozást a látvány, és szerencsére még a vonatindulás előtt 20 perccel megérkeztem. Irány Ellora és Ajanta.
Huhh, hát itt is lesétáltam a lábamat, majdnem a térdemig kopott már délutánra. Megnéztem a Mumbai egyetemet, ami egy régi kastélyban foglal helyet, amúgy eléggé kicsi, viszont van egy 80 méter magas toronyóra, ami kísértetiesen hasonlít a londoni Tower-re. Ezután a legfelsőbb bíróságot vettem célkeresztbe, és végigjártam a termeket, de sajnos éppen ottlétem alatt egyikben se folytak tárgyalások. Viszont a termek úgy néztek ki, mint az amerikai filmekben, szépen megmunkált székekkel és berendezéssel.
Ekkor már a legtöbb bolt, és utcai árus kirakodott, ettem is végre finom melegszendvicset kókuszlével :). Ezután az India-átjárót(India-gateway) néztem meg, amit nem igazán lehet jól lefordítani magyarra szerintem. Mivel nem igazán átjáró, hanem bejáratnak lehetne mondani. De India-kapunak meg nem nevezhetem, mert az Delhiben található. Ez már az óceánparton van, innen lehetett látni a hajókat amiket éppen rakodtak, és a másik irányba pedig hosszan elnyúló köves tengerpartot. Innen pár méterre van a Taj Mahal palota, ami egy hotelként működik, hasonlóan a Gressen-palotához.
Visszafordultam az állomás felé, mert tudtam hogy az úton volt nagyon sok könyvárus, és szét akartam nézni egy kicsit, hogy miket árulnak. Lehet nem kellett volna, mert azóta újabb két kilóval súlyosabb a táskám, és néha már nehezemre esik megemelni. Viszont megérte, mert itt minden könyvet(új), 150 forintos áron adnak, ami szinte ingyen van, ahhoz képest, hogy a legújabb könyveket is megkapod. Mumbai amúgy másban is nagyon nyugati, például nincsenek riksák – viszont a taxik nem a kétfelé nyíló angol autók –, nincsenek tehenek, és az emberek megtanultak duda nélkül autót vezetni. Vagyis azért még használják, de egyáltalán nem annyit mint más helyeken. Itt ahogy sétáltam csodálva néztem, hogy vannak fiatal párok, akik egymást átölelve, vagy kézen fogva sétálnak, nem törődve a hagyományokkal. Sőt, első csókolózó indiai páromat láttam. Hát igen, ez a rész nem csak az óvárosról, meg az 50 emeletes felhőkarcolóiról ismert, hanem a nyugatias gondolkodásról, és életről. Itt a centrumban még a lakásárak is majdnem elérik a londoni lakások értékét, nagyon drága.
Éppen sétáltam volna a partra, amikor a sokak által emlegetett, de szerencsére eddigi utam alatt meg nem tapasztalt monszun megérkezett. Esett, és esett, nem akarta abbahagyni. Én egy kávézóba ültem be, végigolvastam az egyik könyvemet. De ez az eső olyan, hogy amikor alatta vagy, akkor egy fél perc alatt bőrig ázol, tehát nagyon durva. Amikor végre elállt 3 óra után, gondoltam elmegyek megnézni a híres Királynő-nyakláncot, ahogyan az U alakú öböl partját nevezik sötétedés után a kivilágított út és épületek miatt. Majd 20 perces gyaloglás után megint rákezdett, és egy újabb másfél óra telt el, mire végre alábbhagyott. Mindez idő alatt az esernyőm persze a pályaudvari csomagmegőrzőben, a nagytáskám oldalát nyomta, mivel amikor reggel elindultam, nem gondoltam a lehetséges esőre. Végül egy kicsivel több mint egy órával a vonatindulásom előtt alábbhagyott az eső, és eldöntöttem, hogy mindenképpen megnézem ezt a nyakláncot. És tényleg nagyon szépen nézett ki, megérte azt a pár órás esőben várakozást a látvány, és szerencsére még a vonatindulás előtt 20 perccel megérkeztem. Irány Ellora és Ajanta.
GOA – pia, buli, tengerpart - 2008-07-23
Általában ez jut eszébe első hallásra az emberek többségének. GOA tengerpartjai világszerte ismertek a techno fergetegpartikról, a gyönyörű tengerpartjáról, sok turistáról és persze megannyi bár, hotel, bulihely. Nagyjából így lehetne összefoglalni. GOA India nyugati partszakaszának egy kis részét foglalja el, viszont ebből annál több a kiépített strand.
Mint mindenhol máshol, itt is kora reggel érkeztem a vonattal, 6 után, mivel egy kicsit késett a vonat, és hétkor már útban voltam a tengerpart felé egy másik vonaton. Az állomáson nagy meglepetésemre összefutottam az új-zélandi sráccal, akivel Kochiban találkoztunk, és beszélgettünk egész este. Sajnos nem ugyanarra mentünk, pedig jó lett volna megint beszélgetni. Ő mostanra már visszarepült Skóciába, ahol önkéntesként dolgozik egy mentálisan korlátozottak otthonában.
A partra érkezve gyönyörű kép tárult elém: olyan hosszú tengerpart, ameddig a szemem ellátott – mint később megtudtam, ez GOA leghosszabb egybefüggő beach-e, közel 60 km hosszú – szép hullámok, halászhajók, halászok, és persze az elmaradhatatlan kókuszdió és banánfák! Nem telt el sok idő, amikor már a hullámokon lovagoltam, vagyis a hullám dobált a hátán, olyan erősek voltak a hullámok, viszont nem magasak, ami eléggé furcsa volt. A jó kis fürdés után végigjártam a halászhajókat, volt amelyik akkor szállt vízre, volt amelyik akkor érkezett a friss fogással. Nagyon sok féle hal volt ott, lapos, kerek, cápa alakú – amire azt mondták hogy delfin és amúgy csak 30 cm hosszú volt – meg rákok, abból is különbözők. Amikor itt már nagyon égetett a nap, visszavágytam a városba, mivel ott is voltak érdekességek, és koradélután indult tovább a vonatom Mumbaiba.
A városban elsétáltam a legnagyobb piacra, ahol hasonló színes képek tárultak elém, mint még Mysoreban, viszont a virágosokat itt nem találtam. Viszont vettem szárított garnélarákot, ami nagyon jó kis rágcsálnivaló. Eredetileg ebéd helyett betértem egy cukrászdába, és megettem néhány indiai édességet, majd a végén mégiscsak betértem egy helyi étterembe. Tömve volt. Ebből is tudtam, hogy itt nagyon jó lehet a kaja. 10 percet kellett nekem is várnom, hogy végre ülőhelyem legyen, és persze az asztalhoz még leült két indiai is, akikkel majdnem egész végig beszélgettünk. Itt, ugyanúgy mint Etiópiában is, ha valahol van még egy hely egy asztalnál, akkor leültetnek oda, és senki egy szót se szól. Azért ez szerintem nem így történne egy otthoni kávézóban vagy kajáldában. No mindegy, végre sikerült rendelnem, és mivel már sokféle rákot, halat, polipot kipróbáltam, most jött el az ideje a tintahalnak. És persze nem volt rossz választás egyáltalán, de mint megtudtam itt a helyi specialitás egy hal-curry, amit rögtön rendeltek is nekem. Persze nem egy teljes adagot, csak egy kóstolót, de így is elég volt a fél rizsemhez. Hát, azt nem lehet leírni, hogy ez a hal-curry mennyire jó volt! Valami fenomenális! És persze GOA módra az curryk mellé kaptam egy kis tálka rózsaszín italszerűséget is, amit eddig még nem láttam soha. Kókusz lébe volt keverve foghagyma meg még valami, de a foghagyma nagyon erősen érzett. Ezt a végén kellett meginni, ami azt mondták segít az emésztésben, és a halszagot is elmossa…lesz viszont helyette fokhagymaszag, nem tudom melyik a jobb.
Uzsgyi a vonathoz, egy gyors fürdés a pályaudvaron, majd megkerestem a helyemet. Itt most két koreai sráccal utaztam együtt, akik közül csak az egyik beszélt angolul, ő se nagyon, viszont ennek ellenére jól átbeszéltük Indiát, Magyarországot és persze Koreát.
Mint mindenhol máshol, itt is kora reggel érkeztem a vonattal, 6 után, mivel egy kicsit késett a vonat, és hétkor már útban voltam a tengerpart felé egy másik vonaton. Az állomáson nagy meglepetésemre összefutottam az új-zélandi sráccal, akivel Kochiban találkoztunk, és beszélgettünk egész este. Sajnos nem ugyanarra mentünk, pedig jó lett volna megint beszélgetni. Ő mostanra már visszarepült Skóciába, ahol önkéntesként dolgozik egy mentálisan korlátozottak otthonában.
A partra érkezve gyönyörű kép tárult elém: olyan hosszú tengerpart, ameddig a szemem ellátott – mint később megtudtam, ez GOA leghosszabb egybefüggő beach-e, közel 60 km hosszú – szép hullámok, halászhajók, halászok, és persze az elmaradhatatlan kókuszdió és banánfák! Nem telt el sok idő, amikor már a hullámokon lovagoltam, vagyis a hullám dobált a hátán, olyan erősek voltak a hullámok, viszont nem magasak, ami eléggé furcsa volt. A jó kis fürdés után végigjártam a halászhajókat, volt amelyik akkor szállt vízre, volt amelyik akkor érkezett a friss fogással. Nagyon sok féle hal volt ott, lapos, kerek, cápa alakú – amire azt mondták hogy delfin és amúgy csak 30 cm hosszú volt – meg rákok, abból is különbözők. Amikor itt már nagyon égetett a nap, visszavágytam a városba, mivel ott is voltak érdekességek, és koradélután indult tovább a vonatom Mumbaiba.
A városban elsétáltam a legnagyobb piacra, ahol hasonló színes képek tárultak elém, mint még Mysoreban, viszont a virágosokat itt nem találtam. Viszont vettem szárított garnélarákot, ami nagyon jó kis rágcsálnivaló. Eredetileg ebéd helyett betértem egy cukrászdába, és megettem néhány indiai édességet, majd a végén mégiscsak betértem egy helyi étterembe. Tömve volt. Ebből is tudtam, hogy itt nagyon jó lehet a kaja. 10 percet kellett nekem is várnom, hogy végre ülőhelyem legyen, és persze az asztalhoz még leült két indiai is, akikkel majdnem egész végig beszélgettünk. Itt, ugyanúgy mint Etiópiában is, ha valahol van még egy hely egy asztalnál, akkor leültetnek oda, és senki egy szót se szól. Azért ez szerintem nem így történne egy otthoni kávézóban vagy kajáldában. No mindegy, végre sikerült rendelnem, és mivel már sokféle rákot, halat, polipot kipróbáltam, most jött el az ideje a tintahalnak. És persze nem volt rossz választás egyáltalán, de mint megtudtam itt a helyi specialitás egy hal-curry, amit rögtön rendeltek is nekem. Persze nem egy teljes adagot, csak egy kóstolót, de így is elég volt a fél rizsemhez. Hát, azt nem lehet leírni, hogy ez a hal-curry mennyire jó volt! Valami fenomenális! És persze GOA módra az curryk mellé kaptam egy kis tálka rózsaszín italszerűséget is, amit eddig még nem láttam soha. Kókusz lébe volt keverve foghagyma meg még valami, de a foghagyma nagyon erősen érzett. Ezt a végén kellett meginni, ami azt mondták segít az emésztésben, és a halszagot is elmossa…lesz viszont helyette fokhagymaszag, nem tudom melyik a jobb.
Uzsgyi a vonathoz, egy gyors fürdés a pályaudvaron, majd megkerestem a helyemet. Itt most két koreai sráccal utaztam együtt, akik közül csak az egyik beszélt angolul, ő se nagyon, viszont ennek ellenére jól átbeszéltük Indiát, Magyarországot és persze Koreát.
A 15. századi város, Hampi - 2008-07-22
A vonat reggel érkezett Hospetbe, ahonnan egy busszal mentem Hampiba egy kókuszdió elfogyasztása után. Hampit már messziről meg lehetett ismerni a buszról, mert mindenhol óriási kősziklák voltak, és kőtemplomok.
Amikor megérkeztünk a busszal, egy nagy, 50 méter magas templom látványa fogadott minket, persze csak messzebbről, de pár perc gyaloglás után megérkeztünk a bejárathoz. Ez a templom is olyan stílusban épült, mint Maduraiban, viszont itt nincsenek festve, hanem az egész teljesen fehér. Meg persze a szobrok is különböznek, csak a forma hasonlít. A templomkertbe érve jobb oldalon egy elefánt fogadott, úgyhogy tudtam, hogy ma is meglesz az elefántáldás :). A kertben még volt egy kisebb templom és egy oszlopcsarnok, amik majmok fennhatósága alatt voltak. Ők voltak itt a fő attrakció, és persze a fő tolvajok. Mindenki kis kosárkában vitt kókuszdiót banánnal meg virágokkal, hogy felajánlják az isteneknek, viszont a legtöbbet még a felajánlás előtt ellopták a majmok. Elég vicces volt nézni, ahogy az eladótól is elcsenik a zacskós édességeket.
Eztuán egy órás séta következett a folyó melletti úton, ahol egy régi templomrészhez érkeztem. Az idefele vezető úton teljesen úgy éreztem, mintha a 15-16. században sétálgatnék, mindenhol templomromok, és házak alapjai, csak az emberek hiányoztak, és az élő bazár. Itt egy elkerített részen volt néhány templom, és egy óriási kőszekér, ami nagyon híres, és fénykorában még használták is. Az egész kőből van, nagyon jól nézett ki.
Visszafele bementem még egy régi bazársorra, ami legalább 150méter hosszú volt, úgyhogy mindenkinek a saját képzeletére bízták, hogyan nézhetett ki 4-500évvel ezelőtt.
Ezután megnéztem még a királyi városrészt is, ahol a királynő fürdőjével kezdtem. Ez egy kívülről nem annyira szép épület, viszont belül egy óriási medence volt ülőhelyekkel a szélén, és sétálócsarnokkal körbe. Ezután a királyi zárt rész következett, ahol egy Lótusz templom volt a fő nevezetesség, és arról híres, hogy indo-muszlim stílusban készült. Tényleg fel lehetett benne könnyedén fedezni a muszlimokra jellemző boltíveket és díszítést. Emellett a zárt kert mellett volt az elefántgarázs, egy majdnem 60 méter hosszú épület, amiben az állam 11 legjobb elefántját tartották. Mindegyiknek volt külön beállója, egy-egy kupolával a tetején.
Amúgy egész Hampi több tíz négyzetkilométer területű, és szinte mindenhol a séta közben lehetett látni az épületmaradványokat, és templomokat. Szerintem itt több napot is el lehet tölteni csak sétálgatással, vagy biciklizéssel a környező helyeken.
Amikor megérkeztünk a busszal, egy nagy, 50 méter magas templom látványa fogadott minket, persze csak messzebbről, de pár perc gyaloglás után megérkeztünk a bejárathoz. Ez a templom is olyan stílusban épült, mint Maduraiban, viszont itt nincsenek festve, hanem az egész teljesen fehér. Meg persze a szobrok is különböznek, csak a forma hasonlít. A templomkertbe érve jobb oldalon egy elefánt fogadott, úgyhogy tudtam, hogy ma is meglesz az elefántáldás :). A kertben még volt egy kisebb templom és egy oszlopcsarnok, amik majmok fennhatósága alatt voltak. Ők voltak itt a fő attrakció, és persze a fő tolvajok. Mindenki kis kosárkában vitt kókuszdiót banánnal meg virágokkal, hogy felajánlják az isteneknek, viszont a legtöbbet még a felajánlás előtt ellopták a majmok. Elég vicces volt nézni, ahogy az eladótól is elcsenik a zacskós édességeket.
Eztuán egy órás séta következett a folyó melletti úton, ahol egy régi templomrészhez érkeztem. Az idefele vezető úton teljesen úgy éreztem, mintha a 15-16. században sétálgatnék, mindenhol templomromok, és házak alapjai, csak az emberek hiányoztak, és az élő bazár. Itt egy elkerített részen volt néhány templom, és egy óriási kőszekér, ami nagyon híres, és fénykorában még használták is. Az egész kőből van, nagyon jól nézett ki.
Visszafele bementem még egy régi bazársorra, ami legalább 150méter hosszú volt, úgyhogy mindenkinek a saját képzeletére bízták, hogyan nézhetett ki 4-500évvel ezelőtt.
Ezután megnéztem még a királyi városrészt is, ahol a királynő fürdőjével kezdtem. Ez egy kívülről nem annyira szép épület, viszont belül egy óriási medence volt ülőhelyekkel a szélén, és sétálócsarnokkal körbe. Ezután a királyi zárt rész következett, ahol egy Lótusz templom volt a fő nevezetesség, és arról híres, hogy indo-muszlim stílusban készült. Tényleg fel lehetett benne könnyedén fedezni a muszlimokra jellemző boltíveket és díszítést. Emellett a zárt kert mellett volt az elefántgarázs, egy majdnem 60 méter hosszú épület, amiben az állam 11 legjobb elefántját tartották. Mindegyiknek volt külön beállója, egy-egy kupolával a tetején.
Amúgy egész Hampi több tíz négyzetkilométer területű, és szinte mindenhol a séta közben lehetett látni az épületmaradványokat, és templomokat. Szerintem itt több napot is el lehet tölteni csak sétálgatással, vagy biciklizéssel a környező helyeken.
Bangalore-Mysore-Bangalore, állatkert és kastélyok - 2008-07-21
Reggel 5órakor érkeztünk meg Bangalorba, ahol nem sokat időztünk, és egy másik vonattal tovább mentünk Mysoreba, ami 3 órányira van Bangalortól. Még szerencse, hogy ez is alvós vonat volt, és legalább ki tudtuk magunkat pihenni rendesen. Itt, mivel mostmár Karnataka államban vagyunk, itt megint más nyelvet beszélnek, és máshogyan is írnak, ezért már nem sikerült minden olyan könnyedén és olcsón. Itt Kannada nyelvet beszélnek, de általában az emberek 4-5nyelven beszélnek, amik nagyon hasonlóak egymáshoz, de a közeli államokban honosak.
Mysore egy nagyon szép város, tele kastélyokkal. Itt még a rendőrségi és városháza is kastélyban van, eléggé jól néztek ki. Először elmentünk megnézni a Maharaja palotáját, ami óriási volt, tele kupolákkal, körbe szépen kidíszített, fehér templomokkal, és középen egy óriási kerttel. Belépés a palotába csak cipő nélkül! Így se sétáltam még végig egy palotán, de hát ezt is el kell kezdeni. Ezután elsétáltunk a közeli Jaganmoham palotához, amiben megnéztük az art galleryt. De még ezelőtt az utcasarkon megittunk két kókuszt, és persze meg is ettük. Nem tudom, hogy mennyi folyadék lehet egy ilyenben, de annyira jó, felfrissítő ital és étel, hogy el tudnám képzelni vele a mindennapjaimat nem csak itt, hanem otthon is.
Ez a város nem csak a palotákról híres, hanem azt mondják a könyvek, hogy itt található India egyik legszebb, és legjobban karbantartott állatkertje. Láttunk mindenfajta állatot, indiai és afrikai elefántot, kétfajta rinocéroszt, fehér és bengáli tigrist. Itt ebédeltünk is a büfében, mert szinte olcsóbb volt mint odakint, és nagyon finom. Most először próbáltam ki a rántott zöld-chili paprikát, ami nagyon ízletes volt, és nem volt annyira erős sem, mint ahogy elsőre vártam. Ja, és nagyjából itt eldöntöttem, hogy nem megyek többé állatkertbe, mert annyira rossz volt ezeket az állatokat – mint például a tigriseket – ilyen kicsi ketrecben látni, miután láttuk őket Afrikában, hogy hogyan élnek igazából a szabadban.
Amikor végeztünk, elmentünk még bevásárolni a helyi zöldség és gyümölcspiacra, ahol minden mást is lehet kapni, ami színes. Ezt nem véletlenül mondom, hiszen minden olyan csodálatos színekben pompázott, hogy nem lehet papíron leírni. A virágfűzők a színes virágok között ültek, adták-vették a virágokat. A gyümölcs részen a banánt ággal együtt lógatták, és arról lehetett választani. Itt majdnem minden fél áron volt, mint ahogy megszoktuk a normál gyümölcsárusoktól. Vettünk is nem keveset, amit a vonatállomásig el is fogyasztottunk.
Sajnos itt, a Mysore-i vonatállomáson kettéváltunk Thivinával, ő ment tovább Mangalore felé, az óceánpartra a rokonaihoz, én pedig Bangalorba, ahonnan az éjszakai vonattal megyek tovább Hampiba. Azért remélem nem ez volt az utolsó találkozásunk, és a közeljövőben vagy Malajziában, vagy Magyarországon újra látjuk egymást!
Mysore egy nagyon szép város, tele kastélyokkal. Itt még a rendőrségi és városháza is kastélyban van, eléggé jól néztek ki. Először elmentünk megnézni a Maharaja palotáját, ami óriási volt, tele kupolákkal, körbe szépen kidíszített, fehér templomokkal, és középen egy óriási kerttel. Belépés a palotába csak cipő nélkül! Így se sétáltam még végig egy palotán, de hát ezt is el kell kezdeni. Ezután elsétáltunk a közeli Jaganmoham palotához, amiben megnéztük az art galleryt. De még ezelőtt az utcasarkon megittunk két kókuszt, és persze meg is ettük. Nem tudom, hogy mennyi folyadék lehet egy ilyenben, de annyira jó, felfrissítő ital és étel, hogy el tudnám képzelni vele a mindennapjaimat nem csak itt, hanem otthon is.
Ez a város nem csak a palotákról híres, hanem azt mondják a könyvek, hogy itt található India egyik legszebb, és legjobban karbantartott állatkertje. Láttunk mindenfajta állatot, indiai és afrikai elefántot, kétfajta rinocéroszt, fehér és bengáli tigrist. Itt ebédeltünk is a büfében, mert szinte olcsóbb volt mint odakint, és nagyon finom. Most először próbáltam ki a rántott zöld-chili paprikát, ami nagyon ízletes volt, és nem volt annyira erős sem, mint ahogy elsőre vártam. Ja, és nagyjából itt eldöntöttem, hogy nem megyek többé állatkertbe, mert annyira rossz volt ezeket az állatokat – mint például a tigriseket – ilyen kicsi ketrecben látni, miután láttuk őket Afrikában, hogy hogyan élnek igazából a szabadban.
Amikor végeztünk, elmentünk még bevásárolni a helyi zöldség és gyümölcspiacra, ahol minden mást is lehet kapni, ami színes. Ezt nem véletlenül mondom, hiszen minden olyan csodálatos színekben pompázott, hogy nem lehet papíron leírni. A virágfűzők a színes virágok között ültek, adták-vették a virágokat. A gyümölcs részen a banánt ággal együtt lógatták, és arról lehetett választani. Itt majdnem minden fél áron volt, mint ahogy megszoktuk a normál gyümölcsárusoktól. Vettünk is nem keveset, amit a vonatállomásig el is fogyasztottunk.
Sajnos itt, a Mysore-i vonatállomáson kettéváltunk Thivinával, ő ment tovább Mangalore felé, az óceánpartra a rokonaihoz, én pedig Bangalorba, ahonnan az éjszakai vonattal megyek tovább Hampiba. Azért remélem nem ez volt az utolsó találkozásunk, és a közeljövőben vagy Malajziában, vagy Magyarországon újra látjuk egymást!
Utolsó nap Kochiban, irány Bangalore - 2008-07-20
Reggel miután felkeltünk, nem siettük el a dolgokat, mivel tudtuk, hogy van időnk mindenre, mivel a tervezett masszázst és gőzfürdőzést az eredeti tervnek ellentétesen kihagyjuk sajna. Ez csak amiatt van, mivel Kochi az elmúlt években nagyon felkapott lett a turisták között, és ezzel együtt az árak is majdnem duplájára emelkedtek. És mivel tudom, hogy északon mennyibe kerül egy másfél órás Ayurveda masszázs, ezért nem erőltettem a dolgot, úgyis megyek én még arrafele. Vagyis remélem. Tehát miután elkészültünk, a lenti pékség-süteményesboltnál elfogyasztottunk néhány édességet, majd átmentünk egy másik szigetre, ahol fürdőhelyet reméltünk. Sajna a víz itt nagyon koszos volt, mivel nem volt pénzünk a messzibb strandig elmenni, vagyis túlzottan soknak tartottuk az árat amit kértek a riksások. Nembaj, elüldögéltünk egy ideig a tengerparton, ahol mellettünk a halászok tisztogatták, és foltozgatták a hálójukat.
Ezután visszatérve a saját szigetünkre, elmentünk megint megnézni a halászokat, ahogy az óriási hálójukkal, amit kínai módszernek neveznek, a halakat fogták. A halászok mellett volt a piac, ami csak néhány bódéból állt. Az egyik bódé mögött volt a halászok-eladók piaca, ahova a halászok egy zacskóra kiterítve bocsátották áruba halaikat, rákjaikat. Fordított licit volt, egy ember ordibált középen, és amint elkelt, jött a következő halász. Nagyon gyorsan ment minden, gondolom azért is, mert jó áron kínálták. Amúgy mi is vehettünk volna innen – ami valószínű sokkal olcsóbb lett volna, csak már nem volt időnk arra, hogy elkészítsék, és megegyük. Én el tudtam volna még nézni egy ideig, de lassan kifutottunk az időnkből, és még el akartunk menni megnézni az itteni zsidó körzetet, és zsinagógát. Sajna a zsinagógát zárva találtuk, és annyira nem volt fergeteges a zsidó negyed sem. Még elfogyasztottunk egy kókuszt – megittuk, és megettük, majd mentünk felkapni a csomagunkat, és irány a vonat.
Annak ellenére, hogy egy komp kimaradt, és így fél órával később értünk a vonathoz, szerencsére még így is időben voltunk. Indulás után egy emberke körbement megkérdezni, hogy ki szeretne rendelni, és milyen féle(vegetáriánus vagy nem-vegetáriánus) kaját, úgyhogy mivel különben étel nélkül maradtunk volna tőle rendeltünk. Eddig is általában a vonaton a „vonatkaját” ettem, ami általában csípősebb mint a normális éttermi kaja, de finom, és elég nagy adag. Most valami speckó rizst kaptam két főttojással, meg valami szósszal. Már-már el is felejtettem, hogy délen vagyok, amikor is elkezdtem volna enni, és eszembe jutott, hogy itt az emberek nem használnak kanalat az evéshez, úgy mint északon. Ígyhát kézzel kellett ennem, mert aki az ételt kihordta, nem volt nála kiskanál. No de hát ennyi baj legyen, fél év Afrika, és majdnem fél év India után, így is elfogyott az étel :).
Ezután visszatérve a saját szigetünkre, elmentünk megint megnézni a halászokat, ahogy az óriási hálójukkal, amit kínai módszernek neveznek, a halakat fogták. A halászok mellett volt a piac, ami csak néhány bódéból állt. Az egyik bódé mögött volt a halászok-eladók piaca, ahova a halászok egy zacskóra kiterítve bocsátották áruba halaikat, rákjaikat. Fordított licit volt, egy ember ordibált középen, és amint elkelt, jött a következő halász. Nagyon gyorsan ment minden, gondolom azért is, mert jó áron kínálták. Amúgy mi is vehettünk volna innen – ami valószínű sokkal olcsóbb lett volna, csak már nem volt időnk arra, hogy elkészítsék, és megegyük. Én el tudtam volna még nézni egy ideig, de lassan kifutottunk az időnkből, és még el akartunk menni megnézni az itteni zsidó körzetet, és zsinagógát. Sajna a zsinagógát zárva találtuk, és annyira nem volt fergeteges a zsidó negyed sem. Még elfogyasztottunk egy kókuszt – megittuk, és megettük, majd mentünk felkapni a csomagunkat, és irány a vonat.
Annak ellenére, hogy egy komp kimaradt, és így fél órával később értünk a vonathoz, szerencsére még így is időben voltunk. Indulás után egy emberke körbement megkérdezni, hogy ki szeretne rendelni, és milyen féle(vegetáriánus vagy nem-vegetáriánus) kaját, úgyhogy mivel különben étel nélkül maradtunk volna tőle rendeltünk. Eddig is általában a vonaton a „vonatkaját” ettem, ami általában csípősebb mint a normális éttermi kaja, de finom, és elég nagy adag. Most valami speckó rizst kaptam két főttojással, meg valami szósszal. Már-már el is felejtettem, hogy délen vagyok, amikor is elkezdtem volna enni, és eszembe jutott, hogy itt az emberek nem használnak kanalat az evéshez, úgy mint északon. Ígyhát kézzel kellett ennem, mert aki az ételt kihordta, nem volt nála kiskanál. No de hát ennyi baj legyen, fél év Afrika, és majdnem fél év India után, így is elfogyott az étel :).
Monday, July 28, 2008
Backwaters vége, vissza Kochiba - 2008-07-19
Tegnap estére még kaptunk egy nagyon finom vacsorát, majd kipróbáltam az újonnan vásárolt függőágyamat két kókuszdiófa között. Nagyon kényelmes volt, innen néztem végig a naplementét, ami csodálatos volt, és mégszebb lehetett volna, ha nincsen annyi felhő. A vacsora is Keralai szokások szerint készült, mindent egy kevés kókusztejjel, és friss reszelt kókusszal ízesítették! Este, mivel csak egy-két gyenge fényű lámpa volt, ezért olvasni nem lehetett, viszont beszélgetéshez nem kell villany. Úgyhogy beszélgettünk, és utána meditációval zártuk a napot. Mindeközben, és egészen lefekvésig a természet zenéje muzsikált mellettünk megannyi különböző állattal, és persze a szellő csendes hangjával.
Reggel korán elindultunk falunézőbe, hogy hogy élnek a csatornákban az emberek egy nagyon keskeny kenuval. Mivel reggel volt, szinte mindenki fürdött a csatornákban, mivel szerintem más víz nincs is itt a környéken, vagyis csapvíz. Beszappanozták magukat tetőtől talpig, majd belemerültek a vízbe. Itt a lépcsőkön mosták a ruhákat is, sőt, ezt a vizet használták még fogmosáshoz is. Viszont a házak nagyon szépek, és olyan nyugalom vett körül minket, amilyet még nem éreztem sehol. Csak a kakasok kukorékoltak majdnem minden háznál, az volt az egyetlen „zaj”. Itt az összes hajó kézi hajtású, tehát még a környezetet se szennyezi. Itt szívesen eléldegélnék egy ideig, nagyon jó kikapcsolódásnak is ha valaki csak rövidebb időre tud jönni.
Miután visszaértünk a hajóhoz, a reggelink még nem készült el, úgyhogy elsétáltunk a legközelebbi faluig, hogy lábon is átéljük milyen lehet itt az élet. 5-6 perc gyaloglás után találtunk is két házat, az egyikben állatok voltak, főleg kecskék, a másikban pedig lakott valaki. Itt nincsenek kerítések, úgyhogy csak besétáltunk, köszöntünk, és körülnézés után továbbmentünk. Megtaláltuk a centrumot, ahova a csatornán keresztül egy hídon át vezetett az út. Itt már nagy volt a forgalom, sok ember sétált az utakon, gyerekek játszottak. Megtaláltuk a helyi szupermarketet is, ami egy 2 négyzetméteres kisbolt volt, de valószínűleg van másik is, mivel még a hajóról láttunk nagyobbakat is. Felfedezőutunk után visszamentünk, és megettük az immár újból keralai módon elkészített reggelit. Ezúttal a hajó fenti teraszán fogyasztottuk el útközben, a gyönyörű rizsföldek és kis faluk látványa közben.
Kochiba visszatérve megnéztük a keresztény templomot és a bazilikát, amiben éppen misét tartottak. Benéztünk, minden csini-vili, Mária festménye körül karácsonyfaégők villogtak, és a zene se orgonán szólt, hanem CD-ről, kicsit indiai stílusra véve a figurát :).
Ezután a halpiacon eltöltöttünk egy időt, mire bevásároltunk, de mondhatom, nem keveset. Vettünk egy kiló garnélarákot, de most vagy kétszer akkorát, mint amekkorát én ettem két napja, két kiscápát, és egy nagy, majdnem egy kilós halat. Ezt leírni se volt könnyű, nemhogy megenni. De nagyon ízletesen készítették el az összeset, úgyhogy egy taps a szakácsnak! Majdnem éjfélkor fejeztük be a vacsoránkat, majd irány az ágy, kipihenten kell ébrednünk a holnapi napra.
Reggel korán elindultunk falunézőbe, hogy hogy élnek a csatornákban az emberek egy nagyon keskeny kenuval. Mivel reggel volt, szinte mindenki fürdött a csatornákban, mivel szerintem más víz nincs is itt a környéken, vagyis csapvíz. Beszappanozták magukat tetőtől talpig, majd belemerültek a vízbe. Itt a lépcsőkön mosták a ruhákat is, sőt, ezt a vizet használták még fogmosáshoz is. Viszont a házak nagyon szépek, és olyan nyugalom vett körül minket, amilyet még nem éreztem sehol. Csak a kakasok kukorékoltak majdnem minden háznál, az volt az egyetlen „zaj”. Itt az összes hajó kézi hajtású, tehát még a környezetet se szennyezi. Itt szívesen eléldegélnék egy ideig, nagyon jó kikapcsolódásnak is ha valaki csak rövidebb időre tud jönni.
Miután visszaértünk a hajóhoz, a reggelink még nem készült el, úgyhogy elsétáltunk a legközelebbi faluig, hogy lábon is átéljük milyen lehet itt az élet. 5-6 perc gyaloglás után találtunk is két házat, az egyikben állatok voltak, főleg kecskék, a másikban pedig lakott valaki. Itt nincsenek kerítések, úgyhogy csak besétáltunk, köszöntünk, és körülnézés után továbbmentünk. Megtaláltuk a centrumot, ahova a csatornán keresztül egy hídon át vezetett az út. Itt már nagy volt a forgalom, sok ember sétált az utakon, gyerekek játszottak. Megtaláltuk a helyi szupermarketet is, ami egy 2 négyzetméteres kisbolt volt, de valószínűleg van másik is, mivel még a hajóról láttunk nagyobbakat is. Felfedezőutunk után visszamentünk, és megettük az immár újból keralai módon elkészített reggelit. Ezúttal a hajó fenti teraszán fogyasztottuk el útközben, a gyönyörű rizsföldek és kis faluk látványa közben.
Kochiba visszatérve megnéztük a keresztény templomot és a bazilikát, amiben éppen misét tartottak. Benéztünk, minden csini-vili, Mária festménye körül karácsonyfaégők villogtak, és a zene se orgonán szólt, hanem CD-ről, kicsit indiai stílusra véve a figurát :).
Ezután a halpiacon eltöltöttünk egy időt, mire bevásároltunk, de mondhatom, nem keveset. Vettünk egy kiló garnélarákot, de most vagy kétszer akkorát, mint amekkorát én ettem két napja, két kiscápát, és egy nagy, majdnem egy kilós halat. Ezt leírni se volt könnyű, nemhogy megenni. De nagyon ízletesen készítették el az összeset, úgyhogy egy taps a szakácsnak! Majdnem éjfélkor fejeztük be a vacsoránkat, majd irány az ágy, kipihenten kell ébrednünk a holnapi napra.
Backwaters – Houseboat Appelleyben - 2008-07-18
Reggel korán érkezett Thivina, úgy 6óra körül, majd egy gyors fürdés, és elkészülés-pihenés után elindultunk Appelleybe, ami másfél óra buszútra volt Kochitól. Ez még mindig Kerala tartomány, mindenhol rizsföldek, pálmafák tele kókuszdiókkal, és persze banánfák mindenhol különböző nagyságban a mini 5-6 centiméterestől elkezdve a 30 centiméteresig, a keskenytől a vaskosig minden féle. Itt Keralában se beszélnek Hindit, itt a Malayalam a helyi nyelv, amit szerencsére Thivina beszél, mivel szülei innen származnak, és csak születése előtt költöztek Malajziába. Ez sokban megkönnyíti a dolgunkat, a riksások rögtön a helyi díjat kérik tőlünk, nem a turista-díjat, és persze sokat tud az itteni kultúráról is.
Miután megérkeztünk Appelleybe, nem telt el fél óra mire szereztünk egy alvóhajót, amivel a backwaters-eken megyünk keresztül. A Backwaters a tengertől elcsatolt terület persze nem ember által, hanem a természet által, és így sok száz sziget jött létre néhol egy-két méter széles csatornákkal. Olyasmi mint Velence, csak nagyobb, és persze csak falvakban laknak az emberek.
A hajó full-extrás, gyönyörű, van egy felső teraszunk, az alsó részen pedig egy „nappali”, és a szobánk. Az ellátás is fenomenális, ma ebédre például helyi Kerala stílusú ételt kaptunk, ami azt jelenti, hogy egy banánfalevélen tálalnak 3 féle szószt, persze mindegyik kókuszos ízesítéssel, keralai rizzsel, ami kétszer akkora mint egy normál rizs, és nagyon dagi és puha, ezek mellé még banán, ananász, és Pappadam ami egy kistányér nagyságú ropogós kenyér. Ja, és persze tengeri hal. Úgyhogy nagyon jó életünk van, csendes környezet, szép házak, rizsföldek mindenhol. Itt amúgy kb. egy millióan laknak szerteszét, és van saját kompjárat körbe a csatornán, olyan mint nálunk a buszjárat, van mindenhol kompmegálló, ahol megáll egy percre, és megy tovább. Sőt iskolabusz helyett itt iskolahajó jár körbe, amire a suli neve van ráírva!
Ez a Backwaters túra amúgy India egyik legdrágább látnivalója-elfoglaltsága, viszont még így se éri el egy otthoni 4fős vacsora árát egy kisebb étteremben :). De megéri mindenképpen, ha már erre jár az ember, szerintem kihagyhatatlan élmény. Holnap még elmegyünk falunézőbe kora reggel, majd 11körül érünk vissza a kiindulási ponthoz.
Miután megérkeztünk Appelleybe, nem telt el fél óra mire szereztünk egy alvóhajót, amivel a backwaters-eken megyünk keresztül. A Backwaters a tengertől elcsatolt terület persze nem ember által, hanem a természet által, és így sok száz sziget jött létre néhol egy-két méter széles csatornákkal. Olyasmi mint Velence, csak nagyobb, és persze csak falvakban laknak az emberek.
A hajó full-extrás, gyönyörű, van egy felső teraszunk, az alsó részen pedig egy „nappali”, és a szobánk. Az ellátás is fenomenális, ma ebédre például helyi Kerala stílusú ételt kaptunk, ami azt jelenti, hogy egy banánfalevélen tálalnak 3 féle szószt, persze mindegyik kókuszos ízesítéssel, keralai rizzsel, ami kétszer akkora mint egy normál rizs, és nagyon dagi és puha, ezek mellé még banán, ananász, és Pappadam ami egy kistányér nagyságú ropogós kenyér. Ja, és persze tengeri hal. Úgyhogy nagyon jó életünk van, csendes környezet, szép házak, rizsföldek mindenhol. Itt amúgy kb. egy millióan laknak szerteszét, és van saját kompjárat körbe a csatornán, olyan mint nálunk a buszjárat, van mindenhol kompmegálló, ahol megáll egy percre, és megy tovább. Sőt iskolabusz helyett itt iskolahajó jár körbe, amire a suli neve van ráírva!
Ez a Backwaters túra amúgy India egyik legdrágább látnivalója-elfoglaltsága, viszont még így se éri el egy otthoni 4fős vacsora árát egy kisebb étteremben :). De megéri mindenképpen, ha már erre jár az ember, szerintem kihagyhatatlan élmény. Holnap még elmegyünk falunézőbe kora reggel, majd 11körül érünk vissza a kiindulási ponthoz.
Kerala – Kochi, India nyugati part - 2008-07-17
Ma reggel már Kerala tartományban ébredtem a vonatút után, ami India dél-nyugati részén található a tengerparton. Kollamba érkeztem, ahol mivel nincsen semmi látnivaló, hamar el is mentem, és egy másik 3órás vonatút után megérkeztem Kochiba. Itt az egyik szigeten (ami eléggé nagy) kerestem szállást egy fél órás kompút után. Itt már érezni lehet a monszun kellemes részét, sokat esett az eső, de nem erősen, csak szitált. Miután találtam egy szép helyet, szinte rögtön ágynak dőltem, mert eléggé fáradt voltam. Lepihentem egy órára, majd elmentem megnézni a halászhálókat, és persze a fogásokat. Mivel már vacsora fele volt, úgy döntöttem én is bevásárolok a friss fogásból, és vettem egy nagy 30cm-es halat ami kb. egy kiló és fél kiló garnélarákot! Ezután kerestem egy vendéglőt ahol mindezt elkészítették nekem, de furcsa módon az elkészítés majdnem annyiba került mint az alapanyag! Ettől függetlenül nagyon finom volt, régen ettem már ilyen jót!
Keraláról, és úgy egyébként Dél-Indiáról nagyon jó kép alakult ki bennem, jobban tetszik, mint Észak-India, ahol időm nagy részét töltöttem ittlétem alatt. Itt minden sokkal nyugodtabb, az emberek is, az eladók is, és szerencsére nem akarnak átvágni mindenhol. Azt mondták nekem, hogy itt az emberek nagyobb részben tanultabbak, és civilizáltabbak, ha lehet ilyet mondani. Az utakon is meglátszik mindez, mivel nem nyomják állandóan a dudát, és itt ami a riksákra van szerelve az nem a normális elektronikus duda, hanem olyan tülök féle, amit régebben a biciklikre lehetett kapni otthon. Úgyhogy az is nagyon vicces, amikor a legnagyobb forgalomban odanyúl a jobb-felső sarokba, és összenyomja kétszer a kis gumilabdát, ami a tölcsér végén van :). Az öltözék is más, itt a férfiak nem használnak nadrágot, hanem magukra kötnek egy nagy lepedőt, és ha melegük van, vagyis a nap túlnyomó részében, akkor a földig érő lepel alját felemelik, és betűrik derék magasságban. Azért gondolom alsónadrágot hordanak alatta, mivel anélkül elég extrém lenne.
Tehát, visszatérve a napomhoz a kis kulturális oktatás után, hazafele jövet vettem még egy csokigolyót, és itt találkoztam egy Új-Zélandi sráccal, akivel az este hátralevő részét eltöltöttem. Nagyon jókat beszélgettünk Afrikáról, Ázsiáról meg minden egyéb másról. Ő már két éve Skóciában dolgozik, és most egy hónapra jött ide nyaralni egy barátjával, de mondta, hogy ez mennyire kevés idő. És ez valóban így van, mivel azt a helyet ahol több száz vallás, több mint 300000 isten, 30-nál több nyelv és megannyi kultúra van egybe tömörítve, ezt nehéz ennyi idő alatt megismerni!
Holnap reggel az egyik AIESEC-es lány fog csatlakozni hozzám egy pár napra, aki nemsokára megy haza Malájziába, és az utolsó napjait itt délen tölti, úgyhogy úgy néz ki együtt megyünk majd megnézni a backwaters-t egy ottalvós hajón.
Keraláról, és úgy egyébként Dél-Indiáról nagyon jó kép alakult ki bennem, jobban tetszik, mint Észak-India, ahol időm nagy részét töltöttem ittlétem alatt. Itt minden sokkal nyugodtabb, az emberek is, az eladók is, és szerencsére nem akarnak átvágni mindenhol. Azt mondták nekem, hogy itt az emberek nagyobb részben tanultabbak, és civilizáltabbak, ha lehet ilyet mondani. Az utakon is meglátszik mindez, mivel nem nyomják állandóan a dudát, és itt ami a riksákra van szerelve az nem a normális elektronikus duda, hanem olyan tülök féle, amit régebben a biciklikre lehetett kapni otthon. Úgyhogy az is nagyon vicces, amikor a legnagyobb forgalomban odanyúl a jobb-felső sarokba, és összenyomja kétszer a kis gumilabdát, ami a tölcsér végén van :). Az öltözék is más, itt a férfiak nem használnak nadrágot, hanem magukra kötnek egy nagy lepedőt, és ha melegük van, vagyis a nap túlnyomó részében, akkor a földig érő lepel alját felemelik, és betűrik derék magasságban. Azért gondolom alsónadrágot hordanak alatta, mivel anélkül elég extrém lenne.
Tehát, visszatérve a napomhoz a kis kulturális oktatás után, hazafele jövet vettem még egy csokigolyót, és itt találkoztam egy Új-Zélandi sráccal, akivel az este hátralevő részét eltöltöttem. Nagyon jókat beszélgettünk Afrikáról, Ázsiáról meg minden egyéb másról. Ő már két éve Skóciában dolgozik, és most egy hónapra jött ide nyaralni egy barátjával, de mondta, hogy ez mennyire kevés idő. És ez valóban így van, mivel azt a helyet ahol több száz vallás, több mint 300000 isten, 30-nál több nyelv és megannyi kultúra van egybe tömörítve, ezt nehéz ennyi idő alatt megismerni!
Holnap reggel az egyik AIESEC-es lány fog csatlakozni hozzám egy pár napra, aki nemsokára megy haza Malájziába, és az utolsó napjait itt délen tölti, úgyhogy úgy néz ki együtt megyünk majd megnézni a backwaters-t egy ottalvós hajón.
Madurai elfedett templomai - 2008-07-16
Ma kora reggel érkeztem a vonattal, háromnegyed hatra, és emiatt eléggé fáradt is voltam. Reggel még mielőtt elmentem volna felfedezni a várost, elkészítettem a további terveimet, utamat. Egyvalami viszont elrontotta a napom, méghozzá a gyomrom. Sajnos nem éreztem magam túl jól, azért se indultam korán. Viszont a vonatállomás valami fantasztikus! Ez eddig a legjobban felszerelt amit eddig láttam, mindenhol érintőképernyős információ a vonatokról és a városi néznivalókról! Nagyon profi! Miután már jobban éreztem magam, elindultam a templomok felé, ahol hamar összefutottam egy-két emberrel, akik körbe akartak volna vezetni. Az egyik mutatott is egy jó helyet, ahonnan a templomok melletti háztetőről lehetett szétnézni, persze utána mindent el akartak adni nekem a lenti boltokban. De szerencsésen megint sikerült vásárlás nélkül elmenekülnöm :).
A templomokat az egyik legszebbnek tartják India szerte, amit nem is csodálok, 4 óriási templom (észak-dél-kelet-nyugat) irányban, a legmagasabb 50méter körül van, és kívülről tele van istenek és istennők, emberek és állatok színesre festett szobraival. Mindez gyönyörű, és lenyűgöző lehet, de sajnos pont most fél éven keresztül felújítást tartanak, és kívülről állványokkal vannak körülvéve, ami pálmalevelekkel van eltakarva. Tehát csak néhány helyen lehet egy kicsit látni őket, legfőképp egy barna nagy valami. De szerintem Magyarországon ugyanez úgy nézne ki, hogy csúnya zöld lepellel bevonják, és rá fogkrém és női-betét óriásreklámokat tennének!
Viszont szerencsére be lehetett menni, ahol az egyik templom aljában egy múzeum volt, egy ezer oszlopos csarnokban! Persze bemenetel előtt, mint minden indiai templomban, itt is le kell venni a cipőt, és mezítláb kell végigsétálni a nap által majdnem folyékonnyá felhevített kőpadlón! De ez már semmiség a több száz templom után, már alig érzi a lábam :).
Miután megebédeltem egy kis indiai ebédlőben, megnéztem a helyi zöldség és halpiacot, ahol nagyon kedves árusokkal találkoztam. Persze végigkóstoltam a szárított halakat, és mindenki pózolt a kamerának egy-két-három fotó erejéig. Meg persze beszélgettünk is, de ez nagyjából elbeszélgetés volt, elbeszéltünk egymás mellett, mivel ők angolul én meg tamilul nem beszélek.
Ezután még elmentem a város másik nagy templomához, ami szerencsére hasonló stílusban épült mint az eltakartak, úgyhogy tudtam néhány nagyon szép fényképet is készíteni. A templomból kifele menve megláttam az elefántot a templom belső kertjében, és persze hogy „befizettem” egy áldásra! Az elefánt ki is van festve a fején egy kicsit, és így nagyon jól néz ki. Utána még ottmaradtam egy ideig, simogatni, majd felmentem a templom tetejére, ahonnan az egész várost lehetett látni.
Miután készítettem néhány fotót, kifele menet még mindig ott volt az elefánt, úgyhogy eltöltöttem az időt elefántnézéssel, és hogy hogyan reagál a különböző dolgokra, és az emberekre. Az ormányát nagyon aranyosan használja, néha csak utánakapott egy-egy embernek, hogy adjanak neki valamit. Amikor ki akart menni vécére, azt úgy jelezte, hogy lejtett egy táncot, és a nyakában lévő kis csengők zenét játszottak. Kivitték az utcára, ott elvégezte a dolgát, majd visszament embereket áldani.
A mai nap megint egy újabb dolgot próbáltam ki, méghozzá a vasúti fürdőszobát. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen tiszta is lehet egy sokak által használt fürdő. Miután szép tiszta lettem megint, elfoglaltam a helyemet az alvóhelyes vonaton, és vártam az indulást a Keralai óceánpartra, India nyugati részén.
A templomokat az egyik legszebbnek tartják India szerte, amit nem is csodálok, 4 óriási templom (észak-dél-kelet-nyugat) irányban, a legmagasabb 50méter körül van, és kívülről tele van istenek és istennők, emberek és állatok színesre festett szobraival. Mindez gyönyörű, és lenyűgöző lehet, de sajnos pont most fél éven keresztül felújítást tartanak, és kívülről állványokkal vannak körülvéve, ami pálmalevelekkel van eltakarva. Tehát csak néhány helyen lehet egy kicsit látni őket, legfőképp egy barna nagy valami. De szerintem Magyarországon ugyanez úgy nézne ki, hogy csúnya zöld lepellel bevonják, és rá fogkrém és női-betét óriásreklámokat tennének!
Viszont szerencsére be lehetett menni, ahol az egyik templom aljában egy múzeum volt, egy ezer oszlopos csarnokban! Persze bemenetel előtt, mint minden indiai templomban, itt is le kell venni a cipőt, és mezítláb kell végigsétálni a nap által majdnem folyékonnyá felhevített kőpadlón! De ez már semmiség a több száz templom után, már alig érzi a lábam :).
Miután megebédeltem egy kis indiai ebédlőben, megnéztem a helyi zöldség és halpiacot, ahol nagyon kedves árusokkal találkoztam. Persze végigkóstoltam a szárított halakat, és mindenki pózolt a kamerának egy-két-három fotó erejéig. Meg persze beszélgettünk is, de ez nagyjából elbeszélgetés volt, elbeszéltünk egymás mellett, mivel ők angolul én meg tamilul nem beszélek.
Ezután még elmentem a város másik nagy templomához, ami szerencsére hasonló stílusban épült mint az eltakartak, úgyhogy tudtam néhány nagyon szép fényképet is készíteni. A templomból kifele menve megláttam az elefántot a templom belső kertjében, és persze hogy „befizettem” egy áldásra! Az elefánt ki is van festve a fején egy kicsit, és így nagyon jól néz ki. Utána még ottmaradtam egy ideig, simogatni, majd felmentem a templom tetejére, ahonnan az egész várost lehetett látni.
Miután készítettem néhány fotót, kifele menet még mindig ott volt az elefánt, úgyhogy eltöltöttem az időt elefántnézéssel, és hogy hogyan reagál a különböző dolgokra, és az emberekre. Az ormányát nagyon aranyosan használja, néha csak utánakapott egy-egy embernek, hogy adjanak neki valamit. Amikor ki akart menni vécére, azt úgy jelezte, hogy lejtett egy táncot, és a nyakában lévő kis csengők zenét játszottak. Kivitték az utcára, ott elvégezte a dolgát, majd visszament embereket áldani.
A mai nap megint egy újabb dolgot próbáltam ki, méghozzá a vasúti fürdőszobát. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen tiszta is lehet egy sokak által használt fürdő. Miután szép tiszta lettem megint, elfoglaltam a helyemet az alvóhelyes vonaton, és vártam az indulást a Keralai óceánpartra, India nyugati részén.
Út Pondicherrybe, majd tovább Maduraiba - 2008-07-15
Reggel 7-kor keltem, és előtte való este még megbeszéltem a Francia lánnyal, hogy menjünk el egy reggeli fürdőre mielőtt elmegyek. A hullámok óriásiak voltak, és a sodrás is nagyon erős volt, ezért igazából nem is úszni mentünk, csak ugrálni a hullámok tetején, és harcolni az áramlásokkal. A fürdés után elmentünk együtt a halpiacra, ahol garnélarákot akartam venni, mivel megbeszéltem a hotellal, hogy had készítsem el a konyhán, amibe szerencsére bele is mentek. Viszont sajnos ma nem volt ott az a nő, aki tegnap a garnélákat árulta, és senki másnál sem volt. Úgyhogy megint csak végigmentünk a halpiacon, megnéztük a kínálatot, ami a pirostól elkezdve a zöld-kék-sárga és persze a normál szürke halon keresztül a normál rákig tartott.
Még megreggeliztünk egy utcai büfésnél, és vettünk 3 mangót is, amit a háznál fogyasztottunk el amíg én összepakoltam, és megfürödtem.
Egy kis vásárlás után buszra szálltam, és meg sem álltam Pondicherry-ig, a francia telepesek városáig. Ez a város arról híres, hogy itt voltak a legtovább a francia telepesek, és persze ez építési stílusilag és a környezeten is meglátszik. Az egész város nagyon szép házakkal van tele, és nagyon sok ház bejárata előtt a földön egy nonfiguratív festmény, néhol krétával rajzolt alakzat található. Nagyon jó hangulata van a városnak, élvezet volt végigsétálni a kis utcákon, ahol a kék utcatáblákon francia utcanevek találhatóak, a rendőrökön pedig piros sapka van, csakúgy mint Franciaországban. Ez is a tengerparton van, viszont itt a sziklás part miatt nem lehet úszni csak pár kilométerre a várostól. De erre nem került sor, hanem inkább elüldögéltem a parkban és olvasgattam, majd meglátogattam két templomot, az egyik a Mother (az Anya) Sri Aurobindo Ashram. Ezután ahogy sétáltam, összefutottam megint a belgiumi AIESECes sráccal, és barátaival, egy kis beszélgetés után pedig továbbmentem utamon.
A másik pedig egy Genesha templom (elefántisten) volt. Csak ennyit tudtam róla, de gondoltam elmegyek megnézni. A templom bejáratánál egy gyönyörű, fején kifestett elefánt álldogált, aki pénz vagy valami kaja ellenében áldást ad. Én a pénzt választottam, amit az ormányába kell rakni – ezt beszippantja – és utána egy kicsit előre kell hajolni, és az ormányával megérinti a fejed tetejét! Hihetetlen, és nagyon nagy élmény, szerintem mondanom se kell! Persze nem elégedtem meg egyel, rögtön kettőt kértem, de a másodiknál megkértem valakit, hogy vegye fel kamerával! Szerintem nem sok európai ment keresztül ezen az élményen! Még simogattam egy ideig, barátkoztam vele, majd elmentem vacsorázni, és végül egy bollywoodi filmmel zártam a napot.
A film viccesebb volt mint egy átlagos bollywoodi film, egy dagadt rendőrfelügyelő volt a főhős és egyben a hős szerelmes. Persze a lány nála vagy 20 évvel fiatalabb volt, karcsú, és nem illett hozzá. Persze itt is voltak a különböző táncos jelenetek, ahol a főhős és a szerelme különböző figurákat táncolnak, sokszor egymás nyakába borulnak, viszont egyetlen csók vagy puszi se cuppan el. Az itt már nem a képernyőre való, azt meghagyják a saját gondolatunknak :). Még nem volt vége a közel 3 és fél órás filmnek, amikor el kellett mennem, mivel a vonatom indult tovább Maduraiba, a templomok városába!
Még megreggeliztünk egy utcai büfésnél, és vettünk 3 mangót is, amit a háznál fogyasztottunk el amíg én összepakoltam, és megfürödtem.
Egy kis vásárlás után buszra szálltam, és meg sem álltam Pondicherry-ig, a francia telepesek városáig. Ez a város arról híres, hogy itt voltak a legtovább a francia telepesek, és persze ez építési stílusilag és a környezeten is meglátszik. Az egész város nagyon szép házakkal van tele, és nagyon sok ház bejárata előtt a földön egy nonfiguratív festmény, néhol krétával rajzolt alakzat található. Nagyon jó hangulata van a városnak, élvezet volt végigsétálni a kis utcákon, ahol a kék utcatáblákon francia utcanevek találhatóak, a rendőrökön pedig piros sapka van, csakúgy mint Franciaországban. Ez is a tengerparton van, viszont itt a sziklás part miatt nem lehet úszni csak pár kilométerre a várostól. De erre nem került sor, hanem inkább elüldögéltem a parkban és olvasgattam, majd meglátogattam két templomot, az egyik a Mother (az Anya) Sri Aurobindo Ashram. Ezután ahogy sétáltam, összefutottam megint a belgiumi AIESECes sráccal, és barátaival, egy kis beszélgetés után pedig továbbmentem utamon.
A másik pedig egy Genesha templom (elefántisten) volt. Csak ennyit tudtam róla, de gondoltam elmegyek megnézni. A templom bejáratánál egy gyönyörű, fején kifestett elefánt álldogált, aki pénz vagy valami kaja ellenében áldást ad. Én a pénzt választottam, amit az ormányába kell rakni – ezt beszippantja – és utána egy kicsit előre kell hajolni, és az ormányával megérinti a fejed tetejét! Hihetetlen, és nagyon nagy élmény, szerintem mondanom se kell! Persze nem elégedtem meg egyel, rögtön kettőt kértem, de a másodiknál megkértem valakit, hogy vegye fel kamerával! Szerintem nem sok európai ment keresztül ezen az élményen! Még simogattam egy ideig, barátkoztam vele, majd elmentem vacsorázni, és végül egy bollywoodi filmmel zártam a napot.
A film viccesebb volt mint egy átlagos bollywoodi film, egy dagadt rendőrfelügyelő volt a főhős és egyben a hős szerelmes. Persze a lány nála vagy 20 évvel fiatalabb volt, karcsú, és nem illett hozzá. Persze itt is voltak a különböző táncos jelenetek, ahol a főhős és a szerelme különböző figurákat táncolnak, sokszor egymás nyakába borulnak, viszont egyetlen csók vagy puszi se cuppan el. Az itt már nem a képernyőre való, azt meghagyják a saját gondolatunknak :). Még nem volt vége a közel 3 és fél órás filmnek, amikor el kellett mennem, mivel a vonatom indult tovább Maduraiba, a templomok városába!
Mamallapuram, Indiai-óceán tengerpart - 2008-07-14
A város, mint ahogy már mondtam, az óceán parton van, gyönyörű szép homokos, pálmafás tengerparttal. De nem az egyetlen dolog amit itt lehet látni. A város világhírű a kőszobrok készítésében. Szinte egész nap akármerre jársz, hallhatod a kalapácsolást, és benézhetsz a kisebb-nagyobb üzletekben, ahol nagy eséllyel láthatod az embereket dolgozni a 4-5cm-es kis elefántszobron, vagy a 3-4méteres óriási Buddha, vagy Genesha szobron. Nagyon jó érzés volt boltról boltra sétálni, és nézni, ahogy dolgoznak. Itt szinte az egész város a művészetből él, aki nem kővel foglalkozik, az szabó, aki nagyon sokfajta ruhát elkészít rendelésre is, vagy pedig cipész, és láthatod ahogy a különböző szandálokat vagy papucsokat elkészíti a szemed előtt.
De ez a művészet nem újkori dolog, egy kicsit sétálva a centrumtól, lehet látni gyönyörű kőbe vagy kőből kivésett templomokat a közeli domb tetején, ahol a világítótorony is van. Több templom is van egymás mellett, amiből már csak néhányat használnak, a régebbiek inkább csak látványosságként, és egy hűvös visszavonulásra szolgálnak. Egy biciklivel jártam végig a város nevezetességeit, és persze mivel meleg volt, sokszor megálltam egy-egy kókusz ivásra és evésre. Azt szinte mindenhol lehet kapni, ahogy sétálsz az utcán, találsz embereket, akik előtt több száz frissen szedett kókusz hever, és ott előtted felvágják, és szívószállal kiihatod a hűs nedűt. Ezután felbontják, és a puha kókuszt, ami majdnem hogy szétfolyik megeszed! Hmmmm...nagyon finom! Én nem tudtam betelni vele! Itt található egy nagyon híres tengerparti templom is, ami nagyon régi, viszont szerintem nem néz ki nagyon jól, és nem éri meg a belépő árát se, ami viszont elég magas a külföldieknek. 20szor annyi mint az indiaiaknak, akik 10 rúpiát fizetnek. Végigjártam még a tengerparti boltokat is, ahol mindenki kis kőszobrokat akar eladni neked, általában elefántokat, amik nagyon jól néznek ki, a hasukban egy másik, kiselefánttal, egy kőből kidolgozva az egész.
Persze én se hagyhattam ott ezt a várost anélkül, hogy vettem volna egyet is, úgyhogy egy erősebb alkudozás után elhoztam a polcról. Remélem egyben eljut Magyarországra, és nem fog a következő két hetes utamon összetörni.
Amikor egy másik templomromot látogattam meg, az egyik leghihetetlenebb dolog történt. Itt nem voltak velem a franciák, úgyhogy elkezdtünk beszélgetni egy másik turistával. Ő Belgiumból volt, és nem sokkal utána majd másfél órával később összefutottunk megint, de akkor már hárman voltak. Kiderült az egyik srácról, hogy AIESECel van itt, és Chennaiban dolgozott már majdnem egy éve. Hihetetlen volt megosztani egymással élményeinket, és hallani, hogy ő is hasonló jó helyen dolgozott, és hasonlóan sok országbeli emberrel élt együtt, majd’ egy éves party!
Este persze megint együtt mentünk a Franciákkal, de most egy másik étterembe, ahol garnélarákot ettünk, de mivel nem volt elég, ezért egy kis helyi kajáldában ettünk még egy keveset, és sok beszélgetés, séta, vásárlás után tértünk vissza a hotelhez.
De ez a művészet nem újkori dolog, egy kicsit sétálva a centrumtól, lehet látni gyönyörű kőbe vagy kőből kivésett templomokat a közeli domb tetején, ahol a világítótorony is van. Több templom is van egymás mellett, amiből már csak néhányat használnak, a régebbiek inkább csak látványosságként, és egy hűvös visszavonulásra szolgálnak. Egy biciklivel jártam végig a város nevezetességeit, és persze mivel meleg volt, sokszor megálltam egy-egy kókusz ivásra és evésre. Azt szinte mindenhol lehet kapni, ahogy sétálsz az utcán, találsz embereket, akik előtt több száz frissen szedett kókusz hever, és ott előtted felvágják, és szívószállal kiihatod a hűs nedűt. Ezután felbontják, és a puha kókuszt, ami majdnem hogy szétfolyik megeszed! Hmmmm...nagyon finom! Én nem tudtam betelni vele! Itt található egy nagyon híres tengerparti templom is, ami nagyon régi, viszont szerintem nem néz ki nagyon jól, és nem éri meg a belépő árát se, ami viszont elég magas a külföldieknek. 20szor annyi mint az indiaiaknak, akik 10 rúpiát fizetnek. Végigjártam még a tengerparti boltokat is, ahol mindenki kis kőszobrokat akar eladni neked, általában elefántokat, amik nagyon jól néznek ki, a hasukban egy másik, kiselefánttal, egy kőből kidolgozva az egész.
Persze én se hagyhattam ott ezt a várost anélkül, hogy vettem volna egyet is, úgyhogy egy erősebb alkudozás után elhoztam a polcról. Remélem egyben eljut Magyarországra, és nem fog a következő két hetes utamon összetörni.
Amikor egy másik templomromot látogattam meg, az egyik leghihetetlenebb dolog történt. Itt nem voltak velem a franciák, úgyhogy elkezdtünk beszélgetni egy másik turistával. Ő Belgiumból volt, és nem sokkal utána majd másfél órával később összefutottunk megint, de akkor már hárman voltak. Kiderült az egyik srácról, hogy AIESECel van itt, és Chennaiban dolgozott már majdnem egy éve. Hihetetlen volt megosztani egymással élményeinket, és hallani, hogy ő is hasonló jó helyen dolgozott, és hasonlóan sok országbeli emberrel élt együtt, majd’ egy éves party!
Este persze megint együtt mentünk a Franciákkal, de most egy másik étterembe, ahol garnélarákot ettünk, de mivel nem volt elég, ezért egy kis helyi kajáldában ettünk még egy keveset, és sok beszélgetés, séta, vásárlás után tértünk vissza a hotelhez.
Sunday, July 27, 2008
Chennai (Madras) és Mamallapuram, Tamil Nadu - 2008-07-13
Chennaiba, ami India déli részén a keleti parton található kora reggel érkeztem. Chennai, aminek Madras a régi neve, Tamil Nadu állam fővárosa. Itt persze már nem beszélnek Hindi nyelvet, egész Tamil Naduban a tamil és az angol nyelv a hivatalos. Az irás is teljesen más, és nem sajna emiatt nem értették meg az a kevés hindit se amit északon tanultam :). Itt délen teljesen mások az emberek, a kultúra, az épületek, és persze az étel is.
Néhány finom péksütemény és szendvics után, amit csak nagyvárosokban lehet kapni, nekiindultam a városnak. De hamar meguntam, mert nem egy szép város, nincsenek benne nagyon látnivalók. Úgyhogy majd három óra sétálás után elhagytam a várost, és Mamallapuramnak vettem az irányt. Két óra buszút után megérkeztem végre az Indiai-óceán partjához. Egy kicsi város, gyönyörű tengerparttal, és sok halásszal. Találtam egy nagyon szép hotelt magamnak, ahol találkoztam is két franciával. Az elejétől fogva szinte egész végig együtt voltunk, együtt mentünk a strandra, a piacra, és persze mivel már este volt, végre beültünk egy étterembe, ahol várva várt tengeri herkentyűket ettünk. Én tintahalat ettem fokhagymaszósszal, ami nagyon finom volt. Már régóta vártam, hogy valami finom tengeri kaját egyek a sok indiai egyhangú étel után. Mit ne mondjak, nagyon nagy változás volt utána.
Vacsora után még lementünk a tengerpartra, lefeküdtünk a homokba és a halászhajókra, és az óceán hullámait figyelve, néha becsuktuk a szemünket, hogy egyek lehessünk a természettel.
Néhány finom péksütemény és szendvics után, amit csak nagyvárosokban lehet kapni, nekiindultam a városnak. De hamar meguntam, mert nem egy szép város, nincsenek benne nagyon látnivalók. Úgyhogy majd három óra sétálás után elhagytam a várost, és Mamallapuramnak vettem az irányt. Két óra buszút után megérkeztem végre az Indiai-óceán partjához. Egy kicsi város, gyönyörű tengerparttal, és sok halásszal. Találtam egy nagyon szép hotelt magamnak, ahol találkoztam is két franciával. Az elejétől fogva szinte egész végig együtt voltunk, együtt mentünk a strandra, a piacra, és persze mivel már este volt, végre beültünk egy étterembe, ahol várva várt tengeri herkentyűket ettünk. Én tintahalat ettem fokhagymaszósszal, ami nagyon finom volt. Már régóta vártam, hogy valami finom tengeri kaját egyek a sok indiai egyhangú étel után. Mit ne mondjak, nagyon nagy változás volt utána.
Vacsora után még lementünk a tengerpartra, lefeküdtünk a homokba és a halászhajókra, és az óceán hullámait figyelve, néha becsuktuk a szemünket, hogy egyek lehessünk a természettel.
Utazás Délre, Chennaiba a vonaton - 2008-07-12
Jhansiba érkeztem még előző este Khajuraoból, ahonnan egy AC-s vonattal mentem tovább délnek, Chennaiba, egy 29 órás vonatúton. Ez volt eddig életem leghosszabb utazása, úgy gondoltam nagyon fárasztó lesz, annak ellenére, hogy van ágyam, és bármikor tudok majd aludni. Éjjel 1-kor érkezett meg a vonatom, majd egy órát késve, és amikor felszálltam azt vettem észre, hogy valaki alszik a helyemen.
Felébresztettem, és láttam, hogy külföldi, aki megkért, hogy aludjak az ő ágyában, ami a másik oldalon volt. Már ekkor szimpatikus volt a srác, és persze reggel miután felkeltünk elkezdtünk többet is beszélgetni. 3-an voltak, mindhárman Dél-Afrikai köztársaságból, és mindhárman muszlimok. Első kérdésem még este az volt tőle, hogy zsidók-e, mivel hosszú szakálluk volt, rövid hajuk, de mondta, hogy csak a kinézet :). Mindhárman nagyon értelmesek voltak, szinte végigbeszéltük az egész napot. Most nagyon sokat megtudtam a muszlim vallásról is, ami egy ilyen indiai „valláskörúton” elengedhetetlen. Ezen a napon pont az a póló volt rajtam, amin a különböző vallások jelei és prófétáinak nevei vannak, alatta pedig egy szöveg: „Egy Bolygó, egy Isten, egy Ember”. Amikor látták, mondták, hogy ők ezzel teljesen egyetértenek, és hogy ez egy jó megközelítés. Naponta 5-ször imádkoztak a vonaton, volt amikor végig is néztem őket. Volt egy vallási iránytűjük is, amivel beállítva a város nevét ahol vannak, megkapják, hogy milyen irányba kell imádkozniuk. Ez amúgy egy nagyon hasznos kis dolog, persze csak nekik. Sok mindent kérdeztem a vallásukról, amit néha úgy éreztem, hogy esetleg nem tetszene azoknak, akik konzervatívabbak, de ők mindenre nyitottak voltak, és egyáltalán nem zavarta őket a „tudatlanságom” a muszlim vallásról. Kérdeztem őket a Karánról, Mohamedről, a házasságról, a többi vallással való kapcsolatukról, étkezésről, fotózásról. Ez utolsó volt nekem a legmegdöbbentőbb, amikor mondták, hogy ők nem fogózkodnak senkivel sem, mert ez a vallásuk ellen szól. Ez nagyon furcsa volt nekem, még soha nem hallottam róla. A Bibliáról, és más vallásról is eléggé sokat tudtak, tehát nem voltak teljesen elfogultak a saját vallásuk iránt ilyen téren. A nap folyamán többször is olvasták a Karánt, ami nem is igazán olvasás volt, hanem csak felelevenítés! Teljesen kívülről tudták az egészet, amin nem csodálkoztam miután mondták, hogy szinte havonta egyszer végigolvassák. Ez összehasonlíthatatlan a legtöbb kereszténnyel, aki örül ha elmondhatja, hogy egyszer végigolvasta a Bibliát. És aki a Karán hosszában kételkedne, az ne tegye, megnéztem, és szinte ugyanolyan hosszú mint a Biblia, vagy lehet hosszabb is, ezt sajna nem tudom pontosan.
Még annyit a vonaton utazásról, hogy rendeltem magamnak ebédet, és vacsorát is, amit tálcán tálaltak, szép csomagolásban, illően az AC-s jegy árához, ami majdnem 3-szor annyiba kerül mint a non-AC, csak arra sajnos már nem volt hely.
Felébresztettem, és láttam, hogy külföldi, aki megkért, hogy aludjak az ő ágyában, ami a másik oldalon volt. Már ekkor szimpatikus volt a srác, és persze reggel miután felkeltünk elkezdtünk többet is beszélgetni. 3-an voltak, mindhárman Dél-Afrikai köztársaságból, és mindhárman muszlimok. Első kérdésem még este az volt tőle, hogy zsidók-e, mivel hosszú szakálluk volt, rövid hajuk, de mondta, hogy csak a kinézet :). Mindhárman nagyon értelmesek voltak, szinte végigbeszéltük az egész napot. Most nagyon sokat megtudtam a muszlim vallásról is, ami egy ilyen indiai „valláskörúton” elengedhetetlen. Ezen a napon pont az a póló volt rajtam, amin a különböző vallások jelei és prófétáinak nevei vannak, alatta pedig egy szöveg: „Egy Bolygó, egy Isten, egy Ember”. Amikor látták, mondták, hogy ők ezzel teljesen egyetértenek, és hogy ez egy jó megközelítés. Naponta 5-ször imádkoztak a vonaton, volt amikor végig is néztem őket. Volt egy vallási iránytűjük is, amivel beállítva a város nevét ahol vannak, megkapják, hogy milyen irányba kell imádkozniuk. Ez amúgy egy nagyon hasznos kis dolog, persze csak nekik. Sok mindent kérdeztem a vallásukról, amit néha úgy éreztem, hogy esetleg nem tetszene azoknak, akik konzervatívabbak, de ők mindenre nyitottak voltak, és egyáltalán nem zavarta őket a „tudatlanságom” a muszlim vallásról. Kérdeztem őket a Karánról, Mohamedről, a házasságról, a többi vallással való kapcsolatukról, étkezésről, fotózásról. Ez utolsó volt nekem a legmegdöbbentőbb, amikor mondták, hogy ők nem fogózkodnak senkivel sem, mert ez a vallásuk ellen szól. Ez nagyon furcsa volt nekem, még soha nem hallottam róla. A Bibliáról, és más vallásról is eléggé sokat tudtak, tehát nem voltak teljesen elfogultak a saját vallásuk iránt ilyen téren. A nap folyamán többször is olvasták a Karánt, ami nem is igazán olvasás volt, hanem csak felelevenítés! Teljesen kívülről tudták az egészet, amin nem csodálkoztam miután mondták, hogy szinte havonta egyszer végigolvassák. Ez összehasonlíthatatlan a legtöbb kereszténnyel, aki örül ha elmondhatja, hogy egyszer végigolvasta a Bibliát. És aki a Karán hosszában kételkedne, az ne tegye, megnéztem, és szinte ugyanolyan hosszú mint a Biblia, vagy lehet hosszabb is, ezt sajna nem tudom pontosan.
Még annyit a vonaton utazásról, hogy rendeltem magamnak ebédet, és vacsorát is, amit tálcán tálaltak, szép csomagolásban, illően az AC-s jegy árához, ami majdnem 3-szor annyiba kerül mint a non-AC, csak arra sajnos már nem volt hely.
Khajurao a Kama-sutra templom - 2008-07-11
A vonat majdnem két órát késett, amivel majdnem keresztbehúzta a számításaimat, hogy egy nap alatt megnézzem Khajuraot, és továbbmenjek Jhansiba, ahonnan a vonatom indult Chennaiba(Madras), dél-indiába.
De szerencsére én voltam a jobb, és megcsináltam. Délben érkeztem meg Khajuraoban, India közepébe, ahol a nagyon híres templomok őrzik a Káma-sutra csodáját. Gondolom a legtöbb ember tudja mi a Káma-sutra, az emberi szerelem testi csodákba öltött formája :). Itt a templomok az oldalukon kőbe vésve őrzik a régi hagyományokat, a különböző sex-pozitúrákat. Ez itt Indiában nagyon kétélű, mivel az emberek hihetetlenül konzervatívak az emberi kapcsolatok terén, mármint ha párkapcsolatról van szó. Itt még kézen fogva se látsz fiú-lányt együtt sétálni a városban, parkokban, csak a legeldugottabb helyeken, ahol senki nem láthatja őket. És ennek a szöges ellentéte, amikor a TEMPLOMok oldalán különböző pozíciókat ’hirdetnek’. Én amúgy beszéltem több indiaival is, és általában nem tudták, hogy mi van Khajuraoban. Ennek ellenére voltak indiai turisták is. A templomcsoportban 8 templom található, és valamivel több mint ezer évesek. Némelyik nagyon jó állapotban megmaradt, viszont a legtöbbön már le voltak töredezve a szobrok, alakok. Mire végignéztem pont eljött az idő, hogy még az utolsó busszal, ami fél 5-kor indult, elmenjek. Úgyhogy még ennem se volt időm egy finom Khajurao-i étteremben, viszont a lényeget képeken, és a fejemben megőriztem…
De szerencsére én voltam a jobb, és megcsináltam. Délben érkeztem meg Khajuraoban, India közepébe, ahol a nagyon híres templomok őrzik a Káma-sutra csodáját. Gondolom a legtöbb ember tudja mi a Káma-sutra, az emberi szerelem testi csodákba öltött formája :). Itt a templomok az oldalukon kőbe vésve őrzik a régi hagyományokat, a különböző sex-pozitúrákat. Ez itt Indiában nagyon kétélű, mivel az emberek hihetetlenül konzervatívak az emberi kapcsolatok terén, mármint ha párkapcsolatról van szó. Itt még kézen fogva se látsz fiú-lányt együtt sétálni a városban, parkokban, csak a legeldugottabb helyeken, ahol senki nem láthatja őket. És ennek a szöges ellentéte, amikor a TEMPLOMok oldalán különböző pozíciókat ’hirdetnek’. Én amúgy beszéltem több indiaival is, és általában nem tudták, hogy mi van Khajuraoban. Ennek ellenére voltak indiai turisták is. A templomcsoportban 8 templom található, és valamivel több mint ezer évesek. Némelyik nagyon jó állapotban megmaradt, viszont a legtöbbön már le voltak töredezve a szobrok, alakok. Mire végignéztem pont eljött az idő, hogy még az utolsó busszal, ami fél 5-kor indult, elmenjek. Úgyhogy még ennem se volt időm egy finom Khajurao-i étteremben, viszont a lényeget képeken, és a fejemben megőriztem…
Wednesday, July 23, 2008
Varanaszi, majd Maya nyugatra, Pakisztánba, én pedig délre Khajuraoba - 2008-07-10
Reggel 5-kor keltünk, hogy egy csónak bérlésével a vízből nézzük meg a nagyon híres reggeli mosakodást. Ilyenkor szinte mindenki a Ghatokhoz gyűlik, és megmosakszik a szent vízben, többször is megmártózva, és közben egy-egy kortyot isznak is belőle. Ők egyáltalán nem gondolják, hogy ez megfertőzheti, vagy betegek lehetnek tőle, mert erre az a válaszuk, hogy „A jó Anyánk, teremtőnk soha nem ölne meg minket”.
Egy jó fél óra vitatkozás után végülis elég olcsón megkaptunk egy hajót, amit hárman eveztek. A sodrás nagyon erős volt, ezért kellett ennyi evezős. A Ghatoknál már gyülekeztek az emberek, többen már fürödtek is amikor felkelt a nap. Nők ruhástul, férfiak alsónadrágban mártóznak meg a vízben, és persze a gyerekeket se kímélik. A hajók egymás után mentek el a fürdőzök mellett alig egy méterrel, és persze készítette a képeket, de őket úgy látszott, egyáltalán nem zavarta az, hogy ez egy óriási turistalátványosság a szemünkben. Majdnem egy órás hajókázás után visszatértünk a kiindulási pontra, ami addigra már tömve volt helyiekkel. Mindenki fürdött, mártózott és kis faleveleken égő gyertyás hajót eresztett a vízre. Mi is vettünk egy ilyen kishajót és belépve a vízbe az első lépcsőről eresztettük útjára.
Tehát a vádlinkig mostantól teljesen tiszták vagyunk, legalábbis a Hindu vallás szerint. A hotelben még megreggeliztünk a partra néző teraszról, és közben folyamatosan lehetett hallani a zenét, éneklést, és a fürdés hangját a teraszunk alól.
Egy kis alvás után elmentünk még körbejárni a várost, megnéztük még egy-két templomot, és végigsétáltunk a város szűk utcáiban, ahol néhol egy-egy tehén állta utunkat. Varanaszit amúgy nagyon nehéz végigjárni, úgy, hogy az ember ne lépjen bele egy tehénlepénybe se. Nekem négy és fél hónapon keresztül sikerült ezeket kikerülnöm, de tegnap, még a határátkelés utáni városban, Gorakhpurban sikerült ezt a jó szokásomat megdönteni. Na, és persze mondanom se kell, hogy Varanaszit se hagyhattam el enélkül, úgyhogy mostmár majdnem mindent megtapasztaltam :).
Egy jó fél óra vitatkozás után végülis elég olcsón megkaptunk egy hajót, amit hárman eveztek. A sodrás nagyon erős volt, ezért kellett ennyi evezős. A Ghatoknál már gyülekeztek az emberek, többen már fürödtek is amikor felkelt a nap. Nők ruhástul, férfiak alsónadrágban mártóznak meg a vízben, és persze a gyerekeket se kímélik. A hajók egymás után mentek el a fürdőzök mellett alig egy méterrel, és persze készítette a képeket, de őket úgy látszott, egyáltalán nem zavarta az, hogy ez egy óriási turistalátványosság a szemünkben. Majdnem egy órás hajókázás után visszatértünk a kiindulási pontra, ami addigra már tömve volt helyiekkel. Mindenki fürdött, mártózott és kis faleveleken égő gyertyás hajót eresztett a vízre. Mi is vettünk egy ilyen kishajót és belépve a vízbe az első lépcsőről eresztettük útjára.
Tehát a vádlinkig mostantól teljesen tiszták vagyunk, legalábbis a Hindu vallás szerint. A hotelben még megreggeliztünk a partra néző teraszról, és közben folyamatosan lehetett hallani a zenét, éneklést, és a fürdés hangját a teraszunk alól.
Egy kis alvás után elmentünk még körbejárni a várost, megnéztük még egy-két templomot, és végigsétáltunk a város szűk utcáiban, ahol néhol egy-egy tehén állta utunkat. Varanaszit amúgy nagyon nehéz végigjárni, úgy, hogy az ember ne lépjen bele egy tehénlepénybe se. Nekem négy és fél hónapon keresztül sikerült ezeket kikerülnöm, de tegnap, még a határátkelés utáni városban, Gorakhpurban sikerült ezt a jó szokásomat megdönteni. Na, és persze mondanom se kell, hogy Varanaszit se hagyhattam el enélkül, úgyhogy mostmár majdnem mindent megtapasztaltam :).
25 órán keresztül Varanasiba - 2008-07-09
25 óra utazás és zötykölődés után megérkeztünk végre a várva várt Varanasiba, India legszentebb városába. A legtöbb indiai itt szeretne meghalni, többen öregkorukban ide utaznak, és itt várják meg a halálukat, mivel az nagyon nagy dolognak számit.
Először hamvasztás, majd a hamu a Gangesz szent vizébe szórása teljesíti be az életüket. Itt a Gangesz, amit más néven „Mother”-nek (Anyának) hívnak, nagyon nagy tisztelettel imádják. Egy kis kémiai adat sokat elárulhat, ami azt mondja, hogy egy deci normál iható vízben 500 baktérium található, itt viszont a Gangeszben ugyanennyi vízben 1,5millió!
Már késő este volt, amikor a szállást is sikerült elfoglalnunk, de nem bújtunk az ágyban, mivel tudtuk, hogy nincsen túl sok időnk itt. Elmentünk az egyik legismertebb Ghat-hoz(lépcsők amik a folyókhoz vezetnek le), ahol a hamvasztás folyik. Kis egy méter széles utcákon közelítettük meg, és közben nagyon sötét volt, mivel áramszünet volt. Ez teljes mértékben megszokott Indiában, szinte nincsen olyan nap amikor ne lenne áramszünet. Az út utolsó részén az utcákban a zöldség-gyümölcs- vegyesboltokat felváltották a faárusító boltok. Itt különböző féle fákat kilóra adtak. Megvan, hogy melyik fával való hamvasztás a legelőkelőbb, ha jól tudom, akkor a rózsafa, és persze vannak az olcsó, úgymond fapados megoldások is. A templom tetejére is felmentünk, ahol a hamvasztás folyik, és egyszerre 6 kupacot láttunk égni egymás mellett. Ebből egynél volt még felismerhető az emberi test, a többinél már nem igazán. Ezután még lementünk a folyóhoz, ami áradás miatt nagyon magasan van, ezzel megnehezítve a Ghatok megközelíthetőségét. Összesen vagy 40 Ghat van Varanasziban, ebből 3 helyen hamvasztanak. Itt a templom előtt még ilyen késő este is fürödtek emberek. Visszafele utunkon úgy háromszor találkoztunk kisebb, férfiakkal álló csoporttal, akik éppen a vállukon vittek egy halottat a hamvasztóhoz. Négyen viszik fákon a holttestet, és mögötte még 6-an 8-an mennek, akik énekelnek és zenélnek közben.
Először hamvasztás, majd a hamu a Gangesz szent vizébe szórása teljesíti be az életüket. Itt a Gangesz, amit más néven „Mother”-nek (Anyának) hívnak, nagyon nagy tisztelettel imádják. Egy kis kémiai adat sokat elárulhat, ami azt mondja, hogy egy deci normál iható vízben 500 baktérium található, itt viszont a Gangeszben ugyanennyi vízben 1,5millió!
Már késő este volt, amikor a szállást is sikerült elfoglalnunk, de nem bújtunk az ágyban, mivel tudtuk, hogy nincsen túl sok időnk itt. Elmentünk az egyik legismertebb Ghat-hoz(lépcsők amik a folyókhoz vezetnek le), ahol a hamvasztás folyik. Kis egy méter széles utcákon közelítettük meg, és közben nagyon sötét volt, mivel áramszünet volt. Ez teljes mértékben megszokott Indiában, szinte nincsen olyan nap amikor ne lenne áramszünet. Az út utolsó részén az utcákban a zöldség-gyümölcs- vegyesboltokat felváltották a faárusító boltok. Itt különböző féle fákat kilóra adtak. Megvan, hogy melyik fával való hamvasztás a legelőkelőbb, ha jól tudom, akkor a rózsafa, és persze vannak az olcsó, úgymond fapados megoldások is. A templom tetejére is felmentünk, ahol a hamvasztás folyik, és egyszerre 6 kupacot láttunk égni egymás mellett. Ebből egynél volt még felismerhető az emberi test, a többinél már nem igazán. Ezután még lementünk a folyóhoz, ami áradás miatt nagyon magasan van, ezzel megnehezítve a Ghatok megközelíthetőségét. Összesen vagy 40 Ghat van Varanasziban, ebből 3 helyen hamvasztanak. Itt a templom előtt még ilyen késő este is fürödtek emberek. Visszafele utunkon úgy háromszor találkoztunk kisebb, férfiakkal álló csoporttal, akik éppen a vállukon vittek egy halottat a hamvasztóhoz. Négyen viszik fákon a holttestet, és mögötte még 6-an 8-an mennek, akik énekelnek és zenélnek közben.
Pokarna, utolso nap Nepalban - 2008-07-08
Reggelit a szállásunk gyönyörű zöld kertjébe rendeltük a nádtetős kisház aljába. A hotel kertje gyönyörű volt, teljesen zöld, és a betonkerítés is be volt nőve zöld futónövényekkel, ezzel eltakarva az amúgy csúnya látványt. A reggeli csakolyan jó volt, mint a kert maga, úgyhogy szerettük volna, ha nincs is vége ennek a szépségnek.
Eddigre már jobban lettem, úgyhogy a tónál egy csónakot bérelve átmentünk a túloldalra, és innen a hegynek vettük az irányt. A tó túloldaláról láttuk már a hegy tetején fehérlő World Peace Pagodát, amit mindenképpen meg akartunk nézni, ha másért nem, a kilátás miatt. A hegyi úton felfele végig lépcsők voltak, amit sikeresen, de kimerülten sikerült megmásznunk. Útközben persze többször is megálltunk, egyszer bikamosó-nézőben, egyszer pedig egy óriási kígyó állta az utunkat. Persze ő jobban félt tőlünk, mint mi tőle, és a lépcső közepén talált magának rejtekhelyet, egy kicsi lyukat, ahova a feje, meg még 20centi fért be a majdnem másfél méter hosszú kígyóból. Miután szerencsésen kikerültük, én még néztem fentről egy ideig, amikor is elkezdett mozgolódni, és láttam, hogy jön kifele. Pár másodperc múlva kibújt a kis feje a lyukból, és tőlem ellentétes irányt véve egy szempillantás alatt lement 20 lépcsőn, és „beugrott” az út melletti sövényesbe. Az úton többször is találkoztunk emberekkel, akik mindannyian „Namaste”-val, és összetett kezekkel egy kicsit biccentve köszöntöttek. Ez itt Nepálban sokkal elterjedtebb volt, mint Indiában, szinte mindenki így köszönt akárhol jártunk, legyen az bolt, busz, vagy simán csak az utcán, annak ellenére, hogy ez egy hindu köszönés. A hegy tetejére értünk, és megkaptuk megérdemelt jutalmunkat, gyönyörű kilátást a környező hegyekre, Pokharára, és az alattunk elterülő óriási tóra. Itt a hegy tetején a pagoda kertjében még egy helikopter-leszállónak is adtak helyet. A pagoda maga a hegy tetején egy kis magaslaton foglalt helyet, gyönyörű szép fehér, és minden oldalában egy kis oltár szerű helyen Buddha szobrok voltak, Buddha különböző cselekvéseit ábrázolva.
Az út felfele hosszú, meleg és izzasztó volt, viszont lefele annál kevésbé. Hamar leértünk a faluba kis házak között elmenve. Lent a faluban megnéztük még egy vízesést is, amit igazából nem lehetett látni, mert olyan mélyen volt a vízesés alja a földben. Viszont a víz, mutatva, hogy ő az úr, az idők hosszú évei alatt egy teljes útrendszert alakított ki magának, aminek a szépségét a vízesés hangja mellett csodálhattunk.
Itt még vásároltunk egy keveset, de tudva már, hogy kevés az időnk este hétig, amikor a buszunk indult, sietősre vettük a hazafele utat, és taxiba szálltunk. A szállásról még szerencsésen odaérve a buszhoz gondolatban felkészítettük magunkat, arra, hogy elhagyjuk Nepált, és hogy egy hosszú útnak nézünk elébe.
Eddigre már jobban lettem, úgyhogy a tónál egy csónakot bérelve átmentünk a túloldalra, és innen a hegynek vettük az irányt. A tó túloldaláról láttuk már a hegy tetején fehérlő World Peace Pagodát, amit mindenképpen meg akartunk nézni, ha másért nem, a kilátás miatt. A hegyi úton felfele végig lépcsők voltak, amit sikeresen, de kimerülten sikerült megmásznunk. Útközben persze többször is megálltunk, egyszer bikamosó-nézőben, egyszer pedig egy óriási kígyó állta az utunkat. Persze ő jobban félt tőlünk, mint mi tőle, és a lépcső közepén talált magának rejtekhelyet, egy kicsi lyukat, ahova a feje, meg még 20centi fért be a majdnem másfél méter hosszú kígyóból. Miután szerencsésen kikerültük, én még néztem fentről egy ideig, amikor is elkezdett mozgolódni, és láttam, hogy jön kifele. Pár másodperc múlva kibújt a kis feje a lyukból, és tőlem ellentétes irányt véve egy szempillantás alatt lement 20 lépcsőn, és „beugrott” az út melletti sövényesbe. Az úton többször is találkoztunk emberekkel, akik mindannyian „Namaste”-val, és összetett kezekkel egy kicsit biccentve köszöntöttek. Ez itt Nepálban sokkal elterjedtebb volt, mint Indiában, szinte mindenki így köszönt akárhol jártunk, legyen az bolt, busz, vagy simán csak az utcán, annak ellenére, hogy ez egy hindu köszönés. A hegy tetejére értünk, és megkaptuk megérdemelt jutalmunkat, gyönyörű kilátást a környező hegyekre, Pokharára, és az alattunk elterülő óriási tóra. Itt a hegy tetején a pagoda kertjében még egy helikopter-leszállónak is adtak helyet. A pagoda maga a hegy tetején egy kis magaslaton foglalt helyet, gyönyörű szép fehér, és minden oldalában egy kis oltár szerű helyen Buddha szobrok voltak, Buddha különböző cselekvéseit ábrázolva.
Az út felfele hosszú, meleg és izzasztó volt, viszont lefele annál kevésbé. Hamar leértünk a faluba kis házak között elmenve. Lent a faluban megnéztük még egy vízesést is, amit igazából nem lehetett látni, mert olyan mélyen volt a vízesés alja a földben. Viszont a víz, mutatva, hogy ő az úr, az idők hosszú évei alatt egy teljes útrendszert alakított ki magának, aminek a szépségét a vízesés hangja mellett csodálhattunk.
Itt még vásároltunk egy keveset, de tudva már, hogy kevés az időnk este hétig, amikor a buszunk indult, sietősre vettük a hazafele utat, és taxiba szálltunk. A szállásról még szerencsésen odaérve a buszhoz gondolatban felkészítettük magunkat, arra, hogy elhagyjuk Nepált, és hogy egy hosszú útnak nézünk elébe.
Saturday, July 19, 2008
Pokarna, hajókázás, és betegség - 2008-07-07
Egy 8 órás busz után, amit igazából 6 órásnak mondták, végre megérkeztünk Pokharába, Nepál másik városába. Ahogy mondtam, nem igazán van itt több város, a többi hely csak falu. Pokhara az ország nyugati részén található, egy óriási tó mellett fekszik, aminek a vizében tiszta időben lehet látni a közeli kis hegyek(2000m) feletti nagy, hóval borított hegyeket(5-8000m). Azt még tudni kell, hogy a világ 10 legmagasabb hegye közül 8 Nepálban található, tehát szép fehér hegyekben nem szűkölködik. De sajna az időnk itt se volt makulátlanul tiszta, és a felhők mögül nem akartak előbújni azok a képeslapon látható gyönyörű hegycsúcsok. Ennek ellenére elmentünk egyet csónakázni, és elmentünk a tó közepén levő kis szigeten található templomhoz. Ez egy kis Hindu templom, körbe csengőkkel, és harangokkal, amit mindenki aki körbemegy, végigkongat.
Én amúgy a buszúton már rosszul éreztem magam, gondolom az előző esti kaja nem tetszett a gyomromnak, de szerencsére hamar elmúlt, és élvezni tudtam a nyaralást. Pokhara tó körüli részét a hippik még a 60-as években „fedezték fel” az olcsó marihuána és a gyönyörű-csöndes környezetnek is köszönhetően.
Még mindig megtartotta szerencsére ezt az oldalát a város, és tényleg nagyon jó, relaxációs hely mindenki számára, könnyed kikapcsolódás, és persze hegyi túrázás. Nekünk is ha 10-szer nem, akkor egyszer se akartak volna eladni „jobbnál-jobb”, „minőségi” marihuánát. Ez itt szinte legális módban megy, mert még ha rendőr mellett is mentünk el, akkor is minden félsz nélkül megkérdezték. A boltokban is hippi cuccokat lehet kapni, és nagyon sok a szabó és mintavarró errefelé. A mintavarrót arra értem, amikor egy pólóra elkészítenek egy általad kiválasztott mintát, és végignézheted, ahogy a néhány színes egymás mellé varrt szálakból hogyan rajzolódik ki például egy tájkép, vagy egy zászló. Mi is csináltattunk magunknak egyet, ezzel segítve a helyi közösséget :).
Én amúgy a buszúton már rosszul éreztem magam, gondolom az előző esti kaja nem tetszett a gyomromnak, de szerencsére hamar elmúlt, és élvezni tudtam a nyaralást. Pokhara tó körüli részét a hippik még a 60-as években „fedezték fel” az olcsó marihuána és a gyönyörű-csöndes környezetnek is köszönhetően.
Még mindig megtartotta szerencsére ezt az oldalát a város, és tényleg nagyon jó, relaxációs hely mindenki számára, könnyed kikapcsolódás, és persze hegyi túrázás. Nekünk is ha 10-szer nem, akkor egyszer se akartak volna eladni „jobbnál-jobb”, „minőségi” marihuánát. Ez itt szinte legális módban megy, mert még ha rendőr mellett is mentünk el, akkor is minden félsz nélkül megkérdezték. A boltokban is hippi cuccokat lehet kapni, és nagyon sok a szabó és mintavarró errefelé. A mintavarrót arra értem, amikor egy pólóra elkészítenek egy általad kiválasztott mintát, és végignézheted, ahogy a néhány színes egymás mellé varrt szálakból hogyan rajzolódik ki például egy tájkép, vagy egy zászló. Mi is csináltattunk magunknak egyet, ezzel segítve a helyi közösséget :).
Kathmandu, Swayambunath és Bodhnath Stupák - 2008-07-06
Ma egyedül járom be Kathmandut, mivel a legtöbb helyre belépőt kell fizetni, és Maya már látott mindent pár nappal ezelőtt, úgyhogy ő az AIESECes ismerőseivel megy máshova várost nézni. Kathmandu, a főváros a Himalája lábainál, 1300 méteren található.
Itt is korán kezdtem, mivel tudtam, hogy sok néznivaló van városszerte, és nem minden van a közelben. Először a Durbar-térre mentem(Palota tér), ami pár perc gyaloglásra volt a szállásomtól. Ez is hasonló a Bhaktapuri Durbar-térhez ahol tegnap is voltunk, tele van templomokkal, és imádkozó helyekkel. A templomok mellett a kis utcákban zöldséget, gyümölcsöt árulnak a helyiek, amik szinessé teszik a képet. A templomok itt is csodálatosak, legtöbbhöz egy nagy lépcső vezet fel, és a famunka minden kicsi részére odafigyeltek amikor elkészitették, mindenhol szépen kivésett képek mesélnek régi történeteket, vagy csak nonfigurativ formában disziti a templomokat. Ezen a téren körülbelül 25-30, kisebb-nagyobb templom található. Az egyik legnagyobbat sajnos nem lehet megközeliteni, pedig egy domb tetején van a tér szélénél, és már a fák is benőtték. Egy másik nagyon érdekes templom a tér közepe felé van, nagyon kicsi, viszont egy óriási fa nőtt a tetején. Emiatt már roskadozik alatta a kis templom, de a fa gyökerei erősen tartják magukat, és hálózzák be oldalról is a templomot. Itt minden gyönyörű volt, leszámitva azt, hogy a keskeny utakról nem tiltották ki a forgalmat, úgyhogy állandóan jönnek-mennek az autók motorok, ezzel elcsúnyitva az egyébként gyönyörű látványt. Nem beszélve a légszennyezésről, ami a friss levegős hegyi útról visszatérve méginkább érezhetőbb volt.
Ezután elsétáltam egy kb. két kilóméterre lévő Stupához – Buddhista templomhoz, ami egy nagyobb domb tetején foglalt helyet, és már az út elején megláttam a hegytetőn lévő fehér templomot, ahova ezután már térkép nélkül mentem. A templom neve Swayambunath, ez egy óriási területen, vagyis a teljes hegyet elfoglalva terjeszkedik. A lenti részen egy 4-5 méter magas fehér fal veszi körül a hagyományos Buddhista imakerekekkel, gyönyörű festményekkel és Buddha szobrokkal. Innen az alsó kertből nagyon meredeken egy lépcsős út visz fel a templomhoz, ami eléggé fárasztó volt, főleg az erős nap miatt. Az úton felfelé árusok, koldusok, és majmok voltak mindenfele. Fentről a templomtól egész Kathamandut lehetett látni, és a környező hegyeket ami nagyon szép látvány volt. A Stupa egy hófehér, kupola alakú templom, aminek a tetején egy fehér négyzet található – minden oldalon egy Buddha szemmel, és egy arany színű csúccsal befejezve. A „Buddha szeme” alatt még a kérdőjel alakú orra is található, ami nepáliúl az egyet is jelenti, és a mindenek egységét jelképezi. Ez a templom amúgy Nepál nemzeti szimbólumává is vált, a gyönyörűen feldiszitett Buddhista zászlókkal együtt.
Eztután a város másik részébe kellett eljutnom, ami belekerült vagy két órába, mivel visszagyalogoltam, és onnan pedig egy minibusszal kellett még 40 percen keresztül utazni. Ez a hely pedig a Bodhnath Stupáról volt érdekes, ami a világ legnagyobb Stupája. Nem is csodálom, mivel legalább 10 percbe került körbegyalogolnom óra járásával megegyezően, miközben néhány imakereket is megforgattam. Itt nagyon sok volt a tibeti menekült is, és sokkal több embert láttam a buddhista szerzetes ruhában is. Nagyon jó érzés volt itt sétálgatni, és közben néhány boltnak végignézni a portékájukat.
Amikor befejeztem a körutat, és visszatértem a szállásomra, már 6 óra volt, úgyhogy elmentünk még Mayával bevásárolni, és enni egy-két falatot.
Itt is korán kezdtem, mivel tudtam, hogy sok néznivaló van városszerte, és nem minden van a közelben. Először a Durbar-térre mentem(Palota tér), ami pár perc gyaloglásra volt a szállásomtól. Ez is hasonló a Bhaktapuri Durbar-térhez ahol tegnap is voltunk, tele van templomokkal, és imádkozó helyekkel. A templomok mellett a kis utcákban zöldséget, gyümölcsöt árulnak a helyiek, amik szinessé teszik a képet. A templomok itt is csodálatosak, legtöbbhöz egy nagy lépcső vezet fel, és a famunka minden kicsi részére odafigyeltek amikor elkészitették, mindenhol szépen kivésett képek mesélnek régi történeteket, vagy csak nonfigurativ formában disziti a templomokat. Ezen a téren körülbelül 25-30, kisebb-nagyobb templom található. Az egyik legnagyobbat sajnos nem lehet megközeliteni, pedig egy domb tetején van a tér szélénél, és már a fák is benőtték. Egy másik nagyon érdekes templom a tér közepe felé van, nagyon kicsi, viszont egy óriási fa nőtt a tetején. Emiatt már roskadozik alatta a kis templom, de a fa gyökerei erősen tartják magukat, és hálózzák be oldalról is a templomot. Itt minden gyönyörű volt, leszámitva azt, hogy a keskeny utakról nem tiltották ki a forgalmat, úgyhogy állandóan jönnek-mennek az autók motorok, ezzel elcsúnyitva az egyébként gyönyörű látványt. Nem beszélve a légszennyezésről, ami a friss levegős hegyi útról visszatérve méginkább érezhetőbb volt.
Ezután elsétáltam egy kb. két kilóméterre lévő Stupához – Buddhista templomhoz, ami egy nagyobb domb tetején foglalt helyet, és már az út elején megláttam a hegytetőn lévő fehér templomot, ahova ezután már térkép nélkül mentem. A templom neve Swayambunath, ez egy óriási területen, vagyis a teljes hegyet elfoglalva terjeszkedik. A lenti részen egy 4-5 méter magas fehér fal veszi körül a hagyományos Buddhista imakerekekkel, gyönyörű festményekkel és Buddha szobrokkal. Innen az alsó kertből nagyon meredeken egy lépcsős út visz fel a templomhoz, ami eléggé fárasztó volt, főleg az erős nap miatt. Az úton felfelé árusok, koldusok, és majmok voltak mindenfele. Fentről a templomtól egész Kathamandut lehetett látni, és a környező hegyeket ami nagyon szép látvány volt. A Stupa egy hófehér, kupola alakú templom, aminek a tetején egy fehér négyzet található – minden oldalon egy Buddha szemmel, és egy arany színű csúccsal befejezve. A „Buddha szeme” alatt még a kérdőjel alakú orra is található, ami nepáliúl az egyet is jelenti, és a mindenek egységét jelképezi. Ez a templom amúgy Nepál nemzeti szimbólumává is vált, a gyönyörűen feldiszitett Buddhista zászlókkal együtt.
Eztután a város másik részébe kellett eljutnom, ami belekerült vagy két órába, mivel visszagyalogoltam, és onnan pedig egy minibusszal kellett még 40 percen keresztül utazni. Ez a hely pedig a Bodhnath Stupáról volt érdekes, ami a világ legnagyobb Stupája. Nem is csodálom, mivel legalább 10 percbe került körbegyalogolnom óra járásával megegyezően, miközben néhány imakereket is megforgattam. Itt nagyon sok volt a tibeti menekült is, és sokkal több embert láttam a buddhista szerzetes ruhában is. Nagyon jó érzés volt itt sétálgatni, és közben néhány boltnak végignézni a portékájukat.
Amikor befejeztem a körutat, és visszatértem a szállásomra, már 6 óra volt, úgyhogy elmentünk még Mayával bevásárolni, és enni egy-két falatot.
Nagarkot, Bhaktapur, és vissza Kathmanduba - 2008-07-05
Reggel amikor felkeltünk, sajnos megint nem lehetett semmit se látni a gyönyörű kilátásból, mert minden tiszta köd volt. Viszont szerencsénkre egy óra múlva amikor elindultunk, egy kicsit kitisztult, és így valamelyest lehetett látni az előttünk levő völgyet, és mögötte elterülő hegyeket.
Innen motorral elmentünk a közeli hegytetőre, ami több mint 2000méter magasan volt, és egy tiz méteres kilátót is építettek ide. Elvileg innen tiszta időben lehet látni a Mount Everestet, de sajna a monszun nem segített nekünk ebben, és a felhői eltakarták szemünk elől a világ legmagasabb hegyét.
A kanyargó úton lefelé megálltunk egy-két helyen sétálni egyet, ha már ilyen szép helyen, és ilyen tiszta környezetben vagyunk. Mayának ez már nagyon hiányzott, hiszen legutoljára akkor látott zöldet amikor találkoztunk Dharamsalában két hónappal ezelőtt. Utána már csak a sivatag és a forróság, itt viszont a tökéletes hőmérséklet, nem hideg, nem meleg és a tiszta levegő kényeztetett minket.
A hegyről leérve Bhaktapurba érkeztünk, aminek a belvárosában gyönyörű templomok és házak vannak. Persze nem akármennyiért, külföldiektől képesek elkérni 8eurót mindezért. De mivel a Japán srác mondta nekem, hogy vannak kis utcák a helyiek házai között ahol nincsen jegyellenőrzés, besurrantunk, és megtakarítottuk a teljes motorkölcsönzést belőle :). A templomok gyönyörűek voltak, mind Nepáli stílusban épült természetesen, ami egy kicsit hasonlít a Kínaihoz. Néhány templom felső oszlopain a Káma-sutra egyes jelenetei voltak felelevenítve fába vésve. Az óváros 2 kilométer hosszú lehetett, és mire végigjártuk elfáradtunk. De hátra volt még a hazafele út, ami még nagyjából egy óra volt innen.
De nem mentünk egyenesen haza, hanem megálltunk egy kisebb parkoló szerűségnél a főúttal párhuzamos utcában, és átadtam a kormányt és az irányítást Mayának. Persze nem teljesen. Mivel ha már van nálunk egy ilyen kölcsön motor, akkor miért ne tanítanám meg hogyan is kell motort vezetni. Nagyon jól ment neki, a negyedik forduló után már egyedül indult el, és állt meg, váltott, kanyarodott, és még engem is el kellett bírnia a hátsó ülésen. Persze aki motorozott már életében, az tudja, hogy ez nem olyan mint autót vezetni, mivel több mindenre kell odafigyelni egyszerre. Egy kis gyakorlás után hazafelé vettük az irányt, mivel nagyon fáradtak voltunk, és a késői vacsora is jól esett volna már!
Innen motorral elmentünk a közeli hegytetőre, ami több mint 2000méter magasan volt, és egy tiz méteres kilátót is építettek ide. Elvileg innen tiszta időben lehet látni a Mount Everestet, de sajna a monszun nem segített nekünk ebben, és a felhői eltakarták szemünk elől a világ legmagasabb hegyét.
A kanyargó úton lefelé megálltunk egy-két helyen sétálni egyet, ha már ilyen szép helyen, és ilyen tiszta környezetben vagyunk. Mayának ez már nagyon hiányzott, hiszen legutoljára akkor látott zöldet amikor találkoztunk Dharamsalában két hónappal ezelőtt. Utána már csak a sivatag és a forróság, itt viszont a tökéletes hőmérséklet, nem hideg, nem meleg és a tiszta levegő kényeztetett minket.
A hegyről leérve Bhaktapurba érkeztünk, aminek a belvárosában gyönyörű templomok és házak vannak. Persze nem akármennyiért, külföldiektől képesek elkérni 8eurót mindezért. De mivel a Japán srác mondta nekem, hogy vannak kis utcák a helyiek házai között ahol nincsen jegyellenőrzés, besurrantunk, és megtakarítottuk a teljes motorkölcsönzést belőle :). A templomok gyönyörűek voltak, mind Nepáli stílusban épült természetesen, ami egy kicsit hasonlít a Kínaihoz. Néhány templom felső oszlopain a Káma-sutra egyes jelenetei voltak felelevenítve fába vésve. Az óváros 2 kilométer hosszú lehetett, és mire végigjártuk elfáradtunk. De hátra volt még a hazafele út, ami még nagyjából egy óra volt innen.
De nem mentünk egyenesen haza, hanem megálltunk egy kisebb parkoló szerűségnél a főúttal párhuzamos utcában, és átadtam a kormányt és az irányítást Mayának. Persze nem teljesen. Mivel ha már van nálunk egy ilyen kölcsön motor, akkor miért ne tanítanám meg hogyan is kell motort vezetni. Nagyon jól ment neki, a negyedik forduló után már egyedül indult el, és állt meg, váltott, kanyarodott, és még engem is el kellett bírnia a hátsó ülésen. Persze aki motorozott már életében, az tudja, hogy ez nem olyan mint autót vezetni, mivel több mindenre kell odafigyelni egyszerre. Egy kis gyakorlás után hazafelé vettük az irányt, mivel nagyon fáradtak voltunk, és a késői vacsora is jól esett volna már!
Tuesday, July 15, 2008
Találkozás Mayával, és irány Nagarkot - 2008-07-04
Reggel megint nem sikerült korán felkelni, de szerencse, mert Mayának sem. Reggel miután végre találkoztunk már majdnem 10óra volt. Első találkozás sok idő után, úgyhogy beültünk egy szép csendes nyugati helyre reggelizni, ahol végre tudtunk mindenféléről beszélgetni, elmondani egymásnak nyügét-baját, bánatát és örömét! A végén eldöntöttük, hogy Nagarkotba megyünk egy napra, majd vissza Kathmanduba Bhaktapuron keresztül. De ezt nem akárhogyan, hanem motorral! Otthon úgyse volt elég időnk együtt motorozni, úgyhogy itt kerestünk egy helyet ahol lehet kölcsönözni, és irány a széles, kanyarokkal teli hegyi utak!
Már délután volt mire mindent sikerült elrendeznünk, megszerveznünk, szállásunkat, cuccunkat – mivel nem akartunk mindent magunkkal vinni, meg persze a motort. A városból egy kicsit nehéz volt kijutni, mivel mindenhol tereltek mindenfele, senki nem tudta, hogyan lehetne eljutni Nagarkotba. De szerencsére néhány útbaigazitás után megtaláltuk a helyes utat, majd egy óra elteltével :). De nem baj, legalább felfrissitettem a már kissé régen használt motortudásom. Persze térkép és útjelző táblák hiányában sikerült megint eltévednünk, úgyhogy a másfél órás összutat sikerült megtennünk 3óra alatt. De az út nem volt semmi miután elhagytuk a várost, 2000méter magasra vitt a hegyoldalban cikázó aszfaltcsik! A kilátás gyönyörű volt, az idő pedig még annál is jobb. Egy csopper (Harley Davidson) szerű motort béreltünk, Mayának még deréktámasza is volt. Persze nem elég nagy, neki még így is megfájdult a háta. Miután végre felértünk a hegy tetejére, beültünk egy finom vacsorára, és közben ránk is esteledett. Ekkor még nem volt szállásunk, úgyhogy egy kicsit rosszul időzitettünk. De itt szállást találni nem nehéz, hiszen mindenki tud valakit, akinek egy hotelja vagy motelja van. Hamarosan találtunk is egy szép helyet, ahonnan a kilátás is györörű lett volna, ha nem lett volna sötét :). A szobánk mellett egy indiai srácnak ünnepelték a szülinapját, erre vagy 5ször felhivták a figyelmünket még mielőtt kiadták volna a szobát, pedig egyáltalán nem voltak olyan zajosak…mintha egy magyar házibuli lett volna!
Este még megnéztünk egy dijnyertes Román filmet – California Dreaming – ami tényleg nagyszerű volt, persze nem kell egy nagy hollywoodi-bollywoodi filmre gondolni. Az egyik főszereplőnek már régebben megnéztünk egy másik filmjét is, mármint amiben szerepelt, és az is nagyon vicces volt!
Ezután eldöntöttük, úgy 1óra körül, hogy másnap megnézzünk a napfelkeltét és a Himaláját a közeli hegycsúcsról.
Már délután volt mire mindent sikerült elrendeznünk, megszerveznünk, szállásunkat, cuccunkat – mivel nem akartunk mindent magunkkal vinni, meg persze a motort. A városból egy kicsit nehéz volt kijutni, mivel mindenhol tereltek mindenfele, senki nem tudta, hogyan lehetne eljutni Nagarkotba. De szerencsére néhány útbaigazitás után megtaláltuk a helyes utat, majd egy óra elteltével :). De nem baj, legalább felfrissitettem a már kissé régen használt motortudásom. Persze térkép és útjelző táblák hiányában sikerült megint eltévednünk, úgyhogy a másfél órás összutat sikerült megtennünk 3óra alatt. De az út nem volt semmi miután elhagytuk a várost, 2000méter magasra vitt a hegyoldalban cikázó aszfaltcsik! A kilátás gyönyörű volt, az idő pedig még annál is jobb. Egy csopper (Harley Davidson) szerű motort béreltünk, Mayának még deréktámasza is volt. Persze nem elég nagy, neki még így is megfájdult a háta. Miután végre felértünk a hegy tetejére, beültünk egy finom vacsorára, és közben ránk is esteledett. Ekkor még nem volt szállásunk, úgyhogy egy kicsit rosszul időzitettünk. De itt szállást találni nem nehéz, hiszen mindenki tud valakit, akinek egy hotelja vagy motelja van. Hamarosan találtunk is egy szép helyet, ahonnan a kilátás is györörű lett volna, ha nem lett volna sötét :). A szobánk mellett egy indiai srácnak ünnepelték a szülinapját, erre vagy 5ször felhivták a figyelmünket még mielőtt kiadták volna a szobát, pedig egyáltalán nem voltak olyan zajosak…mintha egy magyar házibuli lett volna!
Este még megnéztünk egy dijnyertes Román filmet – California Dreaming – ami tényleg nagyszerű volt, persze nem kell egy nagy hollywoodi-bollywoodi filmre gondolni. Az egyik főszereplőnek már régebben megnéztünk egy másik filmjét is, mármint amiben szerepelt, és az is nagyon vicces volt!
Ezután eldöntöttük, úgy 1óra körül, hogy másnap megnézzünk a napfelkeltét és a Himaláját a közeli hegycsúcsról.
Utazás Kathmanduba, első életjelek Mayáról - 2008-07-03
Miután reggel nem tudtam túlságosan korán felkelni, vagyis nem amikor én akartam volna, 6órakor ezért sajna később indultam Kathmanduba, ami végülis jól jött ki a végén. Fél 8kor keltem, mivel előtte való nap éjjel fél3ig olvastam a könyvet, amit a lengyel Tamástól kaptam kölcsön. Sajna nem tudtam befejezni, úgyhogy félbehagyottan kellett neki otthagynom. De nem baj, ezt sok helyen meg lehet venni. Reggel 8körül indultam, majd a reggelim közben már dudált a sofőr hogy indulás van, és fejezzem be gyorsan, de szerencsére nem ment el, megvárt!
Ezután egy hosszú buszút következett, vagyis az átszállással együtt. Kathmanduba 8óra után érkeztem, majd Taxival kellett mennem a főtérre ahol a szállásomat is kinéztem. Ez az út majdnem 12órát vett el az életemből, de megérte. Amikor megérkeztem a főtérre, elkezdtem a szállásom fele sétálni, ahol útközben találkoztam egy japán sráccal, aki ugyan nagyon indiainak nézett ki. Őt kérdeztem, hogy tudja-e pontosan, hogy hol van a hotel amit keresek, majd mondta hogy nem, de ahol ő szállt meg, az egy nagyon jó, olcsó hely, és ajánlja. Megnéztem, tényleg jó helyen volt, tiszta, és nagyon olcsó egy fővárosi, központi helyhez képest. Volt vagy 600forint egy éjszakára :). Ezután szétnéztem egy kicsit a főtéren, amit mivel sötét volt, nem nagyon láttam, meg elmentünk pénzt váltani és kajálni. Végül még írtam néhány sms-t Mayának, és megbeszéltük, hogy másnap reggel találkozunk. Nagy öröm volt ágyba mászni, mert már eléggé elfáradtam a nap végére, elköszöntem az új japán barátomtól is, aki sajna másnap indult indiába…
Ezután egy hosszú buszút következett, vagyis az átszállással együtt. Kathmanduba 8óra után érkeztem, majd Taxival kellett mennem a főtérre ahol a szállásomat is kinéztem. Ez az út majdnem 12órát vett el az életemből, de megérte. Amikor megérkeztem a főtérre, elkezdtem a szállásom fele sétálni, ahol útközben találkoztam egy japán sráccal, aki ugyan nagyon indiainak nézett ki. Őt kérdeztem, hogy tudja-e pontosan, hogy hol van a hotel amit keresek, majd mondta hogy nem, de ahol ő szállt meg, az egy nagyon jó, olcsó hely, és ajánlja. Megnéztem, tényleg jó helyen volt, tiszta, és nagyon olcsó egy fővárosi, központi helyhez képest. Volt vagy 600forint egy éjszakára :). Ezután szétnéztem egy kicsit a főtéren, amit mivel sötét volt, nem nagyon láttam, meg elmentünk pénzt váltani és kajálni. Végül még írtam néhány sms-t Mayának, és megbeszéltük, hogy másnap reggel találkozunk. Nagy öröm volt ágyba mászni, mert már eléggé elfáradtam a nap végére, elköszöntem az új japán barátomtól is, aki sajna másnap indult indiába…
Saturday, July 12, 2008
Buddha templomok lajstroma - 2008-07-02
Reggel fél9kor keltem, majd indulás reggelizni a helyi kis vendéglőbe, ami nagyjából négy fal, meg egy műanyag zsák tetőként! Az étel viszont finom volt, a hangulat pedig forró a tévében levő akciófilmtől, amin én inkább jókat nevettem. A film olyan volt mintha a 70es évekből lenne, no speciális effektek, a hang valami szörnyű, mintha egy bádogdobozban vették volna fel! De a helyiek, kb. 10-en nagyon érdekesnek találták, és néhány részen ők is jókat nevettek!
Ezután béreltem egy biciklit, és elindultam a kolostorok és templomok kertjébe. Itt egy 1x3km-es helyen van vagy 20 kolostor/templom, és még legalább ennyit terveznek. Az egész hely, mind úgy kívül, mind úgy belül a kertben nagyon csendes, békés, nyugodt. A táj szép zöld, fás, és gyönyörű. Az első templom ahova mentem, az egy nepáli Buddha templom volt, majd egy Tibeti. Ezek mellett van a fő templom, amit inkább mondanék egy nagy kertnek egy kőépülettel a közepén. A kert gyönyörű, telis-tele buddhista zászlókkal fától-fáig! Ezeken a színes zászlókon amúgy imádságok vannak írva, úgyhogy nem csak díszítés. Itt a kertben leültem én is egy fa tövébe, ahol mellettem egy ember már meditált, gondoltam, hogy csatlakozok hozzá. Jött még egy szerzetes is, aki egy másik fa tövébe ült le lótuszülésbe, és egy órán keresztül meditált. 20perc meditáció után felfrissülve vettem kezembe egy könyvet, amit Tamástól kaptam előző este. A címe pedig „megannyi életek, megannyi mesterek” szabadforditasban. Ez a könyv egy pszichológus története az egyik kliensével. Arról szól, hogy a hipnózis által hogyan kapott információt a kliens régebbi életeiből, és a Mesterektől. Ez nem sci-fi, eredetileg teljes mértékben igaz, még személynevek és leírások sem változtak benne. Nem tudtam letenni a könyvet, annyira érdekes volt, úgyhogy elment pár óra, mire feleszméltem.
Ezután bejártam a többi templomot is. Volt közöttük koreai, vietnámi, kínai, nepáli, thai, francia, stb . Mindegyik templom az ország stílusát felhasználva építette ezeket. Mindegyik különböző, viszont mindegyik egyvalamiben hasonlít: Buddha templomok. A kínait már messziről megismertem a stílusa miatt. Amikor bent voltam, épp ceremónia kezdődött, úgyhogy ottmaradtam egy ideig. Óriási dobokat ütöttek az elején, hívogatás gyanánt, majd énekeltek is különféle dobokat használva közben. Nagyon érdekes volt, de sajnos képet nem szabadott készíteni róla. Ezután megnéztem még a Vietnami templomot aminek a kertje csodálatosan szép volt, zöld fű, és szobrok mindenhol. Persze a szobrok Buddha életéből voltak kiragadva, mint például Buddha tanit, Buddha meditál, Buddha fekszik, Buddha vadászik, Buddha lovagol, Buddha fiatal korában és Buddha öreg korában. A még említésre méltó, az a Thai templom, ami hófehér! Mint valami mesebeli palota! Nekem nagyon bejött.
Sajna már megy le a nap, és tudom, hogy holnap ilyenkor már Kathmanduban leszek…ha Buddha is úgy akarja!
Ezután béreltem egy biciklit, és elindultam a kolostorok és templomok kertjébe. Itt egy 1x3km-es helyen van vagy 20 kolostor/templom, és még legalább ennyit terveznek. Az egész hely, mind úgy kívül, mind úgy belül a kertben nagyon csendes, békés, nyugodt. A táj szép zöld, fás, és gyönyörű. Az első templom ahova mentem, az egy nepáli Buddha templom volt, majd egy Tibeti. Ezek mellett van a fő templom, amit inkább mondanék egy nagy kertnek egy kőépülettel a közepén. A kert gyönyörű, telis-tele buddhista zászlókkal fától-fáig! Ezeken a színes zászlókon amúgy imádságok vannak írva, úgyhogy nem csak díszítés. Itt a kertben leültem én is egy fa tövébe, ahol mellettem egy ember már meditált, gondoltam, hogy csatlakozok hozzá. Jött még egy szerzetes is, aki egy másik fa tövébe ült le lótuszülésbe, és egy órán keresztül meditált. 20perc meditáció után felfrissülve vettem kezembe egy könyvet, amit Tamástól kaptam előző este. A címe pedig „megannyi életek, megannyi mesterek” szabadforditasban. Ez a könyv egy pszichológus története az egyik kliensével. Arról szól, hogy a hipnózis által hogyan kapott információt a kliens régebbi életeiből, és a Mesterektől. Ez nem sci-fi, eredetileg teljes mértékben igaz, még személynevek és leírások sem változtak benne. Nem tudtam letenni a könyvet, annyira érdekes volt, úgyhogy elment pár óra, mire feleszméltem.
Ezután bejártam a többi templomot is. Volt közöttük koreai, vietnámi, kínai, nepáli, thai, francia, stb . Mindegyik templom az ország stílusát felhasználva építette ezeket. Mindegyik különböző, viszont mindegyik egyvalamiben hasonlít: Buddha templomok. A kínait már messziről megismertem a stílusa miatt. Amikor bent voltam, épp ceremónia kezdődött, úgyhogy ottmaradtam egy ideig. Óriási dobokat ütöttek az elején, hívogatás gyanánt, majd énekeltek is különféle dobokat használva közben. Nagyon érdekes volt, de sajnos képet nem szabadott készíteni róla. Ezután megnéztem még a Vietnami templomot aminek a kertje csodálatosan szép volt, zöld fű, és szobrok mindenhol. Persze a szobrok Buddha életéből voltak kiragadva, mint például Buddha tanit, Buddha meditál, Buddha fekszik, Buddha vadászik, Buddha lovagol, Buddha fiatal korában és Buddha öreg korában. A még említésre méltó, az a Thai templom, ami hófehér! Mint valami mesebeli palota! Nekem nagyon bejött.
Sajna már megy le a nap, és tudom, hogy holnap ilyenkor már Kathmanduban leszek…ha Buddha is úgy akarja!
Nagy utazás, Luchnow, Gorakhpur, Nepáli határátkelés és Lumbini - 2008-07-01
Agrából este indult a vonatom, 9 órakor eredetileg, de egy teljes órát késett. Úgyhogy még volt időm, hogy megvacsorázzak a pályaudvari étteremben. Egy nem-vegetáriánus ételt kértem, ami annyiban különbözött a vegetáriánustól, hogy volt benne két tojás :). Tehát semmi hús. Amikor kajáltam teljes sötétség volt az egész pályaudvaron, mivel áramszünet volt, de még ilyenkor is működött a bemondónő egy ideig, majd ő is elhallgatott. Amikor visszajött az áram a hangszórókból a Windows megszokott bejelentkezési hangja szólt, ez egy kicsit vicces volt.
Végre megjött a vonat. Sajnos nem volt elég hely a normál sleeper classon(alvós), csak az AC-s sleeper-en. Na, itt indiai szokásokhoz hiven az AC-t letekerték szerintem -20fokra, de legalább +16-ra. Ami a külső hőmérsékletnek kb. a fele lehetett! Úgyhogy nem telt el két óra az útból, amikor elkezdett fájni a torkom, de szerencsére volt nálam egy kendő, amit hamar rátekertem. Reggel 5kor értünk Luchnowba, ahol egy fél óra várakozás és egy forró tea után felszálltam a következő, immár légkondi nélküli alvós kocsiba. Itt szerencsére kialudtam magam, és 11kor már Gorakhpurban voltam, ami 2,5 óra út busszal a határig. Egy angol 50éves körüli ember hozzám csapódott, egy kicsit elveszett volt, pedig már fél éve Indiában volt. Innen egy busszal mentünk a határig, ahonnan viszont már külön mentünk, mivel én nem akartam fizetni 200m-ért a riksásoknak.
Az India-Nepál határ olyan, mint az európai…szabad az átjárás :). Persze azért bepecsételtettem egyet az indiai oldalon, és átsétáltam Nepálba. Senki nem ellenőrzött sehol sem. A nepáli oldalon is bementem az immigration officeba, és kértem vizumot. De mivel tudtam, hogy csak dollárral lehet fizetni, nekem meg nem volt dollárom, ezért megkérdeztem, hogy váltanak-e. Persze, viszont olyan áron, hogy az már majdnem 40dollár. Erre fogtam magam, és besétáltam Nepálba. Itt se ellenőriztek. A faluban kerestem egy pénzváltó helyet, amit pár perc után találtam is, átváltottam az indiai rupiámat dollárba, a maradékot pedig nepáli rupiába, és visszasétáltam a határhoz. Ott kitöltöttem két papirt, majd 5perc múlva már a lepecsételt új vizumommal indultam neki a városnak. Nem sokkal arrébb egy jeepre szálltam, de nem akárhova, hanem a tetejére, és így tettem meg 4kilómétert a következő faluig, ami egy nagyobb csomópont. Útközben rizsföldek mindenhol, és az emberek épp átültetik a rizst, úgyhogy majdnem mindenhol dolgoztak! Nagyon szép volt a táj, de igaz volt ez az indiai buszútra is.
A jeep-út után buszra szálltam, majd másfél óra után megérkeztem Lumbini-be, Buddha születési helyére. Szállást könnyedén találtam, és egy lengyel, szintén Tamás nevű sráccal egy szálláson vagyunk, úgyhogy együtt mentünk el vacsorázni egy közeli faluba. A srác 35éves, nagyon jó volt vele beszélgetni, ő már itt van indiában 2éve, és most másodszor van itt Nepálban. Megy még vissza 2hónap múlva újabb évre Indiába, ahol francia nyelvet fog tanulni mondhatni ingyéééé! Összesen 150dollárt költ havonta, amiben benne van a szállás, étkezés, és a napi 4óra francia oktatás! Akar valaki franciát tanulni? Gyere indiába! :).
Végre megjött a vonat. Sajnos nem volt elég hely a normál sleeper classon(alvós), csak az AC-s sleeper-en. Na, itt indiai szokásokhoz hiven az AC-t letekerték szerintem -20fokra, de legalább +16-ra. Ami a külső hőmérsékletnek kb. a fele lehetett! Úgyhogy nem telt el két óra az útból, amikor elkezdett fájni a torkom, de szerencsére volt nálam egy kendő, amit hamar rátekertem. Reggel 5kor értünk Luchnowba, ahol egy fél óra várakozás és egy forró tea után felszálltam a következő, immár légkondi nélküli alvós kocsiba. Itt szerencsére kialudtam magam, és 11kor már Gorakhpurban voltam, ami 2,5 óra út busszal a határig. Egy angol 50éves körüli ember hozzám csapódott, egy kicsit elveszett volt, pedig már fél éve Indiában volt. Innen egy busszal mentünk a határig, ahonnan viszont már külön mentünk, mivel én nem akartam fizetni 200m-ért a riksásoknak.
Az India-Nepál határ olyan, mint az európai…szabad az átjárás :). Persze azért bepecsételtettem egyet az indiai oldalon, és átsétáltam Nepálba. Senki nem ellenőrzött sehol sem. A nepáli oldalon is bementem az immigration officeba, és kértem vizumot. De mivel tudtam, hogy csak dollárral lehet fizetni, nekem meg nem volt dollárom, ezért megkérdeztem, hogy váltanak-e. Persze, viszont olyan áron, hogy az már majdnem 40dollár. Erre fogtam magam, és besétáltam Nepálba. Itt se ellenőriztek. A faluban kerestem egy pénzváltó helyet, amit pár perc után találtam is, átváltottam az indiai rupiámat dollárba, a maradékot pedig nepáli rupiába, és visszasétáltam a határhoz. Ott kitöltöttem két papirt, majd 5perc múlva már a lepecsételt új vizumommal indultam neki a városnak. Nem sokkal arrébb egy jeepre szálltam, de nem akárhova, hanem a tetejére, és így tettem meg 4kilómétert a következő faluig, ami egy nagyobb csomópont. Útközben rizsföldek mindenhol, és az emberek épp átültetik a rizst, úgyhogy majdnem mindenhol dolgoztak! Nagyon szép volt a táj, de igaz volt ez az indiai buszútra is.
A jeep-út után buszra szálltam, majd másfél óra után megérkeztem Lumbini-be, Buddha születési helyére. Szállást könnyedén találtam, és egy lengyel, szintén Tamás nevű sráccal egy szálláson vagyunk, úgyhogy együtt mentünk el vacsorázni egy közeli faluba. A srác 35éves, nagyon jó volt vele beszélgetni, ő már itt van indiában 2éve, és most másodszor van itt Nepálban. Megy még vissza 2hónap múlva újabb évre Indiába, ahol francia nyelvet fog tanulni mondhatni ingyéééé! Összesen 150dollárt költ havonta, amiben benne van a szállás, étkezés, és a napi 4óra francia oktatás! Akar valaki franciát tanulni? Gyere indiába! :).
Wednesday, July 2, 2008
Agra és a világ hét csodája közül az egyik, a Taj Mahal - 2008-06-30
Kora reggel keltem, és sajnos kicsit későn ahhoz, hogy a napi meditáción túlessek. Azért szerencsémre nem késtem le a vonatot, mert azzal sok időt vesztettem volna. 7órakor indult a vonat, amivel 10órára már Agrában voltam, a fővárostól kb. 120km-re dél-keletre. Mivel úgy gondoltam, hogy nem lesz elég időm, rögtön a megérkezésem után egy autó-riksát béreltem egész napra, úgyhogy mindenhova elvisz ahova kérem.
Persze a nevezetességeket akartam megnézni, amiből Agrának sok jutott. Először a Red Fortot (vörös erődöt) néztem meg, ami kívülről erődítmény, belülről pedig inkább egy palota. A belső épületek nagy része fehér márványból, másik része pedig az épület nevéhez híven vörös kőből készült. Kicsit kontrasztos a kettő, de ez azért van, mert egy későbbi uralkodó kedvenc színe a fehér volt, úgyhogy abból sokat használt :). De nagyon szépre sikerült, viszont sajnos a sok turista miatt a szépségéből közelről már nem sok maradt, mivel a falakat összekarcolták, belevéstek, és a festményeket is már levakarták. Mivel ezek messziről nem látszanak, ezért onnan sokkal érdekesebb. Ezután megnéztük a Mini Taj Mahalt, ami az eredeti Taj Mahal na milyen?...igen, a kicsinyített mása! De csak a főépület ugyanolyan, a melléképületek egy kicsit mások, és eggyel több van belőlük. Ez is egy síremlék, ugyan úgy mint a Taj Mahal.
Megnéztünk még egy kisebb mecsetet, majd irány a Taj! De nem akárhonnan. Először a folyó túloldaláról, tehát a nem official oldalról, viszont mivel az épület tükrözve van, így ugyanaz a látvány tárult elém. Sajna a folyó nagyon alacsonyan volt, ezért nem tükröződött olyan szépen a víz felszínén, viszont nagyon szép látvány volt. Innen egy fél órás úttal odaértünk a főbejárathoz, ahol egy kicsit besokalltam az előírásoktól. Könyvet tilos bevinni! Ez már azért sok! Persze mivel a táskámra is volt írva valami hindi szöveg, ezért azt se vihettem be! Ez volt a teteje mindennek! No mind1, túltettem magam a hülyeségeken és végre irány a várva várt világ egyik csodája.
Az első épület ajtajából már gyönyörűen vakit a fehér márvány! Ez az egyik leg extravagánsabb épület, amit valaha szerelemből építettek! Eredetileg kettőt terveztek, két ugyanolyat, vagyis hasonlót. Az egyiket fehérből, másikat fekete márványból. De aki építtette, még az első elkészülését se élte meg. A Taj előtt egy hosszú tó húzódik, amiben néha elindítják a szökőkutat, de szerencsére nem amikor én ott voltam, mert akkor elrontotta volna a tükörképet a vízen. Persze a bejárat után mindenki fotózkodott, várni kellett a soromra, hogy odakerüljek. Washington DC-ben a fehér háznál szerintem innen másolták a tó részt. Teljesen úgy néz ki, csak a tó egy kicsivel keskenyebb! Az épületen belül két nagy síremlék található. Belülről az épület sokkal kisebbnek tűnt nekem, mint kívülről, viszont itt is gyönyörű márványberakások voltak mindenhol, vagy 4-5 színű márványból.
Agrában az összes Riksa CNG meghajtású, amire azt mondják, hogy nem olyan káros a környezetre, mivel 1994-ben észrevették, hogy a fehér Taj kezd egy kicsit feketedni. Persze, hogy a légszennyezéstől, úgyhogy az ipari városban be is tiltották az összes gyár működését, nehogy tovább rontsanak a helyzeten, és normál autó nem mehet a Taj közelébe. Ez egy okos lépés volt!
Amikor befejeztem, már nagyon fáradt voltam, úgyhogy beültem egy turista helyre, ahol kedvesek a felszolgálók, és az ételek is nyugati ízléshez vannak igazítva. Itt olvastam egy-két órát egy Papajás Lassi, egy Chai és egy Pizza mellett. A könyvben éppen a 9/11-i merényletről írtak – épp az Al Quaida szót olvastam – amikor valami robbanást hallottunk!!! Huhh, nagyon durva volt még amiatt is hogy erről volt szó a könyvben! Kinéztem az ablakon, és a mellettünk levő villanypózna szórta a szikrákat, tűzijáték kíséretében égett ki valami. Ezután még néztem egy kicsit a sárkány-repülő eregetőket, majd egy riksával a vonatállomásra mentem vissza, amivel éjszaka megyek tovább Luchnowba!
Persze a nevezetességeket akartam megnézni, amiből Agrának sok jutott. Először a Red Fortot (vörös erődöt) néztem meg, ami kívülről erődítmény, belülről pedig inkább egy palota. A belső épületek nagy része fehér márványból, másik része pedig az épület nevéhez híven vörös kőből készült. Kicsit kontrasztos a kettő, de ez azért van, mert egy későbbi uralkodó kedvenc színe a fehér volt, úgyhogy abból sokat használt :). De nagyon szépre sikerült, viszont sajnos a sok turista miatt a szépségéből közelről már nem sok maradt, mivel a falakat összekarcolták, belevéstek, és a festményeket is már levakarták. Mivel ezek messziről nem látszanak, ezért onnan sokkal érdekesebb. Ezután megnéztük a Mini Taj Mahalt, ami az eredeti Taj Mahal na milyen?...igen, a kicsinyített mása! De csak a főépület ugyanolyan, a melléképületek egy kicsit mások, és eggyel több van belőlük. Ez is egy síremlék, ugyan úgy mint a Taj Mahal.
Megnéztünk még egy kisebb mecsetet, majd irány a Taj! De nem akárhonnan. Először a folyó túloldaláról, tehát a nem official oldalról, viszont mivel az épület tükrözve van, így ugyanaz a látvány tárult elém. Sajna a folyó nagyon alacsonyan volt, ezért nem tükröződött olyan szépen a víz felszínén, viszont nagyon szép látvány volt. Innen egy fél órás úttal odaértünk a főbejárathoz, ahol egy kicsit besokalltam az előírásoktól. Könyvet tilos bevinni! Ez már azért sok! Persze mivel a táskámra is volt írva valami hindi szöveg, ezért azt se vihettem be! Ez volt a teteje mindennek! No mind1, túltettem magam a hülyeségeken és végre irány a várva várt világ egyik csodája.
Az első épület ajtajából már gyönyörűen vakit a fehér márvány! Ez az egyik leg extravagánsabb épület, amit valaha szerelemből építettek! Eredetileg kettőt terveztek, két ugyanolyat, vagyis hasonlót. Az egyiket fehérből, másikat fekete márványból. De aki építtette, még az első elkészülését se élte meg. A Taj előtt egy hosszú tó húzódik, amiben néha elindítják a szökőkutat, de szerencsére nem amikor én ott voltam, mert akkor elrontotta volna a tükörképet a vízen. Persze a bejárat után mindenki fotózkodott, várni kellett a soromra, hogy odakerüljek. Washington DC-ben a fehér háznál szerintem innen másolták a tó részt. Teljesen úgy néz ki, csak a tó egy kicsivel keskenyebb! Az épületen belül két nagy síremlék található. Belülről az épület sokkal kisebbnek tűnt nekem, mint kívülről, viszont itt is gyönyörű márványberakások voltak mindenhol, vagy 4-5 színű márványból.
Agrában az összes Riksa CNG meghajtású, amire azt mondják, hogy nem olyan káros a környezetre, mivel 1994-ben észrevették, hogy a fehér Taj kezd egy kicsit feketedni. Persze, hogy a légszennyezéstől, úgyhogy az ipari városban be is tiltották az összes gyár működését, nehogy tovább rontsanak a helyzeten, és normál autó nem mehet a Taj közelébe. Ez egy okos lépés volt!
Amikor befejeztem, már nagyon fáradt voltam, úgyhogy beültem egy turista helyre, ahol kedvesek a felszolgálók, és az ételek is nyugati ízléshez vannak igazítva. Itt olvastam egy-két órát egy Papajás Lassi, egy Chai és egy Pizza mellett. A könyvben éppen a 9/11-i merényletről írtak – épp az Al Quaida szót olvastam – amikor valami robbanást hallottunk!!! Huhh, nagyon durva volt még amiatt is hogy erről volt szó a könyvben! Kinéztem az ablakon, és a mellettünk levő villanypózna szórta a szikrákat, tűzijáték kíséretében égett ki valami. Ezután még néztem egy kicsit a sárkány-repülő eregetőket, majd egy riksával a vonatállomásra mentem vissza, amivel éjszaka megyek tovább Luchnowba!
Delhi bazár, Jama Masjid, és a Bahai’ Lótusz Templom - 2008-06-29
Reggel miután felkeltem, és megcsináltam a napi légzésgyakorlatokat, amit az Art of Living classon tanultam (Az Élet Művészete), elmentem megreggelizni az egyik étteremben a fő bazárnál. Tehát nem kellett messzire mennem otthonról, néhány házzal odébb mentem, és felmentem a negyedik emeletre, ahonnan az egész bazárra nagyon jó kilátás volt. Alattam az utca színes az emberektől és a zöld-sárga CNG(compressed natural gas – sűrített természetes gáz) Riksától. Jó volt nézni a forgalmat, de mégjobb volt elfogyasztani a majdnem két személyre való reggelit. Nem siettem el a napot, mivel tudtam, hogy így is nagyon sok időm van, mivel nem sokat akartam Delhiben tölteni/költeni :).
Ezért elindultam a metrómegállóhoz, ami kb. 5perc gyalog volt , majd mentem vele egy megállót! Csak a hecc kedvéért, meg hogy megnézzem milyen az új, 2005-ben átadott metró. Hát, nem volt valami nagy szám, ülőhely nincsen, vagyis csak nagyon mérsékelt számban! Viszont a beléptető rendszer olyan mint Angliában, tehát modern. Mielőtt belépnél, lecsekkolnak fémdetektorral, nincs-e nálad robbanóanyag vagy fegyver, vagy akármi. Szerencsére engem, mint fehéret nem csekkoltak, csak a többieket. Őket végigmotozták, és átkutatták a női kézitáskánál nagyobb csomagokat. A megállók és a táblák is pont olyanok mint Londonban, ugyanaz a jel, csak nem az van ráírva, hogy Redmond, hanem az hogy Chandni Chowk. És a gépi hang is ugyanazt mondja, mint Angliában, „mind the gap” – viszont itt nem lehet azokat a vicces pólókat vagy bugyikat kapni :).
Ezután elgyalogoltam Jama Masjid-ig, egy óriási mecsethez, ami kívülről ugyan nagyon szép volt, de belülről nem tudtam megnézni. Pont rossz időben jöttem, mert az imádkozás idején tilos a bemenetel turistáknak. Viszont még volt időm néhány fényképet készíteni. A mecseten kívül boltok tömkelege, vagy 10 autó- és motorjavító műhely mellett mentem el, majd a húsboltok, és a halas kisbódék. A csirkék a húsbolt előtt várakoztak a vevőre, még az utolsó köröket futkosva a kis ketrecükbe. Ha itt vásárolsz, biztos lehetsz benne, hogy friss a hús, nem romlott :)
Innen egy bicikli riksával elmentem egy másik metró megállóhoz, ami bevitt a központba, majd egy normál riksával majdnem fél órás út alatt odaértem a Bahai Templomhoz. Lótusz templom. Nem hiába lótusz, mivel a formája egy lótuszvirághoz hasonlít. Nem is mondaná rá az ember, hogy templom, mivel semmi erre utaló jel nincsen rajta. Viszont építészetileg valami csodás! Óriási tömeg, fotót alig lehet úgy készíteni, hogy ne álljon a képbe valaki! Cipő levesz, mobil kikapcs, no kamera és csönd. Ez a szabály, persze sokan vannak akik nem tartják be. Itt vagy két-három órát töltöttem el, nézve a tömeget, és olvasva. Ez egyszerűen hihetetlen számomra, mármint az hogy mennyi gyerek van Indiában! Itt döbbentem rá, mivel láttam szerintem vagy 5000embert átsétálni a templomon, ezeknek fele nő volt, és majdnem mindegyikkel volt egy gyerek…ha nem kettő! Szerintem ugyanekkora tömegben Európában negyed ennyi gyerek jutna. Csak a gyereknapon lehet otthon ennyi gyereket látni :).
Este a vacsora után gondoltam, hogy elmegyek egy bollywoody filmet megnézni, mivel pont azokról olvastam, és csak kedvet kaptam hozzá, de sajna elaludtam még előtte, úgyhogy kihagytam.
Ezért elindultam a metrómegállóhoz, ami kb. 5perc gyalog volt , majd mentem vele egy megállót! Csak a hecc kedvéért, meg hogy megnézzem milyen az új, 2005-ben átadott metró. Hát, nem volt valami nagy szám, ülőhely nincsen, vagyis csak nagyon mérsékelt számban! Viszont a beléptető rendszer olyan mint Angliában, tehát modern. Mielőtt belépnél, lecsekkolnak fémdetektorral, nincs-e nálad robbanóanyag vagy fegyver, vagy akármi. Szerencsére engem, mint fehéret nem csekkoltak, csak a többieket. Őket végigmotozták, és átkutatták a női kézitáskánál nagyobb csomagokat. A megállók és a táblák is pont olyanok mint Londonban, ugyanaz a jel, csak nem az van ráírva, hogy Redmond, hanem az hogy Chandni Chowk. És a gépi hang is ugyanazt mondja, mint Angliában, „mind the gap” – viszont itt nem lehet azokat a vicces pólókat vagy bugyikat kapni :).
Ezután elgyalogoltam Jama Masjid-ig, egy óriási mecsethez, ami kívülről ugyan nagyon szép volt, de belülről nem tudtam megnézni. Pont rossz időben jöttem, mert az imádkozás idején tilos a bemenetel turistáknak. Viszont még volt időm néhány fényképet készíteni. A mecseten kívül boltok tömkelege, vagy 10 autó- és motorjavító műhely mellett mentem el, majd a húsboltok, és a halas kisbódék. A csirkék a húsbolt előtt várakoztak a vevőre, még az utolsó köröket futkosva a kis ketrecükbe. Ha itt vásárolsz, biztos lehetsz benne, hogy friss a hús, nem romlott :)
Innen egy bicikli riksával elmentem egy másik metró megállóhoz, ami bevitt a központba, majd egy normál riksával majdnem fél órás út alatt odaértem a Bahai Templomhoz. Lótusz templom. Nem hiába lótusz, mivel a formája egy lótuszvirághoz hasonlít. Nem is mondaná rá az ember, hogy templom, mivel semmi erre utaló jel nincsen rajta. Viszont építészetileg valami csodás! Óriási tömeg, fotót alig lehet úgy készíteni, hogy ne álljon a képbe valaki! Cipő levesz, mobil kikapcs, no kamera és csönd. Ez a szabály, persze sokan vannak akik nem tartják be. Itt vagy két-három órát töltöttem el, nézve a tömeget, és olvasva. Ez egyszerűen hihetetlen számomra, mármint az hogy mennyi gyerek van Indiában! Itt döbbentem rá, mivel láttam szerintem vagy 5000embert átsétálni a templomon, ezeknek fele nő volt, és majdnem mindegyikkel volt egy gyerek…ha nem kettő! Szerintem ugyanekkora tömegben Európában negyed ennyi gyerek jutna. Csak a gyereknapon lehet otthon ennyi gyereket látni :).
Este a vacsora után gondoltam, hogy elmegyek egy bollywoody filmet megnézni, mivel pont azokról olvastam, és csak kedvet kaptam hozzá, de sajna elaludtam még előtte, úgyhogy kihagytam.
Monday, June 30, 2008
Megérkezés Delhibe, pihenés, és gyaloglás
Első nap
2008-06-28
28-án kora reggel, vagyis éjfél után indultunk el Delhibe, miután Param az egyik kollégám is mondta, hogy velem jön. Este nagy készülődések, mivel eddig még semmit nem pakoltam össze, csak a fejemben szedtem össze a dolgokat, hogy mit ne felejtsek otthon semmiképpen se, és hogy mennyi cuccot vigyek magammal.
Amikor megérkeztünk a buszállomás bejáratához, pont volt egy Delux busz ami Delhibe ment, viszont a normál árat kellett fizetni érte, nem a Deluxot, úgyhogy rögtön fel is ugrottunk rá! Valamennyi beszélgetés után megpróbáltunk aludni, de nem volt túl fényes, mert a busz dudája olyan hangos volt, hogy minden egyes alkalommal felébredtünk. Reggel 6 előtt érkeztünk meg fáradtan Delhibe, ahol egy kávéval és egy paranthával kezdtük a napot. El is ment a fáradság a szememből, mivel már több mint két hónapja ittam utoljára kávét :) Egy kisebb helyreigazítás után kettéváltunk, ő ment találkozni a barátjaival, én pedig megvenni a vonatjegyemet hétfőre. Na, azt hittem, hogy ez könnyebb lesz, mivel egyik vonatállomásról a másikra küldtek, majd különböző helyekre, de végül sikerült megtalálnom a külföldiek részére fentartott jegyigénylő helyet. Mivel itt ha turista vagy, minden vonaton van extra hely, amit csak a turisták vehetnek meg, tehát ha a normál jegypénztárnál azt is mondják, hogy tele van a vonat, a külföldi jegypénztárnál mindig akad. Ez persze nagyon sokban segiti a turistákat, mivel különben legalább egy hónappal előre kellene megvenni a jegyeket, annyira tele vannak a vonatok!
A jegyvétel után kerestem magamnak egy szobát, ami a fő bazár közepén található! Nagyon jó kis hely, kilépsz, és már vásárolhatsz is :). Amikor megérkeztem aludtam egy kicsit, mert nagyon fáradt voltam, majd elindultam megnézni az India-kaput. Ez kb. olyan mint Athénban a győzedelmi kapu, viszont ezt annak a 90000 indiainak állitották fel, akik az első világháborúban vesztették életüket! Ez számomra nagyon furcsa, mert ugyan nem voltam jó soha töriből, de nem tudtam, hogy India harcolt a WW1-ben! Ez egy jó órás sétára volt vagy még többre a hoteltől, és útközben több parkon is keresztül mentem. Az egyik központi füvesitett, zöld park alatt egy óriási bazár található, ami nagyon jól van kialakitva! A felszin is gyönyörű, az föld alatt meg tele van kis boltokkal, alacsony árakkal. De persze most semmit nem akarok venni, mert akkor egy hónapig cipelhetem magammal. Jövök még ide vissza, de csak vásárolni mivel amúgy nem annyira szép.
2008-06-28
28-án kora reggel, vagyis éjfél után indultunk el Delhibe, miután Param az egyik kollégám is mondta, hogy velem jön. Este nagy készülődések, mivel eddig még semmit nem pakoltam össze, csak a fejemben szedtem össze a dolgokat, hogy mit ne felejtsek otthon semmiképpen se, és hogy mennyi cuccot vigyek magammal.
Amikor megérkeztünk a buszállomás bejáratához, pont volt egy Delux busz ami Delhibe ment, viszont a normál árat kellett fizetni érte, nem a Deluxot, úgyhogy rögtön fel is ugrottunk rá! Valamennyi beszélgetés után megpróbáltunk aludni, de nem volt túl fényes, mert a busz dudája olyan hangos volt, hogy minden egyes alkalommal felébredtünk. Reggel 6 előtt érkeztünk meg fáradtan Delhibe, ahol egy kávéval és egy paranthával kezdtük a napot. El is ment a fáradság a szememből, mivel már több mint két hónapja ittam utoljára kávét :) Egy kisebb helyreigazítás után kettéváltunk, ő ment találkozni a barátjaival, én pedig megvenni a vonatjegyemet hétfőre. Na, azt hittem, hogy ez könnyebb lesz, mivel egyik vonatállomásról a másikra küldtek, majd különböző helyekre, de végül sikerült megtalálnom a külföldiek részére fentartott jegyigénylő helyet. Mivel itt ha turista vagy, minden vonaton van extra hely, amit csak a turisták vehetnek meg, tehát ha a normál jegypénztárnál azt is mondják, hogy tele van a vonat, a külföldi jegypénztárnál mindig akad. Ez persze nagyon sokban segiti a turistákat, mivel különben legalább egy hónappal előre kellene megvenni a jegyeket, annyira tele vannak a vonatok!
A jegyvétel után kerestem magamnak egy szobát, ami a fő bazár közepén található! Nagyon jó kis hely, kilépsz, és már vásárolhatsz is :). Amikor megérkeztem aludtam egy kicsit, mert nagyon fáradt voltam, majd elindultam megnézni az India-kaput. Ez kb. olyan mint Athénban a győzedelmi kapu, viszont ezt annak a 90000 indiainak állitották fel, akik az első világháborúban vesztették életüket! Ez számomra nagyon furcsa, mert ugyan nem voltam jó soha töriből, de nem tudtam, hogy India harcolt a WW1-ben! Ez egy jó órás sétára volt vagy még többre a hoteltől, és útközben több parkon is keresztül mentem. Az egyik központi füvesitett, zöld park alatt egy óriási bazár található, ami nagyon jól van kialakitva! A felszin is gyönyörű, az föld alatt meg tele van kis boltokkal, alacsony árakkal. De persze most semmit nem akarok venni, mert akkor egy hónapig cipelhetem magammal. Jövök még ide vissza, de csak vásárolni mivel amúgy nem annyira szép.
Saturday, March 29, 2008
Maya váratlan érkezése és a vallási körutunk - 2008-03-04-06
Hétfőn reggel a mailemre érkezett egy levél, miszerint Maya nem fog jönni Indiába különböző okok miatt, mint hogy drágább a repjegy, meg nem tudna így elmenni egy Pakisztáni nemzetközi AIESEC konferenciára, és még néhány dolgot felsorolt. Ez nagyon elszomorított amikor reggel ezzel kezdődött a napom, és hamarosan Maya is megjelent a neten a chaten. Itt beszélgettünk egy ideig, hogy miért nem jön, meg hogy ez mennyire rossz, de egy idő után mondta, hogy mostmár mennie kell valamiért a városba, és csak délután lesz valamennyi időre, este pedig egy japánnal fog vacsorázni, úgyhogy valószínű nem tudom majd elérni telefonon. Ekkor még nem esett le a tantusz. Délután ahogy mondta, meg is érkezett a netre, beszélgettünk is egy csomót, és nagyon sokszor bocsánatot kért, hogy nem fog eljönni, ő is nagyon sajnálja, de amiket írtam a Turkish Airlinesról az se igazán tetszett neki! Mármint ő mindig fél a repüléstől, nemhogy ha egy kicsivel öregebb gép repül a megszokottnál. De ekkor azért már kezdtem sejteni, hogy csak húz az egésszel, és nagy valószínűséggel a török reptéren lehet! Persze nem birtam ki anélkül, hogy meg ne tudjam biztosra, ezért felhivtam az otthoni számát skyperól, ahol a titkárnő vette fel, és megkérdeztem tőle mi van Mayával. Persze a válasz, hogy elrepült. Na, ekkor nagyon megörültem, de Maya pár perc múlva mondta, hogy beszélt anyukájával, és kicsit félreértés, mivel ő már pénteken elköszönt a titkárnőtől, mert még nem tudta biztosra, hogy jön-e vagy sem, és hétfőn pedig még nem találkozott vele. Tehát Maya ezt is nagyon jól kimagyarázta, de utána rájöttem, hogy van még egy lehetőség: internet. Kiderítettem, hogy valószínűleg Törökországból netezik, mondtam neki, hogy menjen rá a honlapra amit csináltam neki, és mivel jó néhányszor megkértem, ezért megtette, de ő nem is sejtette, hogy ezzel elárulta magát! De persze ez soha nem lehet 100% biztos. Ígyhát élig-meddig be is bizonyosodott számomra hogy jön, annak ellenére, hogy minden kérdésemre nagyon jól tudott válaszolni, pedig folyamatosan keresztkérdésekkel zaklattam! Már estefelé volt, mármint a munkának a végefelé jártam, amikor elköszöntünk, és jöttünk haza! Nem aludtam jól, mert igazából nem voltam benne biztos, hogy most eljön-e, vagy sem.
Másnap, kedden a munkában is egész végig ez foglalkoztatott, meg gondoltam arra is, hogy valószínű felhívja valamelyik AIESECest, és megkéri őket, hogy hozzák el ide a lakáshoz, hogy meg tudjon lepni. Úgyhogy nagyon arra számítottam, hogy eljön, és otthon fog meglepni. Ebéd után séta végénél volt, hogy egyszer csak megjelent előttem, és igazából az elején észre se vettem, mert annyira el voltam merülve egy beszélgetésben az egyik munkatársammal! Annyira hihetetlennek tűnt nekem az, hogy ő ott áll előttem, pedig azt se tudja, hogy hol dolgozok, hogyan lehet oda eljutni, hogy tényleg nem is gondoltam volna! De persze nagyon megörültem neki, és annyira jó volt újra látni! Ezután megmutattam neki az irodámat ahol dolgozok, bemutattam a főnökeimnek, és el is kérezkedtem, hogy hadd vigyem haza aludni, mivel ekkora már nagyon fáradt volt. Nem is csodálom, hiszen ugyanazt az utat tette meg mint én, csak 3héttel később, és gondolom nem sokban különbözött az ő útja az enyémtől! Hazavittem, és próbáltam neki megmutatni, hogy honnan tudja felismerni ezt a helyet, mert ahogy már mondtam, itt minden egy kilométerenként megismétlődik, mármint a szektorok, és a szektorokban az utcák meg még gyakrabban. Tehát hazahoztam, és nem telt bele sok idő, hogy elaludjon, én pedig visszamentem dolgozni. Egy kicsit szerencsének mondhatom, hogy megismerkedett a buszon Chandigarh fele két fiatal sráccal, akik munkaidőmben szívesen vitték mindenfele a városban megmutatva neki minden zeg-zugot. Szerintem már többet látott Chandigarhból mint én magam, aki már itt vagyok egy ideje. Esténként mindig találkoztam velük, és nagyon jó fejek voltak, emiatt nem is féltettem a két idegennel. Majd szerdán sikerült megbeszélnem a főnökömmel, hogy nagyon örülnék, ha elengedne pénteken, és hétfőn a munkából, az előbbibe hamar belement, az utóbbira egy kicsit húzta a száját, de végülis szerencsénkre belement. Igaz, azt kell hogy mondjam, ha nemet mondott volna, akkor se jöttem volna vissza hétfőn, de ez már egy másik kérdés, így legalább tiszta volt a dolog.
Másnap, kedden a munkában is egész végig ez foglalkoztatott, meg gondoltam arra is, hogy valószínű felhívja valamelyik AIESECest, és megkéri őket, hogy hozzák el ide a lakáshoz, hogy meg tudjon lepni. Úgyhogy nagyon arra számítottam, hogy eljön, és otthon fog meglepni. Ebéd után séta végénél volt, hogy egyszer csak megjelent előttem, és igazából az elején észre se vettem, mert annyira el voltam merülve egy beszélgetésben az egyik munkatársammal! Annyira hihetetlennek tűnt nekem az, hogy ő ott áll előttem, pedig azt se tudja, hogy hol dolgozok, hogyan lehet oda eljutni, hogy tényleg nem is gondoltam volna! De persze nagyon megörültem neki, és annyira jó volt újra látni! Ezután megmutattam neki az irodámat ahol dolgozok, bemutattam a főnökeimnek, és el is kérezkedtem, hogy hadd vigyem haza aludni, mivel ekkora már nagyon fáradt volt. Nem is csodálom, hiszen ugyanazt az utat tette meg mint én, csak 3héttel később, és gondolom nem sokban különbözött az ő útja az enyémtől! Hazavittem, és próbáltam neki megmutatni, hogy honnan tudja felismerni ezt a helyet, mert ahogy már mondtam, itt minden egy kilométerenként megismétlődik, mármint a szektorok, és a szektorokban az utcák meg még gyakrabban. Tehát hazahoztam, és nem telt bele sok idő, hogy elaludjon, én pedig visszamentem dolgozni. Egy kicsit szerencsének mondhatom, hogy megismerkedett a buszon Chandigarh fele két fiatal sráccal, akik munkaidőmben szívesen vitték mindenfele a városban megmutatva neki minden zeg-zugot. Szerintem már többet látott Chandigarhból mint én magam, aki már itt vagyok egy ideje. Esténként mindig találkoztam velük, és nagyon jó fejek voltak, emiatt nem is féltettem a két idegennel. Majd szerdán sikerült megbeszélnem a főnökömmel, hogy nagyon örülnék, ha elengedne pénteken, és hétfőn a munkából, az előbbibe hamar belement, az utóbbira egy kicsit húzta a száját, de végülis szerencsénkre belement. Igaz, azt kell hogy mondjam, ha nemet mondott volna, akkor se jöttem volna vissza hétfőn, de ez már egy másik kérdés, így legalább tiszta volt a dolog.
Friday, March 14, 2008
Egy kicsit a munka napja - 2008. 03. 03
Sajna elég unalmas napom volt, sokat dolgoztam, persze nem azért mert nyomás volt rajtam, csak azért mert most úgy éreztem :). Egy kicsit fáradt szemekkel, és fáradt testtel ébredtem a tegnapi parti után, mivel hazaérkezés után, még megirtam a blogot is. Meg persze még az ital is bennem volt, már elszoktam az alkoholtól, mivel Etiópiában szinte semmit nem ittam. Tegnap is két sört ittam meg, de ennyi elég is volt. Délután, munka után megnéztük a helyet, ahova szerintem majd járunk gyúrni, hogy egy kicsit edzésben legyünk. Megbeszéltük már azt is a többiekkel, akik a házban laknak, hogy elmegyünk reggelente, vagy este futni egyet. Több jelentkező is van, annak ellenére, hogy holnap reggel 7kor szeretnék kezdeni. Egy kicsit korai, de szerintem benevezek, mert amióta itt vagyok, alig mozgok és már kellene. A gép előtt ülve nem tudok erősiteni a munkahelyemen. Amúgy a gyúrótermet megemlitettük a főnökünknek is, és lehet hogy a pingpong terembe betesznek majd néhány dolgot, hogy munka után, vagy szünetekbe oda is lehessen menni. Szerintem nagyon jó lenne. Ahova viszont járni fogunk, néhányan azt mondták, hogy nagyon lepukkant hely, de nem volt igazuk. Elmentünk a Kanadai sráccal, és teljesen felszerelt volt, minden volt benne, ami kell, persze nem a mai felszerelések, azokon lehetett látni, hogy egy kicsivel régebbiek. De ha fizetsz, akkor lehet használni a szaunát is, viszont egyvalami van, amit hiányolok, mégpedig a zuhanyzót. Az sajna nincsen, úgyhogy ki kell birni hazáig, hogy lefürödhess utána. Persze ez nem nagy gond, mivel szerencsére nincsen nagyon messze a hely a lakástól sem. És lehet reggel is menni, még munka előtt, de szerintem azt nem fogjuk bevállalni. Aztán meg bűzölögni egész nap! Munka után elmentünk még egy étterembe, ahol indiai kaját ettünk, nagyon finom volt, és eléggé olcsó is, ahhoz képest, hogy mit kaptunk, és milyen volt a kiszolgálás.
Este amikor hazaértem, már késő volt, úgyhogy főztem egy mexikói kaját, amit még a francia lány tanitott meg nekem Etiópiában!!! :). Vicces fordulat, és méghozzá azért, mert ezt Indiában főzöm! Jaj, amikor hazaértem, nagyon büdös volt a nappaliban, pedig a lányok mondták, hogy már felmostak egyszer, mivel valószinű egy macska idepisilt! Még most se jobb a helyzet, de kiraktunk néhány füstölőt, hogy segitsen a helyzeten, és elnyomja a bűzt! Eddig működik, de szerintem reggel megint ugyanaz lesz! Még szerencse, hogy a mi ajtónk mindig zárva van, ide nem tud bejönni a cicus! Ez amúgy azért is van, mert az egyik lány eteti néha, és mivel a konyhában sokszor marad ételmaradék, és van egy betört ablak, ahol mindig be tud jönni. Kis átjáróház!
Most megyek fürödni, remélem holnap többet tudok majd irni!
Este amikor hazaértem, már késő volt, úgyhogy főztem egy mexikói kaját, amit még a francia lány tanitott meg nekem Etiópiában!!! :). Vicces fordulat, és méghozzá azért, mert ezt Indiában főzöm! Jaj, amikor hazaértem, nagyon büdös volt a nappaliban, pedig a lányok mondták, hogy már felmostak egyszer, mivel valószinű egy macska idepisilt! Még most se jobb a helyzet, de kiraktunk néhány füstölőt, hogy segitsen a helyzeten, és elnyomja a bűzt! Eddig működik, de szerintem reggel megint ugyanaz lesz! Még szerencse, hogy a mi ajtónk mindig zárva van, ide nem tud bejönni a cicus! Ez amúgy azért is van, mert az egyik lány eteti néha, és mivel a konyhában sokszor marad ételmaradék, és van egy betört ablak, ahol mindig be tud jönni. Kis átjáróház!
Most megyek fürödni, remélem holnap többet tudok majd irni!
Wednesday, March 5, 2008
Első goodbye-party - 2008. 03. 02
Vasárnap van, szép idő, és végre nem kellett felkelni 9kor, és végülis 11után keltünk. Csináltunk egy gyors hideg reggelit, és eldöntöttük, hogy elmegyünk valahova a városban, ahol még nem voltunk. De egyszer csak Dave rohant be, és mondta, hogy valamiféle ünnep megy odakint az utcán, és ő megy fotózni. Hát persze én se hagyhattam ki, úgyhogy fogtam a fényképezőgépet, és csatlakoztam. Nem bántam meg. Az utolsó szikh gurunak volt a 300-ik születési évfordulója ebben az évben, és a szikh emberek végigjárják egész Indiát, és bemutatják, hogy hogyan harcoltak annak idején az angol megszállás ellen. Nagyon szép bemutatókat láttunk, voltak fiatalabbak, öregebbek, és egy lány is, ami elég meglepő volt egy harcművészeti bemutatón itt! Amúgy a guruk a nagy vezetők, nagy emberek, akik kiemelkedő tanítók, nagyon tehetségesek, és nagyon jól tudnak embereket vezetni a vallásban, vagy egyéb környezetben, hogy jobb emberekké váljanak. Azt mondták, hogy Gurunak nevezik Jézust is a Bibliából, tehát ilyen tehetségekkel megáldott emberre kell gondolni. A bemutató maga gyönyörű volt, minden ember be volt öltözve, színesek voltak, és szinte mindenkin volt fejkendő, vagy turbán. Igazából rajtam is volt, ezért nem jöttek oda hozzám, de a többiekhez odamentek, hogy valamit, legalább egy zsebkendőt, vagy akármit tegyenek a fejükre, mert itt az a szokás. Tehát nagy szerencsém volt, senki nem jött oda hozzám ilyen kéréssel. És volt olyan, aki odajött hozzám, és adott néhány cukorkát ajándékba egy autóból. Megkóstoltam, de nem volt finom. Mondhatni úgyis, hogy nagyon indiai ízű volt. Olyan volt, mintha füstölőt szopogattam volna, aminek az illatát, és ezek szerint az izét is nagyon szeretik. Még régebben, amikor bementem egy boltba reggel, még az első napokban, minden boltban volt füstölő. Néha már rosszul voltam tőlük, és ami a legnagyobb, hogy még ha nyitott helyen vannak, akkor is használják! Na mind1, visszatérve az ünnepre, a harci bemutató, ahol mindenféle fegyver használatát bemutatták, különböző tőrök, kardok, meg lándzsák, nagyon látványos volt. A legfiatalabb szerintem 12-13 éves lehetett, de ő is elbírt volna egy hadsereg ellen. Amúgy a harcmodoruk nagyon különleges volt, állandóan nagy mozdulatokat tettek. El is magyarázták, hogy ezt amiatt csinálták, mivel amikor harcoltak az angol uradalom ellen, akkora emberhátrányban harcoltak, hogy sokszor egy Panjabi harcosra 3, akár négy angol harcos is jutott, és annak ellenére, hogy az angoloknak fegyvereik voltak, nagyon sokáig nem tudták bevenni őket. Ezért van az, hogy a harcmodorukban is nagy mozdulatokat használnak, mert ha körülvették őket 3-4-en, még akkor is tudtak ellenük védekezni. Azt is mondták, hogy elvileg a világ egyik legjobb harcosai közé tartoztak anno. A bemutató után jöttek más autók, mindegyik kidíszítve, és később jött egy teherautó szerű, ami nagyon ki volt díszítve. Ez előtt az autó előtt vagy 30 ember söprögette, és tisztította az utat. A teherautó hátuljánál valami féle urna volt, kidíszített hely, de nem tudom pontosan, hogy mi lehetett. Mögötte öregebb szikh emberek törökülésben ültek, akik ugyanúgy öltöztek, mint a harcosok, nagy szakállal, turbánnal, ékszerekkel. Nagyon díszesen, narancssárgába volt öltözve mindegyik. Mögöttük lándzsával állt vagy 5 harcos, akik szintén ki voltak öltözve. Mindenki nagyon örült, lehetett érezni a levegőbe. Ez elé az autó elé amúgy mindenki virágot szórt amikor már felsöprögették, nekem is adtak egy maréknyi virágszirmot, és én is szórtam az útra. A végén volt még egy autó, kisebb teherautó féle, aminek a hátulja szintén nyitott volt, és volt egy emberke, aki édességet osztogatott. De nem akárhogy, kezével belenyúlt egy óriási kondérba, majd osztogatta az embereknek a maréknyi édességet. Nekem is adtak egy maréknyit, amit először nem akartam elfogadni, de mondták, hogy mindenképpen vegyek egy kevéske glabjamman-t. Állagra hasonló volt, mint a tejbegríz, csak sokkal kisebb szemekből állt, barnás színe volt, és nagyon édes volt. Nagyon finom volt, örülök hogy elvettem, és amikor odaadtam Davenek, hogy ő is vegyen, mondta, hogy ez a Szikh-ek szent étele, tehát ő se csak úgy befalta, hanem két kézzel a szívéhez emelte, majd megette. Ez már a vége volt az egésznek, innentől már csak autók voltak, akik követték a sokaságot. Amúgy még egy csomó ember volt az út szélén, közepén, akik különböző kör alakú hálókat forgattak, és dobáltak, mint a tűztáncosok csinálják otthon. Nagyon jók voltak, volt hogy 3 ember egymás nyakában ült, és a legfelső csinálta a bemutatót! Hihetetlen volt.
Délután elmentünk a tóhoz itt Chandigarhban, hárman, az új holland lány, aki csak tegnap este érkezett, és Dave-vel. Nagyon szép nagy tó volt, egy csomóan voltak a tónál, és vízibicikliztek, volt aki bikát próbált megülni, persze nem élőt, meg különböző játékok gyereknek, mintha csak a vidámparkban lennénk. A tó gyönyörű volt, háttérben hegyekkel, a tavon különböző madarakkal. Körbesétáltuk, félúton leültünk beszélgetni, inni-enni, majd a végén riksával hazajöttünk.
Este egy AIESECes srácnak a goodbye partyja volt, ahova mentünk, és találkoztunk a többi AIESECessel is. Nagyon jó party volt, ugyan nem táncoltunk, de ment a zene, iszogattunk, beszélgettünk, és persze fotózgattunk! Az indiaiak is eljöttek, úgyhogy velük is tudtunk beszélni, nem mintha unatkoztunk volna magunkban.
Késő este, egy óra körül jöttünk haza, amikor is hallottuk, hogy a szomszéd házból, ahol már napok óta készülődnek, új bejáratot csináltak, lekövezték a belső kertet, zene szólt, és fel volt díszítve nagyon szépen, gondolom, hogy esküvő miatt. Az egész ház fényben úszott az éjszaka közepén, úgyhogy megnéztük mi történik. A férfiak táncoltak, a nők viszont ültek, beszélgettek, és persze nézték a férfiakat ahogy táncoltak. Szépen fel volt díszítve, a háttérben a különböző nagy isteneknek a szobra volt kirakva színesben minden.
Még most is hallom a zenét, nem tudom, hogy fogok tudni majd elaludni, de remélem sikerülni fog.
Délután elmentünk a tóhoz itt Chandigarhban, hárman, az új holland lány, aki csak tegnap este érkezett, és Dave-vel. Nagyon szép nagy tó volt, egy csomóan voltak a tónál, és vízibicikliztek, volt aki bikát próbált megülni, persze nem élőt, meg különböző játékok gyereknek, mintha csak a vidámparkban lennénk. A tó gyönyörű volt, háttérben hegyekkel, a tavon különböző madarakkal. Körbesétáltuk, félúton leültünk beszélgetni, inni-enni, majd a végén riksával hazajöttünk.
Este egy AIESECes srácnak a goodbye partyja volt, ahova mentünk, és találkoztunk a többi AIESECessel is. Nagyon jó party volt, ugyan nem táncoltunk, de ment a zene, iszogattunk, beszélgettünk, és persze fotózgattunk! Az indiaiak is eljöttek, úgyhogy velük is tudtunk beszélni, nem mintha unatkoztunk volna magunkban.
Késő este, egy óra körül jöttünk haza, amikor is hallottuk, hogy a szomszéd házból, ahol már napok óta készülődnek, új bejáratot csináltak, lekövezték a belső kertet, zene szólt, és fel volt díszítve nagyon szépen, gondolom, hogy esküvő miatt. Az egész ház fényben úszott az éjszaka közepén, úgyhogy megnéztük mi történik. A férfiak táncoltak, a nők viszont ültek, beszélgettek, és persze nézték a férfiakat ahogy táncoltak. Szépen fel volt díszítve, a háttérben a különböző nagy isteneknek a szobra volt kirakva színesben minden.
Még most is hallom a zenét, nem tudom, hogy fogok tudni majd elaludni, de remélem sikerülni fog.
Subscribe to:
Posts (Atom)